Index Vakbarát Hírportál

Vívó-vk: a kardcsapat negyedik lett Dakarban

2016. november 6., vasárnap 17:58

A negyedik helyen végzett a magyar férfi kardválogatott a dakari világkupaversenyen.

A Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Iliász Nikolász, Kossuth Bálint összeállítású csapat - a hazai sportági szövetség beszámolója szerint - a negyeddöntőben 45-29-re legyőzte a briteket, majd az elődöntőben 45-35-re kikapott az olaszoktól, a bronzmérkőzésen pedig 45-28-ra a dél-koreaiaktól.

A szenegáli vk-n - melyen nem indult a még alapozást végző, kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron, illetve betegség miatt Szatmári András - a szombaton véget ért egyéni versenyben Decsi Tamás jutott a legtovább, ő 19. lett.

A női tőrözők a franciaországi St. Maurban léptek pástra, ahol a Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Mohamed Aida, Pásztor Flóra négyes nyolcadikként zárt. A magyar csapat a 16 között nyolc tussal, 40-32-re nyert a nagy rivális lengyelek ellen, aztán a negyeddöntőben kis különbséggel, 45-43-ra kapott ki a későbbi aranyérmes olaszoktól. Ezután még két vereség következett, előbb a németektől (32-40), majd a japánoktól (39-45).

Egyéniben Knapek Edina szerepelt a legjobban, aki a 12. helyen végzett szombaton. (MTI)

Rovatok