Index Vakbarát Hírportál

Négyből három arany itthon maradt a lábtoll-labda Hungarian Openen

2017. augusztus 17., csütörtök 21:25

A négy számból hármat magyarországi csapat nyert Európa legnagyobb lábtoll-labda versenyén, az újszászi Hungarian Openen.

A hét országból érkező, haminccsapatos férfi mezőny döntőjében a borjádi és újszászi, korábbi válogatott játékosokból álló csapat háromszettes csatában legyőzte a címvédőt, a két héttel korábban világbajnoki negyedik helyet szerző, csak újszásziakból álló egységet.

A nőknél a Nagykanizsa Zemplén SE megvédte címét, de a mostani versenyre, egy korábbi szlovákiai Eb-győztest és egy francia válogatottat is leigazolt a csapatába. A döntőben viszonylag simán nyertek a kanizsaiak Kunics Réka vezérletével az újszászi csapat ellen.

A férfi egyéniben a háromszoros győztes Herczeg Gábor és a kilencszeres bajnok Tóth Gábor döntőzött. Herczeg szűken hozta az első szettet, majd a másodikban nagyot mentett, két játszmalabdát hárítva 23-21-re győzött. A torna egyik nagy meglepetése volt, hogy az Európa-bajnok Torben Nass már a nyolc közé sem tudott bejutni, a nagykanizsai Lukács Márton ejtette ki.

Női egyéniben a szlovákiai Bagos Viktória 2013 után tudott újra Hungarian Opent nyerni. A sérüléséből felépülő Európa-bajnokot, Kunics Rékát győzte le 21-14, 21-15-re.

Eredmények:
Férfi csapat:
1. Bogár László, Csák Dávid, Himmer János, Nózsi Péter, Nyisztor Zoltán
2. Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor (Újszászi VVSE)
3. Lakatos Attila, Lakatos Zoltán, Szűcs Gergely, Takács Zoltán (Újszászi VVSE)
Női csapat:
1. Bagos Viktória, Balogh Eszter, Justine Crapanzano, Kunics Réka (Nagykanizsa ZSE)
2. Győrfi Barbara, Farkas Lilla, Vachal Krisztina (Újszászi VVSE)
3. Buki Napsugár, Gyapjas Adrienn, Németh Barbara, Túri Noémi, Túri Adrienn (Pusztaszer PISZE SE) 
Férfi egyéni:
1. Herczeg Gábor (Újszászi VVSE)
2. Tóth Gábor (Újszászi VVSE)
3. Kanalas Renátó (Újszászi VVSE), Horváth Gergő (Nagykanizsa ZSE)
Női egyéni:
1. Bagos Viktória (Királyhelmec)
2. Kunics Réka (Nagykanizsa ZSE)
3. Udvari Boglárka (Cserszegtomaj SK), Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE)

Rovatok