Ebben az NHL-szezonban biztos lesz ilyen, de tavaly is előfordult sajnos, hogy egy mérkőzést el kellett halasztani. 2020. február 11-én Jay Bouwmeester, a St. Louis Blues olimpiai és világbajnok, valamint Stanley-kupagyőztes hátvédje az Anaheim Ducks elleni idegenbeli összecsapáson a kispadon szívinfarktust kapott és újra kellett éleszteni. Teljesen felépült és hitt abban, hogy még visszatérhet, de hétfőn bejelentette a visszavonulását.
11 hónap telt el a szörnyű és ijesztő jelenetsor óta, ami az ominózus találkozó első harmadában lejátszódott Anaheimben. Jay Bouwmeester befejezte a shiftjét, majd lement cserére, aztán a pad mellett összeesett. A körülötte lévő játékosok azonnal segítségért kiáltottak, ami szerencsére időben megérkezett,
a Honda Center orvosi személyzete és a Blues stábja egy defibrillátorral sikeresen újraélesztette a védőt.
Eszméleténél volt, amikor kórházba szállították, ott pedig beültettek neki egy szívritmusszabályzót. Gyorsan felépült, majd összehívott egy sajtótájékoztatót, ahol mindenki azt várta, bejelenti a visszavonulását. Ő azonban csak annyit tett közzé, hogy a szezon hátralévő részében nem lép jégre, de még szeretné folytatni.
Álló taps fogadta, amikor először kilátogatott egy hazai meccsre:
2021. január 11-én aztán mégis elárulta egy interjúban, hogy végleg befejezte. Mint mondta, valójában rögtön tudta, hogy nincs visszaút, de nem akart beletörődni. Aztán elismerte, hogy ez nem egy átlagos sérülés, itt az életéről van szó. A pacemaker mellett gyógyszert is szed, ilyen körülmények között pedig nem lehet professzionális szinten sportolni.
Bouwmeester egészen különleges pályafutást zárt le. 2002-ben harmadikként kelt el az újoncbörzén, generációs tehetségnek tartották, aki aztán később sosem produkált kimagasló számokat, de a megbízhatóság definíciója lett. Igazi vasember volt, szinte egész karrierje alatt elkerülték a sérülések,
ennek köszönhetően megszakítás nélkül 737 (!) mérkőzésen szerepelt, ami akkor NHL-rekord volt a védők között
(azóta Keith Yandle megelőzte). Ezzel párhuzamosan viszont egy másik csúcsot is birtokba vett: a legtöbb alapszakaszmeccs playoffszereplés nélkül. Erre mondjuk annyira nem volt büszke, de ez a legkevésbé sem rajta múlt.
Az Ironman-sorozat annak fényében pláne elismerésre méltó, hogy csapaton belül rendre neki volt a legtöbb játékperce, sőt, olykor az NHL teljes mezőnyében is.
Akkor fordult jobbra a sorsa, amikor a szörnyű floridai és Calgary-i évek után St. Louisba került. Alex Pietrangelóval annyira masszív páros alkottak, hogy mindketten bekerültek a 2014-es olimpiára utazó kanadai keretbe,
ahonnan aranyéremmel jöttek haza.
Mivel korábban a hosszú, playoffmentes évek alatt két világbajnoki győzelmet is bezsebelt, már csak a Stanley-kupa hiányzott neki a sportág legszűkebb elitjének számító Triple Gold Clubhoz.
Ez pedig 2019-ben összejött neki St. Louisban. Az őt övező megbecsülést tökéletesen illusztrálja, hogy a csapatkapitány Pietrangelo neki adta át először a kupát, hogy felemelhesse.
Ezzel pedig ő lett a triplázók társaságának 29., máig utolsó tagja, 35 évesen.
Címvédőként vágtak neki a következő idénynek, de a szíve miatt túl hamar befejezte. 1240 mérkőzés jutott neki az NHL-ben, ez alatt az egyik legpechesebb hokisból az egyik legsikeresebbé vált, az említett trófeákon kívül kétszer világkupát is nyert a kanadai válogatottal.
És mi lett a meccsel? Félbeszakították, majd egy hónappal később, március 11-én pótolták. Másnap az idényt felfüggesztették a koronavírus-járvány miatt, az volt az utolsó alapszakasz-találkozó az NHL-ben, egészen holnapig, amikor kezdődik az új szezon.