Krakkó mindennapjait egyelőre nem pörgette túl, hogy a város ad otthont a divízió I/A csoportos világbajnokságnak. Csak néhány nagy transzparens hirdeti az eseményt, de ezek mellett sokkal kihívóbban Andre Rieu, Mark Knopfler, vagy Robbie Williams plakátjai jelzik, hogy a város más fontos események házigazdája lesz.

De maradjunk a sportnál. Az egyik legnagyobb lengyel sportnapilap, Przeglad Sportowy sem szentelt különösebben nagy figyelmet az eseménynek. A 32 oldalas újság utolsó előtti lapján – értsd úgy, hogy a tv-műsor előtt – számolt be a lengyelek bemutatkozásáról, a címlapon egy szó sem esett erről. Ahogy ott is, és már a villamosok oldalán is a Vive Targi Kielce férfi kézilabdacsapatának Final Fourba jutásán ujjong a nép.

Valahol érhető a lengyelek visszafogottsága. Egy nagyon jól szervezett, többosztályos, az egész országot behálózó bajnokságuk van, mégsem szökik az egekbe az érdeklődés. A nemzetközi szövetség kimutatása alapján a lengyel bajnokság csak a 17. az európai rangsorban az elmúlt idény alapszakaszainak eredményei után  796 nézővel, amivel csak 93 nézővel előzi a 18. Mol Ligát.

A világbajnokságon sincs telt ház. Az IIHF adatai szerint a lengyelek eddigi két meccsét 12 118 néző látta, ami 6059-es átlagnak felel meg a közel 15 ezres Tauron Arenában.

A helyi szurkolók is másképpen élik meg az eseményt, mint például a magyarok. Az olaszok elleni meccsen a hangosbemondó hiába próbálta a közel kilencezres tömeget feltüzelni, csak néhány tucat ultra hangja hallatszott a gyakorlatilag teljes csendben üldögélő lelátón.

Ami a mi szereplésünket illeti, korai lenne bármi komolyabb értekezésbe bocsátkozni. Két meccset játszottunk eddig, és nem csak a táblázat alapján, de a világbajnokság legerősebb és leggyengébb csapatán vagyunk túl (két forduló után Kazahsztán az első, Japán a hatodik).

A japánok ellen még akadozott a játékunk. De egyrészt egy világbajnokság első meccse mindig nagyon nehéz, másrészt az ázsiai csapat ellen évek óta nagyon kemény és szoros meccseket játszunk. A másik ázsiai válogatottról tudtuk, hogy az iszonyatos KHL-s tempót nehezen tudjuk majd tartani. Ennek ellenére fontos megállapítás, hogy a magyar jégkorong-válogatott 5 az 5 elleni játékban abszolút partner volt. Éppen csak nagyon kevés ilyen szituáció volt.

Arra egyetlen csapat sem készülhet fel, hogy az idejének és az erejének a nagy részét az emberhátrány kivédekezésére fordítsa, ami hétfőn a magyarokkal történt. Mi tagadás, többnyire a mi hibánkból, de talán ez is pont azért, mert ez a kazah csapat volt annyira rutinos és fejben is nagyon jó, hogy el tudja játszani.

Ahogy az összefoglalóban is írtuk, nincs nagy baj, hiszen azt senki nem gondolta, hogy veretlenül végzünk majd a tornán. A szerdai, olaszok elleni meccs sem éppen sorsdöntő, csak kijelöli a helyünket ezen a világbajnokságon. Komoly elszámolni valónk van az olaszokkal. Kétszer is Budapesten szúrtak ki velünk. 2011-ben a hosszabbításban, egy emberelőnyös góllal vertek minket 4-3-ra, 2013-ban pedig 2-1-re kaptunk ki tőlük, mondani sem kell mindkétszer a feljutás múlt a meccsen.

Nehéz azzal a ténnyel is vitatkozni, hogy aki ma a jégkorong kapcsán Magic Magyart emleget, az a világon egyedülálló szurkolótáborunkra gondol. A Tauron Arena lengyel szpíkerei minden egyes meccs előtt külön kiemelik ezt. Azt a több mint kétezer hokirajongót, aki elutazott Krakkóba, és egy decibelt sem kímél a hangjából, az eddigi két ellenfelünk is megtapsolta.

A városban lépten-nyomon magyar mezes drukkerekbe botlik az ember. És ennek a lengyelek is nagyon örülnek. Nemcsak a két ország hagyományos barátsága miatt, hanem azért is, mert ettől van élet Krakkóban, és impulzus a csarnokban. Ezt egy lengyel drukker ecsetelte az Arénában az egyik meccs szünetében. A tábor annak ellenére hálásan szurkolta végig a kazahok elleni meccset is, hogy sima vereség lett a vége.

Mindenki hiszi, legközelebb a győzelmet fogjuk ugyanígy ünnepelni. Szerdán fél öttől kiderül.