Index Vakbarát Hírportál

Megvan, miért szakított a hoki a Mollal

2017. július 13., csütörtök 12:26

Nyolc év alatt egymillliárdnál is többet költött a magyar jégkorong felvirágoztatására a Mol, ezért is volt váratlan, hogy szerdán bejelentette a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ), nem együtt folytatják. Mivel a három ország csapatait felvonultató liga a névadó szponzorát veszíti el, emellett a válogatott is a fő támogatóját, kissé szokatlan és igen váratlan lépés.

A cég kommunikációs igazgatójától, Szollár Domokostól kérdeztük, mi történt pontosan.

„Több dolog miatt is különösen fájdalmas nekünk az elválás. A tavaly érkező új elnökért, Such Györgyért kampányoltunk a befolyásunkkal, mert abban hittünk, hogy új szellemiséget hoz, korábban voltak rossz tapasztalataink. Pénteken még arról egyeztettünk, milyen lesz a jég festése a csarnokokban, majd ezután kedden hallottuk, vége az együttműködésnek. Nem volt benne a levegőben. A licitálás lehetőségét sem kaptuk meg, hogy emeljük a támogatásunkat. Akár az osztozásban is benne lettünk volna, hogy a válogatott mellett maradunk, a ligát ugyanakkor más kapja. A hokit megszerettük, hiányozni fog nekünk, de elfogadjuk, hogy jön egy másik cég, amelyik többet áldoz a sportágra” - jelentette ki Szollár, aki akkor még nem tudta, melyik vállalat lett a Mol utóda.

A hazai szövetség csütörtök délben küldött egy közleményt, ebből kiderül, hogy az Erste váltja a Molt. Hamarosan sajtótájékoztatót is összehívnak. Szollár alternatív tényeket tartalmazó állításaira inkább nem reagálnak, mert nem szeretnének adok-kapokba belemenni.

„Nagyon örülök annak, hogy a jégkorong mellett hagyományosan elkötelezett szponzorral sikerült megállapodnunk. A sportág népszerűségének és sikerének egyik kulcsa a nemzetközileg versenyképes hazai bajnokság. Az MJSZ vezetése régóta dolgozik azon, hogy tovább tudjuk erősíteni a már most is színvonalas ligát. Határozott célunk, hogy a közönség kiszolgálásában is meg tudjunk felelni a magasabb szintű elvárásoknak, hiszen nem csak a minőségi játék, hanem helyszíni komfortérzet is fontos tényező. Olyan partnerrel sikerült megállapodnunk, amely ebben ugyanolyan céltudatos, mint mi. Fontos sikernek könyvelem el a megállapodást, de az igazi munka most kezdődik a liga csapataival. Az a dolgunk, hogy együtt tökéletesítsük azt a koncepciót, amellyel tovább tudjuk fejleszteni a bajnokságot” – nyilatkozta Such György, az MJSZ elnöke.

Az Erste Ligában 9 csapat indul:

Rovatok