Index Vakbarát Hírportál

Bevezetik a hárompontos rendszert az EBEL-ben

2014. december 4., csütörtök 11:05

Az osztrák jégkorongligában is bevezetik a következő szezontól azt a szabályt, mely szerint az alapjátékidőben elért győzelmekért nem két, hanem három pont jár. Az EBEL-ben jelenleg bármilyen győzelemért (60 perc alattiért, hosszabbítás vagy szétlövés után) két pont jár, míg a vesztesek ha ráadásban kapnak ki, egy ponttal gazdagodnak.

Az új rendszer követi a nemzetközi szövetség iránymutatását: hatvan perc alatt elért siker 3, hosszabbításos vagy szétlövéses diadal 2, hosszabbításos vagy szétlövéses vereség 1 pontot jelent - amelyik csapat az alapjátékidőben kap ki, nem szerez pontot.

Átalakul a hirtelen halálos lebonyolítás is az EBEL-ben. Az eddigi ötperces, első gólig tartó szakaszt felváltja a hétperces ráadás, amelynek első három percében 4-4 mezőnyjátékos van a jégen. Ha nem esik gól, akkor a három perc utáni első játékmegszakítástól 3 a 3 ellen folytatódik a játék. Amennyiben a hosszabbításban kiállítás lép érvénybe, akkor 4 a 3 ellen játszik az emberelőnybe kerül gárda. Ha az emberhátrányban lévő együttesből még egy játékost kiállítanak, akkor 5 a 3 ellen játszanak tovább. (MTI)

Rovatok