Index Vakbarát Hírportál

Az elit-vb a cél a magyar hokibírónak

2015. április 23., csütörtök 10:13

Ugyan nem vezethet meccset a májusi, elit-világbajnokságon, mégis nagyon elégedett az idei szezonjával Gebei Péter, a legmagasabban jegyzett magyar hokibíró, aki a jelenleg zajló krakkói divízió I/A tornán vezet mérkőzéseket.

A 38 éves Gebei az MTI-nek elmondta, eddig ez a legmagasabb szintű vb, amelyen fújhat és jó jelnek tartja, hogy - ha már a legmagasabb szintű vb-n nem kapott lehetőséget, pedig a bő keretnek tagja volt - gondoltak rá Krakkóban.

"Idén rengeteg meccset vezettem, főleg az osztrák bajnokságban, de fújtam a Kontinentális Kupa döntőjében is, a Bajnokok Ligájában, most pedig a divízió I/A vb-n. Bízom benne, hogy lesz még feljebb is" - tette hozzá Gebei, aki azért is reménykedhet az előrelépésben, mert a kötelező éves tesztjei remekül sikerültek, sok esetben jobbak a mutatói, eredményei, mint az A csoportban közreműködő bíróknak.

A krakkói játékvezetői különítmény tagjai már itt átestek a teszteken. Ezeken a korcsolyázó és elméleti tudást ellenőrizték. Az írásbeli felmérőn minimum 95 százalékot kell teljesíteni. A mérkőzéseken külön figyelik, hogy a bírók miként helyezkednek, milyen gyorsan hoznak meg egy-egy döntést. Gebei - akinek a mostani a második idénye hivatásos játékvezetőként - úgy érzi, még több rutinra van szüksége, hogy a döntéseket az eddiginél gyorsabban tudja meghozni.

A 2004 óta bíráskodó Gebei 2003-ban hagyott fel a jégkoronggal, addig 56-szor szerepelt a válogatottban. A bíráskodás mellett ellenőre a magyar csapatokat is felvonultató osztrák junior és ifjúsági bajnokságnak.

Legutóbb a magyarok közül Schell László vezetett mérkőzést az elit vb-n. A Hírességek Csarnokába 2009-ben bekerült bíró 1977-ben, 1978-ban, 1979-ben és 1982-ben is fújta sípot az A csoportban, kétszer a döntőt is rábízták.

Rovatok