Index Vakbarát Hírportál

Valójában csak tehermentesítik a MOB-ot a sporttörvénnyel

2016. október 11., kedd 19:29

"A sporttörvény módosításával átalakul és a sportállamtitkársághoz kerül a Magyar Olimpiai Bizottságtól a sport teljes körű igazgatása és finanszírozási rendszere, ezáltal a feladat- és hatáskörök módosulnak, így jelentősen tehermentesül a MOB" - ezt az MTI-nek mondta kedden a sportért felelős államtitkár, Szabó Tünde. 

Azt is elmondta, hogy nemzeti utánpótlás-nevelési feladatokkal foglalkozó helyettes államtitkárságot hoznak létre.

A kormány hétfőn beterjesztette a sporttörvény módosításának javaslatát az Országgyűlésnek. A MOB szakmai munkája a módosítás miatt alapvetően sportszakmai javaslattételre, szakmai koncepciók megalkotására irányul.

Szabó arról is beszélt, hogy a törvény mostani módosításával elő lehet segíteni a sportigazgatásban az egycsatornás finanszírozási rendszert, ami azt jelenti, hogy a sportállamtitkársághoz kerül

Ezzel a MOB-ot jelentős mértékben tehermentesítjük, és ezáltal jobban előtérbe kerül a sportszakmai munka végzése.

- mondta.

Szabó szerint ilyen feladat például a 2024-es olimpiai pályázat "Az ilyen feladatok is a MOB-on keresztül valósulnak meg, a sporttörvény módosításával még hatékonyabban fog tudni együttműködni a 2024-es olimpiai pályázat előkészítésében érintett szervezetekkel a Magyar Olimpiai Bizottság."

A sport területén működő szervezeteket szintén megerősítik. "A jelenleg a MOB alatt tevékenykedő tagozatokat kiemeljük és önállóvá tesszük köztestületi rendszert alakítva ki, így a MOB csak és kizárólag az olimpiai és élsporttal kell, hogy foglalkozzon. Az eddigi tagozatokból négy köztestület jön létre: a verseny- és élsporté, vagyis az olimpiai sportágaké, a nem olimpiai sportágaké, továbbá a fogyatékkal élőké, valamint a diák-, hallgatói és szabadidősporté. Mindegyik külön-külön is megerősödik, amivel a sportszakma sokkal jobban fog érvényesülni."

Azt is elmondta, hogy egy hónapja a kormánytól feladatul kapták: fordítsanak nagy hangsúlyt az utánpótlásképzésre.    

Rovatok