Index Vakbarát Hírportál

Kanadait vett és adott a Fehérvár AV19

2016. november 8., kedd 17:41

Thomas Beauregard személyében kanadai jégkorongozó érkezik az osztrák ligában szereplő (EBEL) Fehérvár AV19 csapatához. A klub keddi tájékoztatása szerint a 30 éves játékos a szezon végéig írt alá, kedden már megérkezett Székesfehérvárra és a pénteki, Dornbirn elleni találkozón mutatkozik be a gárdában. "Már régóta gondolkoztam azon, hogy visszatérek Európába. Amikor Benoit Laporte vezetőedző felhívott, azonnal döntöttem. Ezt megkönnyítette az is, hogy ismerem Brandon Marinót, a csapat korábbi játékosát, aki csak jót mondott a klubról, a szurkolókról és a városról is" - közölte a csatár, aki az előző két szezont hazájában az LNAH ligában töltötte, emellett megfordult az észak-amerikai AHL-ben, Dániában, Norvégiában, valamint a svájci másodosztályban is. A fehérváriak vasárnap közölték, hogy szintén kanadai támadójuk, Adam Courchaine a német Düsseldorfer EG csapatában folytatja pályafutását. (MTI)

Rovatok