Index Vakbarát Hírportál

Péni István Lengyelországban is versenyt nyert

2016. március 21., hétfő 13:28

Az olimpiai kvótás Péni István nagyszerűen teljesített a Wroclawban rendezett nemzetközi sportlövő-versenyen: légpuskában első, kisöbű szabadpuska fekvőben második, összetettben pedig a negyedik helyen végzett, írta az MTI.

A hétvégén rendezett viadal honlapja szerint az ifjúsági olimpiai bajnok, junior Eb-győztes magyar sportoló 10 méteren az alapversenyt 628,3 körrel zárta az élen, a fináléban pedig 209,6 körrel győzött.

A mindössze 20 éves versenyző az 50 méteres fekvő számban elsősorban az alapversenyben lőtt parádésan, a 60 lövést 629,4 körös magyar csúccsal fejezte be az első helyen. A döntőben szintén jól célzott, s 208,4 körrel a második lett. Péni a 3x40-es összetett versenyben 1168 körrel a harmadik helyen jutott döntőbe, s ott 433 kört ért el, ezzel pedig negyedikként zárt.

A lengyelországi verseny másik magyarja az ugyancsak riói kvótás Szabián Norbert volt, aki a fekvő verseny specialistája. A tavalyi Európa-bajnokságon negyedik magyar puskás az alapversenyben 623,6 körrel a negyedik lett, míg a fináléban 123,7 körrel a hatodik.

Rovatok