Index Vakbarát Hírportál

Hárommilliárdos sportinfrastruktúra-fejlesztés kezdődhet Nyíregyházán

2016. július 16., szombat 13:24

Jégcsarnok és versenyuszoda felépítésére adott be pályázatot csaknem hárommilliárd forint értékben a nyíregyházi önkormányzat - közölte Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Kovács Ferenc polgármester a városban szombaton.

Egy hároméves program részeként a 2,1-2,4 milliárd forint közötti összegből felépítendő uszoda a nemrég felújított Continental Aréna mellett kapna helyet. A részben TAO-pénzből finanszírozott beruházással Nyíregyházának nemzetközi vízilabda-mérkőzések lejátszására alkalmas uszodája lesz, a fejlesztésből az úszó verseny- és utánpótlássport, illetve a szabadidősport is profitálna. A tervek szerint nettó 450 millió forint ráfordítással egy jégcsarnok is felépülne a belváros szélén.

A város az itt működő cégektől eddig összesen 300-350 millió forint TAO-s pénzt kapott a fejlesztéshez, viszont az éves TAO-pénzek hét-nyolcszorosát kell beszerezni az idén és jövőre.

Szintén ebből a forrásból finanszírozza az önkormányzat a helyi tornatermek felújítását, valamint pályázati támogatásból folytatná a szabadidő- és kondiparkok építési programját. Szabó Tünde ezzel kapcsolatban elmondta, erre a célra idén 1,5, jövőre pedig 5,5 milliárd forint áll rendelkezésre a helyhatóságok számára.

Nyíregyházán a meglévő tizenhárom kondipark mellé további tízet szeretne felépíteni az önkormányzat.

Rovatok