Index Vakbarát Hírportál

Még egy csodát kell csinálni, de lehet, az is kevés lesz

2016. május 16., hétfő 07:32

Az oroszországi jégkorong-világbajnokságból már csak egy meccsünk van hátra, ma este a németek ellen, de még hihetetlenül sokféleképpen véget érhet nekünk ez a vébé. Lehet, hogy 3 ponttal kiesünk, ahogy az is, hogy ennyivel benn maradunk. De még durvább, hogy 6 ponttal hatodikok is lehetünk, ki is eshetünk, de akár a másik csoportból is kiejthetünk valakit. Lehet, hogy holnap este 9-ig kell számolgatni, de akár ma estére eldőlhet minden.

Bő egy héttel ezelőtt még elég egyszerűnek tűnt az a számolgatás, hogy hogyan tudunk bennmaradni a jégkorong-világbajnokság elitjében, amit az évtizedeken át használt kifejezés alapján A csoportnak is szoktunk nevezni. Az előzetes esélylatolgatások arról szóltak, hogy meg kell verni a csoport papíron két leggyengébb csapatát – mármint rajtunk kívül leggyengébbet –, a németeket is, a franciákat is, és akkor van esély, hogy jövőre is a világ legjobb 16 csapata között szerepeljen a magyar válogatott a német-francia közös rendezésű vébén. 

Aztán 8 nap alatt minden a feje tetejére állt

A rajtunk kívül leggyengébbnek gondolt németek már biztos negyeddöntősök, a világ nyolcadik-kilencedik legjobb csapatának számító szlovákok és fehéroroszok sorra kapják a pofonokat, mi pedig mégis benn maradhatunk akár egy győzelemmel is, ám lehet, hogy kettővel se fogunk (arra most nem térek ki, hogy a magyar hoki erejét tekintve a kiesés egyáltalán nem lenne tragédia). De kezdjük az elején.

A vébét két nyolccsapatos csoportban játsszák, ezekbe nem sorsolással, hanem a világranglistán elfoglalt helyek alapján sorolják be a csapatokat. Ebből az automatizmusból fakadt, hogy a jövő évi két rendező, a németek és a franciák egy csoportba kerültek. A nyolccsapatos csoportokból az utolsók esnek ki – elvileg. A nemzetközi szövetség szabályzata szerint azonban a következő évi vb-t rendező ország nem eshet ki; ami idén úgy szól, hogy a két rendező egyike sem (ezért számoltunk eredetileg úgy, hogy kettőt kell nyerni).

Az már biztos, hogy a németeket nem fenyegeti ilyen veszély, míg ha a franciák lennének az utolsók (velük ez még előfordulhat), akkor a két csoporthetedik közül az esne ki, aki kevesebb pontot szerzett. És még egy szabály, amit tudni érdemes: csoporton belül pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény számít; ha több csapatnak van ugyanannyi pontja, akkor minitabella készül, ami alapján megállapítják köztük a sorrendet.

.

Hogy miért fontos mindezt tudni? Mert most, a csoportkör utolsó előtti napján, mindössze öt meccsel a vége előtt az alsóházban négy csapat van három ponton belül, közülük a franciák még két meccset is játszanak. A tabella így néz ki a hétfői meccsek (Kanada-Franciaország és Németország-Magyarország) előtt:

B csoport
1 FIN  6 6 0 0 0 25:6 18
2 CAN  5 5 0 0 0 30:4 15
3 GER  6 3 0 1 2 18:18 10
4 USA  6 3 0 0 3 20:15 9
5 SVK  6 2 0 0 4 12:21 6
6 FRA  5 1 1 0 3 11:16 5
7 HUN  6 1 0 0 5 10:27 3
8 BLR  6 1 0 0 5 13:32 3

A papírforma szerint a franciák sima mérkőzésen fognak vereséget szenvedni a kanadaiaktól – eddig csak a németeket tudták megverni büntetőkkel, egyből a nyitómérkőzésen, illetve minket, amikor a magyar csapat a talán legrosszabb és balszerencsésebb meccsét játszotta a vébén –, szóval arra lehet számítani, hogy az alsóházban az utolsó körre is 6 pontos Szlovákia, 5 pontos Franciaország és 3-3 pontos Magyarország és Fehéroroszország megy (de még visszatérünk arra, hogy mi van, ha mégse jön be a papírforma).

