Index Vakbarát Hírportál

Öt másodperccel a vége előtt esett góllal kapott ki a magyar hokiválogatott

2020. december 17., csütörtök 21:56

A magyar jégkorong-válogatott öt másodperccel a vége előtt kapott góllal 2–1-es vereséget szenvedett a lengyel csapat otthonában barátságos mérkőzésen Katowicében. Ezzel megszakadt a magyarok hét győzelemből álló egymás elleni sorozata.

A lettek is hivatalosak voltak a katowicei viadalra, ám a koronavírus-járvány okozta nehézségek miatt végül otthon maradtak. Sean Simpson szövetségi kapitány nem számíthatott a szlovák és az osztrák bajnokságban érdekelt DVTK és Fehérvár hokisaira – ebben a két ligában ugyanis nem állt le a pontvadászat a nemzetközi szünetben –, valamint a légiósokra sem.

A magyar és a lengyel együttes november 5-én és 7-én már találkozott egymással, akkor Budapesten 5–2-re majd 3–2-re nyertek a hazaiak, akik ráadásul sorozatban hét győzelemnél jártak a rivális ellen.

A kapuban Arany Gergely kezdett, de már a 25. másodpercben gólt kapott, Patryk Wronka tört be a kapu elé, a korong szabadon maradt, és Filip Komorski közelről nem hibázott. Nagy volt az iram, a hazaiak kihagytak egy emberelőnyt, majd emberhátrányban majdnem megint betaláltak. 

Ám a túloldalon Garát Zsombor távoli lövését Sági Martin takarása miatt nem láthatta a lengyel kapus, így egyenlő lett az állás.

A szünetig aktívabbak voltak a vendéglátók, de csak oldalhálóig jutottak. Közben Vokla Roland éles szögből a felső vasat találta el.

A második harmadot jobban kezdték a magyarok, de még emberelőnyben sem sikerült gólt lőni. Kiegészülve már a hazaiaknak is voltak komoly helyzeteik, de Arany jól védett. Ugyanez megismétlődött a szünet előtt: a vendégek szorongattak, és ahogy visszajött egy kiállított hazai játékos, ziccerbe került, de hibázott.

Kettős emberelőnyben zárta a második és kezdte a harmadik harmadot a lengyel válogatott, egy hatalmas Arany-védés és egy kapuvas volt az eredmény. Adódott ziccer a magyarok előtt is, ám a hazai hálóőr, Ondrej Raszka is állta a rohamokat. A hajrában a magyaroknak lehetőségük volt alapjátékidőben nyerni, de kimaradt egy újabb emberelőny. És ekkor jött a hidegzuhany: 

a magyar zónában Voklát szabályosan ellökte Damian Kapice, majd kapu elé tört, önzetlenül Dominik Pashoz passzolt, akinek nem volt nehéz dolga a kiszolgáltatott Arany mellett az üres kapuba lőni öt másodperccel a vége előtt.

A lengyelek utoljára 2017. november 10-én Budapesten tudták legyőzni a magyarokat, akiktől azóta hétszer kikaptak.

Az örökmérlegben ez volt a 33. lengyel siker, korábban 25 magyar diadal és hat döntetlen született. A két gárda pénteken újra megmérkőzik egymással Katowicében.

Eredmény:
Lengyelország–Magyarország 2–1 (1–1, 0–0, 1–0)
gól: Komorski (1.), Pas (60.), illetve Garát (10.)

(MTI)

Rovatok