Egy álom valóra vált. Amiért magyar jégkorong-válogatott tavaly ősz óta dolgozott, azt el is érte, 2008 után másodszor jutott be az A csoportos világbajnokság mezőnyébe. Óriási bravúr ez, hiszen hokivilág mezőnyének ez a szelete olyannyira kiegyenlített, hogy akár a bukás, azaz a kiesés is benne volt a torna előtti esélylatolgatásokban.
Nehezen indultunk be a divízió I/A-s vb-n. Japán ellen még döcögött a gépezet, aztán a tornán kiemelkedő Kazahsztántól simán kikaptunk, bár voltak annak a meccsnek olyan pillanatai, amikor nem ok nélkül hitte mindenki, hogy ez a csapat más, mint az elmúlt évek válogatottjai.
Szerencsénk volt abban is, hogy a legjobbaktól visszaeső Olaszország nagyon elméretezte a generációváltást, és a színolasz hokisokról felvázolt ideájuk látványos kudarcba fulladt. Ez legyen az ő bajuk, az év leglátványosabb hokimeccsén a jégbe döngöltük őket, amellyel egy 37 éves rossz sorozatnak vettettünk véget: világbajnokságon 1978. március 26-án sikerült legyőzni őket legutóbb.
Jött az ukránok elleni drámai meccs, ahol küzdeni tudásban alkottunk maradandót, hiszen 0-2-ről fordítottuk meg a meccset 4-2-re. A lengyelek ellen az utolsó harmadig jobbak voltunk, aztán a vezetésünk feltüzelte a szintén feljutási álmokat dédelgető lengyeleket, akik az utolsó öt percben már kapus nélkül játszottak és így tudtak egyenlíteni. Az utolsó három perc igazi dráma volt, de volt erőnk és hitünk megőrizni az előnyünket, sőt a legeslegvégén megnyerni a meccset.
Megérdemeltük. Meg, mert ilyen felfogásban küzdöttük végig az egész tornát. Ha kellett, ütköztünk a nálunk erősebbekkel, ha kellett, csúsztunk a jégen, hogy megakadályozzuk a gólt. Minden egyes meccsünkben volt annyi, amivel a másik csapat fölé nőttünk és az akaratunkat – a kazah meccset leszámítva – az ellenfelünkre erőltettük.
Talán azon a találkozón sem lett volna akkora gond, ha nem szedünk össze annyi kiállítást. A mai modern hokihoz ez is ugyanúgy hozzátartozik, mint a góllövés. Fejben is erősnek kell lenni, hogy buta szabálytalanságokkal ne hozzuk saját magunkat nehéz helyzetbe.
A magyar válogatott éppen a vb-re való felkészülés során mérkőzött két mostani A csoportos ellenféllel. Nagy bravúr volt, hogy idegenben is – ott, ahol még soha –, és Budapesten is legyőztük az osztrákokat. Az sem vesz ennek a sikernek a fényéből vissza, hogy nagy pénzt nem érdemes rátenni az osztrákok idei, A csoportos bennmaradására.
A szlovénok ellen, amíg tudtuk tartani a lépést, teljesen egyenrangú ellenfelek voltunk. Aztán 0-2 után Szlovénia megérkezett a meccsbe, és viszonylag könnyedén fordította meg 4-2-re a találkozót. A tavalyi világbajnokságon az osztrákoktól 5-4-re, a szlovénoktól 4-0-ra kaptunk ki.
Már a hét évvel ezelőtti, zürichi vb-n is bebizonyítottuk, hogy fegyelmezett játékkal akár csodára is képesek vagyunk. Jól emlékszik mindenki, hogy a szlovákok ellen 1-3-ról álltunk fel az utolsó harmadban, és csak 13 másodperc hiányzott attól, hogy pontot vegyünk el a korábbi világbajnoktól.
