Április 22-én, vasárnap kezdődik és jövő szombatig tart a divízió I/A csoportos jégkorong-világbajnokság. Ahhoz, hogy kellő helyén kezeljük a lényeget, tíz évet kell visszapörgetni az időben, és feleleveníteni a szapporói csodát, sőt, érdemes egészen 2001-ig visszamenni. Ekkor változtatta meg a Nemzetközi Jégkorong-szövetség, az IIHF a világbajnokságok rendszerét, amely esélyt adott olyan csapatok feljutási álmainak, mint az a miénk is volt.

Az első ilyen vb-n, Grenoble-ban még kétszer hat csapat próbálta meg az első helyek egyikét megcsípni. Ez akkor nekünk nem sikerült, de nagyon simán bennmaradtunk. 2002-ben Székesfehérvár és Dunaújváros adott otthont az egyik csoportnak, és csak egy hajszál választott el minket a csodától – csak az első helyezett, azóta stabilan elitcsoportos Dániától kaptunk ki, így éppen lemaradtunk a feljutásról. Így jutottunk el 2007-hez, amikor az NHL-es Anze Kopitar vezérelte szlovénok elleni siker hiányzott a nagy lehetőséghez.

2008-ban sem mi voltunk a favoritok Szapporóban. A szakértők elsősorban az A csoportos vb-ről visszacsúszó Ukrajna vagy a házigazda Japán csapatát tartották esélyesnek a feljutásra. Ekkor már évek óta a kanadai Pat Cortina irányította a magyar válogatottat, és ez volt az első év, amikor a fehérvári hokicsapat először indult az osztrák bajnokságban, az EBEL-ben.

Aztán minden papírformát felrúgva mégsem a fenti két válogatott közül került ki a feljutó.

Pedig nem indult ilyen simán a történet. Az első meccsünket az észtek ellen úgy nyertük meg 5-3-ra, hogy az ellenfelünk kétszer is (1-0-ra, majd 3-2-re) vezetni tudott. Következett egy másik balti állam csapata, Litvánia, és egy sima 6-0 ide.

Az első komoly csata és talán az a pont, amelyen eldőlt az is, hogy – a 2009-ben, tragikus körülmények között elhunyt – Ocskay Gábor és társai történelmi tettet hajtanak végre, a Japán elleni meccsen jött. Nagyon simán indult, hiszen 34 perc elteltével már 3-0-ra vezettünk. De jégkorongban még ez sem számít komoly előnynek, és az utolsó harmadban nekünk estek a házigazdák. Előbb szépítettek, majd a jött a második japán gól, sőt, a harmadik is. Ezt az ominózus találatot viszont visszafújták a bírók, úgy ítélték meg, hogy a korong a felső kapuvasról pattant vissza, holott a tévében, lassításnál jól látszott, hogy bentről pattant ki. Videóbíró akkor még nem lévén, nem lehetett visszavonni az ítéletet, és egy utolsó percben szerzett góllal 4-2-re nyertünk – nem kis szerencsével.

Úgy fordultunk az utolsó fordulóra, hogy nekünk 12, az ukránoknak 11 pontjuk volt, tehát aki nyeri a meccset, az jut fel az elitbe. Az ukránok nagyon magabiztosak, egyúttal kicsit lekezelők voltak. Mi pedig nekik estünk, és Vas János, Palkovics és Peterdi góljaival a 22. percben már 3-0-ra vezettünk. Aztán jött az elátkozott 38. perc, és ahogy Japán, Ukrajna is felzárkózott. 37:04-nél jött az első, majd 37:47-nél a második góljuk.

Rohamoztak ugyan, de egyre fogyó elánnal, amikor a végén Vas Jánost kiszórták a bírók. Pokoli utolsó két perc következett, szinte végig a kapunk előtt volt a korong, és az volt az ember érzése, ha másképp nem, velünk együtt tuszkolják be a kapuba. Aztán Tokaji szerezte meg a korongot, indította a kettő az egyben kilépő Ladányit, akinek a passzát 41 másodperccel a vége előtt, emberhátrányban Vas Márton beütötte. Földöntúli boldogság szállta meg a Cukiszamu Arenát. Magyarország feljutott az A csoportba.

Míg Szapporóba néhány tucat, addig 2009-ben Zürichbe, egészen pontosan Klotenbe már több ezer fős magyar szurkoló utazott – és látott rögtön az elején majdnem egy újabb csodát. A szlovákok 1-0, majd 3-1-re is vezettek, de az utolsó harmadban Peterdi és Sille kiegyenlített. Már csak 13 másodpercet kellett volna kihúzni a hatalmas bravúrhoz, de Bartecko bevágta a győztes gólt.

Aztán a világ legjobb csapata, Kanada 9-0-val intézett el minket, de Jason Spezzáék is értetlenül nézték, ahogy a magyar szurkolótábor végigénekli az egész meccset. A végén a fehéroroszok ellen is végig partiban voltunk, az 55. percig 1-1-re álltunk, de elfáradtunk, és kaptunk két gólt. A bennmaradásért játszott csatára elfogyott az erő, két sima vereség következett Ausztria és Dánia, majd egy szorosabb a németek ellen. Kiestünk, de az a csapat mindenki tiszteletét kivívta, a magyar szurkolókról pedig még Kanadában is csodaszámban beszéltek.

