Index Vakbarát Hírportál

Nézőtérre dobta vb-ezüstérmét a csalódott hokis

2018. január 6., szombat 09:01

Csak az első hely számít a képek szerint a svéd U20-as hokiválogatott kapitányának, Lias Anderssonnak, aki a pénteki, Kanada elleni 3-1-es, döntőben elszenvedett vereség után a nézőtérre dobta a nyakába akasztott vb-ezüstöt.

Andersson elsőre el sem akarta fogadni az ezüstérmet, majd amikor azt a nyakába akasztották, egyből levette, kicsit arrébb korcsolyázott, majd egy laza mozdulattal a nézőknek dobta ki azt.

Redditen előkerült aztán egy másik szög is a dobásról.

Ahogy az ezüst új tulajdonosa is felbukkant, aki nem sokkal később szerzett hozzá egy svéd mezt is.

Végül persze az ezüstérem visszakerült Anderssonhoz, aki később azt mondta, hogy a szurkolóknak talán többet jelent az ezüst, mint neki. A csalódottságát erősítette, hogy korábban az U18-as és az U17-es csapattal is kikapott a döntőben.

Kanada 2015 után nyert újra az U20-asok között, ez volt a 17. vb-aranyuk ezen a szinten az 1977 óta megrendezett tornán.

Rovatok