Index Vakbarát Hírportál

Magyarország az utolsó helyre csúszott a hoki-vb-n

2019. május 4., szombat 12:21 | aznap frissítve

Nagy meglepetésre Litvánia 2-1-re legyőzte Dél-Koreát a Kazahsztánban zajló divízió I/A csoportos világbajnokságon. Ezzel az eredménnyel Magyarország az utolsó helyre csúszott.

Az első harmadban nagyon bátran kezdett Litvánia. Ráéreztek a bennmaradás ízére, míg Dél-Korea inkább az öltözőben ragadt. Lassan vették fel a tempót, az ütközéseket, és nagyon sok rossz passzal bosszantották kevés, de lelkes drukkereiket.

Az a Tadas Kumeliuskas, aki az utolsó pillanatban esett be a magyarok elleni meccs előtt, sőt még gólt is ütött nekünk, egy szerencsés, kapuson átcsorgó góllal szerzett vezetést. Nem mellékesen fel is került az első sorba, Dainius Zubrus mellé.

Aztán a második húsz percben még két gól esett, de egyiket sem adták meg. Előbb Dél-Korea talált be, de a kapus zavarása miatt visszavonták. Majd az utolsó pillanatban a litvánok is. Ez szabályos volt, csak túl későn, a dudaszó után. Az ázsiai csapat 15-7-re nyerte a kapura lövéseket.

A harmadik harmad elején Dél-Korea egyenlített, Kin Szang Vuk már a negyedik gólját ütötte. De csak kereken hét percig örülhetett az ázsiai csapat. Egy rossz felszabadítás után Gintautas vágott be egy kapás gólt. A litvánok elszántan védekeztek, és amikor tehették bátran támadtak, helyzeteik is voltak.

Nyertek, ezzel tettek egy nagy lépést a bennmaradás felé. Ahhoz viszont még a szlovénokat is le kellene győzni. A helyzet a kiesés elkerüléséért egyre kuszább lesz, de két tény. Az egyik, hogy ezzel az eredménnyel Kazahsztán már biztos feljutott, a másik, hogy ezt a dél-koreai csapatot elnézve most bánhatjuk igazán az első meccsen elszenvedett csúfos vereséget.

A kazah feljutás mellett a fehérorosz csapatnak egy pont is elég volt ezek után, hogy ismét A csoportos legyen. Nem döbbentünk meg nagyon, hogy végül az első harmadban szerzett kétgólos előnyét a kazahok a végére eladták, de aztán a hosszabbításban behúzták a meccset. Az utolsó naptól független Kazahsztán és Fehéroroszország játszik jövőre Svájcban, az A csoportos vb-n. Hogy ki fog kiesni, vasárnap már délelőtt megtudhatjuk, de legkésőbb kora délután.

A román jégkorong-válogatott nyerte a tallinni divízió I/B-világbajnokságot, így jövőre egy osztállyal feljebb szerepelhet. A főleg székely játékosokra épülő csapat veretlenül zárt az élen az észtországi tornán: a házigazda észteket szétlövéssel 4-3-ra, a japánokat 3-2-re, a - tavaly még egy osztállyal feljebb játszó - lengyeleket hosszabbítás után 3-2-re, míg az ukránokat 5-1-re győzte le a zárófordulóig. Szombaton pedig 3-1-re bizonyult jobbnak a holland csapatnál. Bár a később jégre lépő lengyelek pontszámban még befoghatják - ha legyőzik a japánokat -, ám az egymás elleni eredmény miatt már biztos a román arany.

Dél-Korea-Litvána 1-2 (0-1, 0-0, 1-1)

Kazahsztán-Fehéroroszország 3-2 (2-0, 0-1, 0-1, 1-0)

A világbajnokság állása:

   Ország Meccs Gy. Hgy. Hv. V. Gk. Pont
1. Kazahsztán 4 3 1 0 0 12-5 11
2. Fehérorosz-
ország
4 3 0 1 0 12-7 10
3. Dél-Korea 4 2 0 0 2 12-10 6
4. Szlovénia 4 1 0 0 3 12-12 3
5. Litvánia 4 1 0 0 3 7-12 3
6. Magyar-
ország
4 1 0 0 3 6-15 3

Rovatok