Akkor az fogalmazódott meg mindenkiben, hogy a jégkorongsport fejlődését az szolgálná legjobban, ha eljutnánk az úgynevezett ingázók szintjére, azaz a kiesést követő évben egyből sikerülne feljutni, és lényegében folyamatosan a világ elitjében szerepelni. Ezt azóta nem sikerült még megvalósítani, 2010-ben Ljubljanában, 2011-ben pedig saját pályánkon, a Papp László Sportarénában maradtunk le az elitcsoportról. Utóbbinál balszerencsés körülmények között: az olaszok elleni sorsdöntő meccsen az első harmad után 3-1 volt oda. Onnan sikerült Sikorcin és Vas Márton góljaival visszakapaszkodni, de a hosszabbítás 56. másodpercében az olaszok eldöntötték a meccset, több mint 8000 szurkoló ment haza bánatosan.

2012-ben ismét átalakították a vb-k rendszerét. Az eddigi 12 helyett már csak hat csapat kapott helyet a második vonalban, ezzel még távolabb került a remény, hogy eljussunk az A csoportba. Így maradtunk le róla 2013-ban, amikor ismét Budapest volt a rendező, a kazahok és az olaszok végeztek előttünk. 2015-ben, immár Krakkóban viszont ismét hatalmas bravúrt vitt véghez a válogatott. Kazahsztán mögött a második helyen végezve jutott fel a szentpétervári vb-re.

Csak az előttünk végzett kazahok elleni 0-5-ös vereséggel kapcsolatban lehet kritikát megfogalmazni. A többi találkozón kifogástalanul játszottunk. A Japán elleni 4-2-vel indult a kaland, majd a kazah meccs után az olaszokat intéztük el, akik ellen volt miért visszavágni. Csodálatosan játszott a magyar csapat, majdnem kétszer annyit ütött kapura, mint ellenfele, a vége pedig 4-1 lett ide. Ukrajnát is elintéztük, és következett a lengyelek elleni sorsdöntő meccs, amelyen már egy hosszabbításos vereség is elég lett volna a második helyhez.

Negyvenpercnyi gólcsend után Hári János szerzett vezetést, utána viszont iszonyatos nyomás nehezedett Rajna Miklós kapujára. Nem is tudtuk kihúzni: valamivel több mint négy perccel a vége előtt egyenlítettek a lengyelek, de még ez is jó volt nekünk. Támadtak a lengyelek, a kapust is lehozták, és ezt használta ki hat másodperccel a vége előtt Szirányi Bence, mert eltalálta az üres kaput. A csarnokot megtöltő 12 ezer néző legalább harmada őrült ünneplésbe kezdett, hiszen hét éven belül másodszor sikerült a feljutás.

Eljutottunk Oroszországba, és garantáltan hét kiváló meccs elé néztünk. Vérmes reményeink nem voltak, de a hoki-vb-k varázsa szurkolót és játékost egyaránt elkapott. Rich Chernomaz csapata nem okozott csalódást. Akkor sem, ha Szlovákiától 4-1-re, Kanadától 7-1, a franciáktól 6-2-re, az Egyesült Államoktól 5-1-re kapott ki. Minden találkozóban volt olyan érték, amely megmutatta, hogy egyre erősebb ez a csapat. Nem véletlenül történt az sem, hogy a torna után nem sokkal a Minnesota Wild NHL-szerződést kínált a vb-n kiválóan teljesítő kapusunknak, Vay Ádámnak.

2016. május 14. volt az újabb történelmi dátum. A magyar válogatott elképesztő meccsen 5-2-re verte a korábbi olimpiai 4. fehérorosz csapatot,

A németek elleni vereséggel kiestünk, de aki látta a phjongcshangi olimpián második helyen végzett Németországot, az tudja, hogy az akkori 4-2 is ránk nézve volt hízelgő.

A tavalyi, ukrajnai világbajnokság nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. A hazaiak elleni meccs még elfogadható volt, utána viszont négy vereség jött sorban, közte olyan is, amelyen gólt sem ütöttünk. Az utolsó előtti hely kudarcnak számított, amelybe a szakmai vezetés is belebukott. Az eddigi kanadai vonallal szakítva egy északi-európai kapitány, a finn Jarmo Tolvanen érkezett a kispadra. Vele kellene újra átélni a csodát. Most megint Budapesten, amely az elmúlt két évtizedben nem hozott sok szerencsét. Legyen most másképp, jusson fel megint a magyar csapat, mert ott vagyunk mi jó helyen.

(Borítókép:  Magyar szurkolók emelik fel sálaikat miközben a győztes magyar csapat a Himnuszt hallgatja a divízió I/A osztályos jégkorong-világbajnokság Magyarország - Olaszország mérkõzés végén Krakkóban a Tauron Arénában 2015. április 22-én. - f otó: Mudra László / MJSZ / MTI)