Index Vakbarát Hírportál

Olyan kupát nyertünk hokiban, mint még soha

2017. december 6., szerda 08:39

A 2017/18-as szezonban eddig minden mérkőzését megnyerve hódította el a legrangosabb európai kupát, a 2011-ben alapított EWHL Supercupot a KMH Budapest.

A sorozatnak volt eddig osztrák, német és svájci győztese is, vagy éppen olasz, magyar azonban most először.

Gyorsan oldjuk fel, mit jelent a KMH rövidítés: Kanadai Magyar Hoki.

Ha még nem hallott a csapatról, itt az ideje elárulni, hogy nőkről van szó. A W a nőkre utal az EWHL mozaikszóban.

A klub történetének legnagyobb sikerét olyan ellenfeleket legyőzve érték el, mint a világ negyedik legjobb válogatottjának, vagyis a németnek a gerincét alkotó Planegg, Memmingen, Ingolstadt csapatait, az örökös osztrák bajnok bécsi Vienna Sabrest, vagy a tavalyi EWHL-bajnok Bolzanót.

A kedd esti mérkőzésen az Almaty csapata ellen 5-1-es eredménnyel biztosították be az újbudaiak a kupagyőzelmet.

Hivatalos klubrangsor nem létezik – az elért eredmények alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy a KMH Budapest immár Európa top csapatai közé tartozik.

Rovatok