Ez lehet majd a járható út a jövő évi, Moszkvában és Szentpéterváron rendezendő tornán is. Ettől függetlenül, bármekkora fejlődés is lesz itt a jövőben, arra kevés az esély, hogy a világ nyolc legjobbját – a svéd, a finn, a kanadai, az orosz, a cseh, az amerikai, a svájci és a szlovák – megszorítsuk. A kazah meccs tapasztalataiból kell kiindulni, hogy esetleg a lett, a norvég, a francia, a fehérorosz, a német, vagy a dán csapat ellen esélyünk legyen.
Az A csoportos világbajnokság lebonyolítása révén az biztos, hogy hét meccset minimum játszunk. A résztvevőket a mostani, csehországi világbajnokság után nyilvánosságra hozandó világranglista alapján sorsolják majd két nyolcas csoportba. A körmérkőzés, azaz hét forduló után a két csoport utolsó helyén végzett válogatott esik majd ki. Az biztos, hogy a vb utáni sorsolásnál mi leszünk a leggyengébbek, így vélhetően a moszkvai csoportba kerülhetünk. Konkrétabbat csak a május 17-én véget érő torna után lehet majd tudni.
Az kézzelfogható, hogy mennyit fejlődött a sportág a legutóbbi vb-szereplés óta. De azért azt is látni kell, hogy a fejlesztéssel nem állhatunk le, ha azt akarjuk, hogy megragadjunk a legjobbak között. Elég csak a stadionhelyzetre gondolni, a most elbukott lengyeleknek majdnem kétszer annyi fedett csarnokuk van, mint nekünk. Bár a Tüskecsarnok megnyitásával valami elindult, a budapesti mostoha pályahelyzet még nem oldódott ezzel meg.
A Fehérvár EBEL-szereplése tiszteletet parancsoló példa, de igenis fejlődnie kell a magyar bajnokság színvonalának is. Több olyan megyeszékhely van, ahol még edzőcsarnok sincs, a városokat be kell kötni a jégkorong vérkeringésébe. A sportot fejleszteni jó dolog, de olyan csapatsportokba, válogatottakba kellene a pénzt fektetni, amely saját erejéből képes kiharcolni a világ legjobb csapatai közé kerülést.
És a magyar jégkorong ilyen. Több figyelmet érdemel, mert rengeteg szurkoló szereti. A világ legjobbjai közé eljutni sem egyszerű, ottmaradni még nehezebb. Ehhez kell az összefogás, és akkor egy év múlva Moszkvából úgy tudunk hazajönni, hogy a csapat a Párizs-Köln közös rendezésű 2017-es vb-re készülhetne. Ez már egy igazán nagy álom, de az álmainkért most is komolyan megdolgoztunk.
| 1 | Kazahsztán | 5 | 5 | 0 | 0 | 0 | 23:6 | 15 |
| 2 | Magyarország | 5 | 4 | 0 | 0 | 1 | 14:11 | 12 |
| 3 | Lengyelország | 5 | 2 | 0 | 0 | 3 | 9:9 | 6 |
| 4 | Japán | 5 | 2 | 0 | 0 | 3 | 10:16 | 6 |
| 5 | Olaszország | 5 | 1 | 1 | 0 | 3 | 7:12 | 5 |
| 6 | Ukrajna | 5 | 0 | 0 | 1 | 4 | 8:17 | 1 |
Magyarország-Japán 4-2 (1-1, 1-1, 2-0)
Kazahsztán-Magyarország 5-0 (1-0, 3-0, 1-0)
Olaszország-Magyarország 1-4 (0-2, 0-0, 1-2)
Ukrajna-Magyarország 2-4 (0-0, 2-1, 0-3)
Magyarország-Lengyelország 2-1 (0-0, 0-0, 2-1)
Legeredményesebb magyar játékos: Sarauer Andrew 2 gól, 4 gólpassz, 6 pont
Gólkirály: Kóger Dániel 3 gól
Legtöbb gólpassz: Banham Frank, Sarauer Andrew 4-4 (ezzel a vb-n is elsők, két kazah játékossal holtversenyben)
Kapusteljesítmény: Rajna Miklós 92,41%