A mieink, mint írtuk, a németekkel játszanak az utolsó körben, a szlovákoknak az amerikaiakat kell megverniük rendes játékidőben a negyeddöntőbe jutást jelentő 4. helyért, a fehéroroszok pedig a franciák ellen zárják a vébét. A négy alsóházi csapatból háromnak kedden lesz a meccse, csak mi játszunk ma, magyar idő szerint este negyed nyolckor.

És hogy milyen forgatókönyvek vannak?

Kezdjük a legrosszabbal: rendes játékidőben kikapunk a németektől. Ekkor maradunk 3 pontosak, és az egyetlen reményünk, hogy a franciák is rendes játékidőben verik a fehéroroszokat, akik szintén 3 pontosak maradnak, és az egymás elleni eredménnyel (miután sikerült történelmi győzelmet aratni ellenük) a tavalyi vb-7., a legutóbbi olimpián 4. helyezett Fehéroroszország kiesik.

Ha 60 percen túl kapunk ki a németektől, akkor 4 pontunk van. Ebben az esetben csak akkor maradhatunk benn, ha a fehéroroszok sem szereznek egynél több pontot a franciák ellen (vagyis vagy rendes játékidőben, vagy azon túl, de kikapnak).

A dolog onnantól kezd bonyolódni, hogy mi van, ha így vagy úgy (rendes játékidőben, vagy hosszabbításban, vagy szétlövésben) legyőzzük a németeket. Ha extra időben, akkor két pontot kapunk, vagyis 5 ponttal zárunk a vébén. Ebben az esetben is az a lényeg, hogy másnap a fehéroroszok ne szerezzenek több pontot nálunk. Ha mégis, akkor ők 6 ponttal előre lépnek a 6. helyre, mi utolsók leszünk a szintén 5 pontos franciák mögött, rosszabb egymás elleni eredménnyel.

Akkor viszont elvileg már nincs probléma, ha rendes játékidőben verjük a németeket, és 6 pontunk lesz a világbajnokság végére. Elvileg. Hiszen akkor a fehéroroszok ha nyernek is rendes játékidőben, szintén csak 6 pontosak lesznek, és az egymás elleni eredménnyel megelőzzük őket. Sőt, ráadásul a franciáknak csak 5 pontjuk lesz, így mi a 6. helyen zárnánk a csoportban, és ők lesznek az utolsók, a 7. helyezett fehéroroszoknak pedig azon kell izgulni, hogy ki és hány ponttal lesz hetedik a másik csoportban, mert ettől függ, ők zuhannak-e ki (2004-ben fordult elő velük legutóbb, hogy nem voltak A csoportosak), vagy onnan lesz-e még egy kieső a tavaly velünk feljutott, de mostanra már ki is esett Kazahsztán mellett.

Csakhogy van itt még néhány apróság.

 Az egyik, hogy az USA elleni ki-ki meccs előtt (aki nyer, negyeddöntős) Szlovákiának is 6 pontja van. A szlovákok vasárnap teljesen szétesett hokit játszottak a finnek ellen, 0-5 lett a vége. A papírforma alapján az amerikaiak az esélyesebbek – ők vasárnap egy utolsó perces góllal kaptak ki a németektől –, vagyis lehet, hogy a szlovákok is 6 ponttal zárják a vébét.

Ezt tippeljük

60% – a magyar csapat 3 ponttal kiesik, a fehéroroszok nyerik az utolsó meccset
25% – a magyar csapat 3 ponttal bennmaradó, a fehéroroszok szétesnek az utolsó meccsre
10% – a magyar csapat pontot szerez a németek ellen, de a fehéroroszok többet, így kiesünk
4% – 6 ponttal megszerezzük a 7. helyet
1% – a 6. helyen zár a csapat

Egy szlovák-magyar-fehérorosz hármas pontegyenlőségnél a minitabellán mindenkinek egy győzelme és egy veresége lenne, 6-5-ös szlovák, 6-6-os magyar és 6-7-es fehérorosz gólkülönbséggel ilyen sorrendben zárnának a csapatok, vagyis ez elvileg nem számít.

