Index Vakbarát Hírportál

Jól haladnak a pjongcsangi előkészületek

2016. március 16., szerda 11:52

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elégedett a 2018-as pjongcsangi téli olimpia előkészületeivel, a dél-koreai szervezőknek pedig most a tesztversenyek sikeres megrendezésére kell összpontosítaniuk.

Gunilla Lindberg, a NOB koordinációs bizottságának vezetője háromnapos helyszíni látogatása során felkereste az ötkarikás létesítményeket. Elmondta: még sok a teendő, ám a dél-koreaiak megfelelő úton járnak, hogy nagyszerű olimJól haladnak a pjongcsangi előkészületek

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elégedett a 2018-as pjongcsangi téli olimpia előkészületeivel, a dél-koreai szervezőknek pedig most a tesztversenyek sikeres megrendezésére kell összpontosítaniuk.

Gunilla Lindberg, a NOB koordinációs bizottságának vezetője háromnapos helyszíni látogatása során felkereste az ötkarikás létesítményeket. Elmondta: még sok a teendő, ám a dél-koreaiak megfelelő úton járnak, hogy nagyszerű olimpiát rendezzenek Koreának és a világnak.

A helybéliek februárban már tartottak tesztversenyeket, ám jövő novemberig további 24 vár rájuk.

Cso Jang Ho, a szervezőbizottság vezetője hangsúlyozta: továbbra is a NOB-bal és a sportági szövetségekkel szorosan együttműködve végzik a munkájukat, mert most lépnek be az olimpia előtti kritikus időszakba.piát rendezzenek Koreának és a világnak.

A helybéliek februárban már tartottak tesztversenyeket, ám jövő novemberig további 24 vár rájuk.

Cso Jang Ho, a szervezőbizottság vezetője hangsúlyozta: továbbra is a NOB-bal és a sportági szövetségekkel szorosan együttműködve végzik a munkájukat, mert most lépnek be az olimpia előtti kritikus időszakba.

Rovatok