Index Vakbarát Hírportál

Kikapott a belgáktól a magyar amerikaifutball-válogatott

2016. október 29., szombat 17:04

A magyar amerikaifutball-válogatott 20-17-re kikapott a belga együttestől a két csapat szombati felkészülési mérkőzésén. A székesfehérvári First Fielden több mint 3500 néző látta az összecsapást, melynek első negyedét követően Grátz Vilmos együttese mezőnygóllal 3-0-ra vezetett., írta az MTI

A vendégek ezt követően két touchdownnal fordítottak, ezzel a negyedik negyedre nagyon nehéz helyzetbe került a magyar csapat.

A Bencsics Márk vezette támadóegység bő három perccel a vége előtt Gecser Máté elkapásával faragott a hátrányon (10-13), azonban a belgák egy szép futással gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést. A hazai támadósor még fél perccel a vége előtt Danku Dávid révén bejutott a célterületre, ám a kirúgást követően a belgáknak már elég volt lepörgetniük az órát.

Ez volt a magyar amerikaifutball-válogatott fennállásának negyedik mérkőzése, tavaly szeptemberben a csehektől, majd októberben a szerbektől kapott ki, idén szeptember 22-én pedig a lengyelek ellen megszerezte a történelmi első győzelmet.

Rovatok