Egy esetben azonban igen. Akkor, ha – bár ennek az esélye igen csekély – a franciák szereznek egy pontot Kanada ellen ma délután, majd kikapnak holnap a fehéroroszoktól. Ekkor ők is 6 pontosak, vagyis előfordulhat egy olyan végeredmény, hogy négy csapat is 6 ponttal zár. Ebben az esetben a négycsapatos minitabellán a szlovákok és a fehéroroszok 6-6 pontosak, mi a franciákkal 3-3 ponttal állunk, és egymás elleni eredménnyel utolsók vagyunk, és kiesünk.

És ha azt hitte, hogy nem lehet már bonyolultabb: de, lehet.

Ehhez az kell a mi rendes játékidős győzelmünk mellett, hogy

Ebben az esetben francia-fehérorosz-magyar hármas minitabella készülne a három 6 pontos csapattal. Ebben szintén mindháromnak egy győzelme és egy veresége lenne, ezen belül nekünk 7-8-as, vagyis mínusz 1-es gólkülönbségünk. És ekkor már az is számít, hogy a fehéroroszok mennyire nyernének: ha eggyel, vagy 4-nél nem több gólt lőve kettővel, akkor ők az utolsók, mi a hetedikek, a franciák a hatodikok.

Hogyan zárja a hokivébét a magyar válogatott?

  • 3269
    3 ponttal bennmaradó helyen
  • 2528
    3 ponttal kiesik
  • 1198
    Megveri a németeket, és 6 ponttal 7. lesz
  • 1017
    Megszerzi a 6. helyet
  • 395
    Szerez pontot a németek ellen, de kiesik

Egy nagyarányú győzelemmel viszont a fehéroroszok ugranának a hatodik helyre, a franciák utolsók lennének, mi pedig hetedikek – és akkor mi aggódhatunk: ki lesz a moszkvai csoportban a 7., hány ponttal és milyen gólkülönbséggel (most a norvégok vannak ott, 5 meccsből 5 ponttal, de még játszanak az oroszokkal és az épp előttük álló, 6 pontos, de a mieinknél sokkal jobb gólkülönbségű lettekkel).

Ezekből a lehetséges végkimenetelekből jó néhány már ma délután hat körül lezárulhat, amikor véget ér a francia-kanadai meccs. És még több lezárul este 9 körül, a magyar-német meccs végén – sőt, ha mindkét meccs kedvezően alakul, akkor akár minden el is dőlhet ma.

Hogy mekkora esélyünk van a németek ellen?

Bár előzetesen a hozzánk a világranglistán legközelebb álló párosból a franciák tűntek nehezebb ellenfélnek (a nyitómeccset, ha csak szétlövésekkel is, de megnyerték, a ranglistán is előrébb állnak, két éve vb-nyolcadikok voltak, míg a németek az elmúlt két vébén a csoportkörben ragadtak), azóta Németország sokkal jobb formában és eredményesebben játszik.  Legyőzték a szlovákokat nagyon sima meccsen 5-1-re, a fehéroroszokat 5-2-re (akárcsak mi), míg vasárnap a minket sima 5-1-gyel elintéző amerikaiakat is megverték 3-2-re.

Vagyis nehezebb ellenfelünk van az utolsó fordulóban, mint a fehéroroszoknak, akik a minket rendes játékidőben, a németeket büntetőkkel legyőző, de további meccseiket simán elbukó franciákkal játszanak majd. A németek ellen mi reménykedhetünk abban, hogy bő egy nappal többet pihentünk: nekünk szombat délután volt a meccsünk, nekik pedig vasárnap este (és erőnléti szempontból nekünk különösen jól jött volna, ha nem lövik be a győztes gólt fél perccel a vége előtt, hanem hosszabbítást is kell játszaniuk. Igaz, így viszont ők már biztosan negyeddöntősök, és ha taktikázni akarnak (megúszni a másik csoportban várhatóan csak 2. helyen záró oroszokat), akkor reménykedni lehet abban, hogy nem erőltetik a győzelmet és az azzal járó biztos csoportharmadik helyet.

Rovatok