Index Vakbarát Hírportál

Erdély-gála, kiütéses sikerrel kezdték hokisaink a világbajnokságot

2022. május 3., kedd 17:49

Kedden a Magyarország–Dél-Korea-nyitómeccsel kezdetét vette az idei divízió I/A jégkorong-világbajnokság – a mieink számára remekül, hiszen a szenzációsan játszó Erdély Csanád (három gól, egy gólpassz) vezérletével 5–1-re kiütötték az ellenfelet. Aligha meglepő módon őt választották meg a meccs legjobb magyar játékosának.

Három év után rendezik meg ismét a viadalt, a magyar válogatott pedig 2008 és 2015 után, újabb hét év elteltével szeretne feljutni ismét az elitkörbe.

A magyar csapat helyzete nem könnyű, hiszen Szlovénia (19.) és Dél-Korea (20.) is megelőz minket (21.) a világranglistán, és az ázsiaiakkal szemben 2013 óta nem volt épp pozitív a mérleg.

Ehhez képest a rajtunk remekül sikerült!

Az első harmad ugyan nem hozott túl sok érdemi támadójátékot, hiszen a magyar csapat csupán ötször lőtt kapura, ami még így is lényegesen jobb volt, mint a dél-koreai termés (2), de Fejes Nándor és Sofron István révén már a nyolcadik percre 2–0-s előnybe kerültünk.

A folytatásban lényegesen aktívabbak voltak a felek (13–9), felébredt a mieink első sora, Erdély Csanád pedig elképesztően belelendült: a 24. és a 31. perc között háromszor is bevette a dél-koreai kaput – a rivális pedig még büntetőből sem tudott betalálni, (5–0)!

A zárófelvonásra így a pihentetés is belefért a hét hátralévő részére, a nagyot küzdő ázsiai együttes pedig bő két perccel a vége előtt Kim Szong Vuk révén megszerezte megérdemelt szépítő találatát (5–1).

A győzelem igazából egy pillanatig nem forgott veszélyben, a folytatásban kedden Litvániával találkoznak a mieink, péntek este a házigazda Szlovénia ellen lépnek jégre, vasárnap pedig a sok honosított játékossal érkező Románia lesz az ellenfél.

DIVÍZIÓ I/A JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG (SZLOVÉNIA)

Magyarország–Dél-Korea 5–1 (2–0, 3–0, 0–1)

Gólszerzők: Fejes (7.), Sofron (8.), Erdély (24., 28., 31.), ill. Kim Szong Vuk (58.)

19.00: Szlovénia–Litvánia

A további program

Május 4., 15.30: Magyarország–Litvánia

Május 4., 19.00: Románia–Szlovénia

Május 5., 15.30: Románia–Dél-Korea

Május 6., 15.30: Dél-Korea–Litvánia

Május 6., 19.00: Szlovénia–Magyarország

Május 7., 15.30: Románia–Litvánia

Május 8., 15.30: Magyarország–Románia

Május 8., 19.00: Szlovénia–Dél-Korea

(Borítókép: Vörös Dávid / MJSZ)

Rovatok