Index Vakbarát Hírportál

Töketlen kisfiúk voltunk a kapu előtt

2019. május 3., péntek 18:53

A magyar hokiválogatott kiütéses, 6-0-s vereséget szenvedett a Kazahsztánban zajló divízió I/A csoportos vb negyedik fordulójában Szlovéniától. A magyar csapat a vb egyik leggyengébb produkcióját nyújtotta, a kapitány úgy vélte, a lehetőségeink megvoltak, csakhogy egyik kapu előtt sem voltunk elég határozottak.

„A Dél-Korea elleni vereség után azt mondtam, hogy fejben nem voltunk meg, most pedig azt mondom, hogy az nem volt meg, amire egy férfinak a legnagyobb szüksége lenne.

Kimondom, töketlen kisfiúként viselkedtünk a kapu előtt.

Megvoltak a lehetőségek, de egyszerűen nem volt meg az a képességünk ma, amivel egy meccset meg lehet nyerni.”

A magyar csapat 4-0 után kapust is cserélt, de a Vay Ádám helyett beálló Bálizs Bence sem tudott segíteni, a szlovének úgy ütötték, és akkor a gólokat, amikor csak akarták.

„A felkészülés során is érezni lehetett, amikor nem kellemetlenkedik az ellenfél, akkor jó eredményt érünk el. Amikor már odacsap, odaüt, akkor elszáll a bátorság. Ilyen volt a britek elleni meccs és ilyen volt az első kettő is. Nem tudtuk kezelni a helyzetet.”

„Legyünk őszinték, messze vagyunk mi az A csoporttól, nem csak most, tavaly is így volt. Akkor meg volt az a szerencsénk, hogy az eredmények szerencsésen alakultak, és ha a végén nekünk is szerencsénk van feljutunk. De ha tükörbe nézünk, nem állunk azon a szinten.” - tette még hozzá Majoross.

Elmondta azt is, hogy a szlovén kapitány odament hozzá és sok sikert a következő meccsre. Majoross viszont azt mondta neki, hogy ő kíván sok szerencsét a szlovéneknek Litvánia ellen. Utalva ezzel arra, hogy ha Litvánia esetleg legyőzi Szlovéniát, és mi kikapunk a kazahoktól, akkor nagy bajba is kerülhetünk.

„Bízom abban, hogy az utolsó két napon is olyan eredmények születnek, amelyek elvárhatók. Nyilván, a mi kezünkben a sorsunk, de azért annak jobban örülnék, ha úgy korcsolyáznánk ki a kazahok ellen, hogy nem azon a meccsen fog múlni a bennmaradásunk.”

A sérült Magosi Bálint távollétében Vas János volt a csapatkapitány, aki úgy fogalmazott: nem lehet ilyen gyengén játszani a két kapu előtt.

„Hagytuk őket gólokat lőni, mi meg nem voltunk elég tökösek ahhoz, hogy betaláljunk" – mondta az MTI-nek. Kitért rá, sajnos a játékosok nem saját dolgukkal foglalkoztak, hanem máshol jártak fejben, ám ennek nem tudja az okát. Felidézte, az elsőtől a harmadik meccsig sokat fejlődtek, ám az ellenfél ezúttal egy jó szlovén válogatott volt, amely élt a lehetőségeivel. "Sokkal élesebbnek kellett volna lennünk, ma senkiben nem volt meg az a nyerő átütő erő, ami kellett volna."

"Förtelmes volt, amit mutattunk ma a jégen. Nem akarok és nem is tudok kifogásokat mondani, ez egyszerűen nagyon rossz volt" - ismerte el Szabó Dániel. - "Remélem, hogy ezt a mérkőzést a mai nappal elfelejtjük, és holnap már semmire sem fogunk emlékezni belőle. Ha a világbajnokság zárómérkőzésén a bennmaradásunk lesz a tét, akkor mindent meg fogunk tenni, hogy sikerüljön kiharcolni." 

"Nagyon fájóak ezek a vereségek, a meccs képe szerintem nem ezt mutatta" - vélekedett Nagy Krisztián. Kitért rá, a hat kapott gólból két-három olyan volt, ahol a korong pattogott jobbra-balra, és az ellenfél találta meg. "Kétségtelen, hogy ezeket meg kellett volna akadályoznunk"

Sofron István is vélemény formált és keményen fogalmazott: "Borzasztóan játszottunk. Hajtottunk és küzdöttünk, de folyamatosan eladtuk a korongokat, nem játszottuk az egyszerű játékot.

Azt hittük, hogy a szlovén válogatott leírható, azért mert kikapott háromszor, miközben egyszer sem tudtuk még őket világversenyen legyőzni? Ráadásul a világ egyik legjobbja játszik náluk. Olyan ziccerekbe engedtük őket, amiket persze, hogy belőttek. Az más kérdés, hogy mi megint nem tudtuk a helyzeteket kihasználni, hiába dolgoztunk ki sokat.

Nem lehet hat gólt kapni, ráadásul egyéni hibából és buta kiállításokból. Ez a szlovén csapat semmivel sem jobb nálunk, de ezt a játékot ők fegyelmezetten hozták. Ha kapunk egy buta gólt, utána megzavarodunk, és nem azt játsszuk, amit megbeszéltünk. Nem lövünk eleget kapura, sok korongot elhagyunk. Nagyon el kell gondolkodni, hogy folytatjuk tovább, mert ha véletlenül Szlovénia nem veri meg a litvánokat, a kiesés is benne van.

Nehéz helyzetbe sodortuk magunkat."

A magyar válogatott szombaton pihen, Dél-Korea-Litvánia és Fehéroroszország-Kazahsztán meccseket rendeznek majd. Vasárnap jön az utolsó forduló, Szlovénia a litvánokkal, a fehéroroszok Dél-Koreával, mi pedig a kazahokkal játszunk majd. A mi meccsünk zárja a vb-t, magyar idő szerint 15:30-kor.

Az állás: 1. Fehéroroszország 9 pont/3 mérkőzés (11-5), 2. Kazahsztán 9/3 (10-4), 3. Koreai Köztársaság 6/3, 4. Szlovénia 3/4 (12-12), 5. Magyarország 3/4 (6-15), 6. Litvánia 0/3

Rovatok