Index Vakbarát Hírportál

Szuper Levente a jégkorongszövetség elnöke lenne

2020. április 16., csütörtök 14:46

A magyar jégkorong-válogatott korábbi kapusa, Szuper Levente elindul a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnöki posztjáért a májusi tisztújító közgyűlésen.

„Felmérve és tapasztalva az utóbbi években történteket, továbbá az előttünk tornyosuló feladatokat, úgy döntöttem, hogy sokak bátorítására elindulok a Magyar Jégkorong Szövetség elnöki posztjáért a májusi tisztújító közgyűlésen. Teszem mindezt továbbra is a magyar jégkorong szolgálatáért, a nehézségek és a feladatok tudatában” – írja közleményében a Vasas jégkorong-szakosztályát kilenc éve vezető Szuper. A tisztújító közgyűlésen a szövetséget jelenleg vezető Such György indul még el.

Szuper azt is bejelentette, hogy a Schiller-Vasas HC vezetését május elsején átadja egy befektetői körnek, amelynek célja, hogy tovább folytassa a szakosztályban elkezdett munkát. Szuper szerint az ez idő alatt felépített szakosztályi rendszer, amely a Schiller-Vasas HC elmúlt két évében csúcsosodott ki, a taoműhelyek egyik mintapéldánya volt. A Vasas az elmúlt két szezonban több tucat, az utánpótláskort elhagyó magyar jégkorongozónak biztosított játéklehetőséget a felnőtt bajnokságban, és ebben a két évben adtak játékost a válogatottnak, Bukor Rajmund háromszor lépett jégre ott.

A koronavírus-járvány nehezen érintette a Vasas jégkorongszakosztályát is, ugyanakkor a műhelymunka feltételei adottak. A közleményben Szuper azt írja, hogy ők az egyetlen csapat a ligában, amely folyamatosan fizeti a játékosait azóta is, hogy lezárultak a küzdelmek az idei szezonban. Az MJSZ március 13-án döntött arról, hogy véget ér a 2019/20-as szezon, valamint az összes utánpótláskorú bajnokság is.

Rovatok