Index Vakbarát Hírportál

Szilágyi Áron: Nem megy a vívás, nem tudom, mi a gond

2017. december 2., szombat 19:12

Szatmári András - legjobb magyarként - ötödik helyen végzett a kardozók Gerevich-Kovács-Kárpáti világkupaversenyén, Győrben, ahol a címvédő dél-koreai Oh Szang-uk nyert.

A 64-es főtáblán hat magyar kezdett (Szatmári, Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Gémesi Huba, Decsi Tamás, Péch Miklós) és közülük öten tovább is jutottak, csak Gémesi Csanád kapott ki.

A 32-ből viszont már csak a világbajnok Szatmári tudott továbblépni. Szilágyi Áron borzalmasan, 0-5-tel kezdett a dél-koreai Hvang Bjung-jul ellen, és ugyan a szünetben már csak 8-7-es hátrányban volt, a pihenőt követően sehogy sem találta a ritmust, ellenfele öt tussal nyert.

Fizikailag nem vagyok fáradt, fejben viszont igen. Nem megy mostanában a vívás és egyelőre nem tudom, hogy mi a gond. Keresem a választ"

–  mondta az MTI-nek Szilágyi, aki egy hete Szatmáritól kapott ki simán az országos bajnokság fináléjában.

Előtte Decsi Tamás a német Benedikt Wagnerrel szemben kilenc tussal, Gémesi Csanád pedig a francia Maxence Lamber ellen egyetlen találattal veszített. Péch remek első asszója után sokáig uralta a kanadai Shaul Gordon elleni asszóját is, de 10-6-os vezetése után úgy tűnt, leblokkolt, így riválisa végül 15-12-re győzött.

Szatmári a 16 között az iráni Ali Pakdamant végig maga mötött tartva 15-12-re győzött.  A nyolc között afrancia Vincent Anstett várt rá. Az első tust még Szatmári adta, de Anstett gyorsan komoly előnyre tett szert, Szatmári pedig hiába küzdött, nem tudta utolérni és 15-11-re kikapott.

„Nem volt könnyű az ágam, de az első három meccset meg tudtam oldani, nem volt gond. A negyeddöntőben sajnos nem ment igazán, nem sikerültek az akciók és nem is igazán éreztem, hogy miként tudnám szorossá tenni a meccset. Sajnálom, de remélem, holnap csapatban döntőbe tudunk jutni, aztán még két hét múlva lesz egy Grand Prix-nk" – értékelt Szatmári.

A győzelmet a tavaly is győztes dél-koreai Oh Szang-uk szerezte meg, a fináléban a 2013-as egyéni világbajnok orosz Venjanyin Resetnyikovot legyőzve.

Eredmények:

a 64 között:
Szatmári András-Curtis Miller (brit) 15-11
Szilágyi Áron-Geoffrey Loss (amerikai) 15-10
Gémesi Csanád-Edward Barloy (francia) 15-8
Decsi Tamás-Mojtaba Abedini (iráni) 15-14
Péch Miklós-Enrico Berre (olasz) 15-9
Gu Bon Gil (dél-koreai)-Gémesi Huba 15-8

a 32 között:
Szatmári-Tiberiu Dolniceanu (román) 15-12
Maxence Lambert (francia)-Gémesi Cs. 15-14
Hvang Bjung Jul (dél-koreai)-Szilágyi 15-11
Benedikt Wagner (német)-Decsi 15-6
Shaul Gordon (kanadai)-Péch 15-12

a 16 között:
Szatmári-Ali Pakdaman (iráni) 15-13

negyeddöntő:
Vincent Anstett (francia)-Szatmári 15-11
Venjamin Resetnyikov (orosz)-Max Hartung (német) 15-12
Bolade Apithy (francia)-Hvang 15-14
Oh Szang Uk (dél-koreai)-Luca Curatoli (olasz) 15-4

elődöntő:
Resetnyikov-Apithy 15-5
Oh-Anstett 15-13
döntő:
Oh-Resetnyikov 15-9

A végeredmény: 1. Oh Szang-uk, 2. Venjanyin Resetnyikov, 3. Bolade Apithy és Vincent Anstett, 5. Szatmári András, ...18. Szilágyi Áron, 20. Gémesi Csanád, ...30. Decsi Tamás, 31. Péch Miklós, ...64. Gémesi Huba, 73. Iliász Nikolász, ...86. Habony Viktor, ...89. Puy Sebestyén, ...98. Nagy Pál, ...114. Nagy Martin, ...129. Kossuth Bálint, ...148. Kovács István, 149. Galgóczy Tamás és Valkai Ferenc, ... 167. Morvai Ákos, ...178. György Lehel, ...186. Gémesi Bence és Milassin Mór, ...192. Rabinowitz Benjámin  

Vasárnap csapatversenyt rendeznek Győrben.

Rovatok