Index Vakbarát Hírportál

Világsztárok az első magyar sznúkergálán

2016. december 13., kedd 16:32

Két igazi világsztár részvételével rendezik meg március 18-án Budapesten első magyar sznúkergálát.

A hazai szövetség keddi tájékoztatása szerint az eseményen részt vesz a 2010-ben világbajnok ausztrál Neil Robertson, valamint a kétszeres vb-döntős brit, Allister Carter.

A világklasszis játékosok délután és este is összecsapnak egymással, valamint két magyarral is meg fognak küzdeni. A mérkőzések mellett trükklökéseket is bemutatnak majd.

A gálán rész vesz a női játékvezetés úttörője is, Michaela Tabb, ő volt az első nő, aki hivatalos sznúkermérkőzésen bíráskodott, 2009-ben első nőként vezette a világbajnoki finálét, ráadásul 2012-ben is megkapta ezt a megtisztelő feladatot. (MTI)

Rovatok