Elfogytak a jelzők az Edmonton Oilers jégkorongozójára, Connor McDavidre. A tengerentúli sportmédia már a szuperlatívuszok szűkében van, maga Wayne Gretzky sem tud napirendre térni az utódjának kikiáltott zseni teljesítménye fölött. McDavid eddig is a világ legjobbja volt, de most kétszer annyira jó, mint korábban. Olyan dominanciának lehetünk szemtanúi, amely a teljes sportvilágot tekintve is egyedülálló.
„Hihetetlen volt. Teljesen egyedi. Nem is tudom, le lehet-e írni szavakkal.”
Amikor egy embert így jellemez valaki, aki ugyanabban a szakmában megkérdőjelezhetetlenül a valaha volt legjobb, akkor arra érdemes figyelni. A sport világában mindig is jelen volt a különböző érák és azok kiválóságainak összehasonlítása, mert amíg például férfi teniszben ugyanabba a korszakba jutott a három legkiemelkedőbb játékos, addig a többi sportágban az egymáshoz mérésnél mindig számításba kell venni az idő tényezőjét, a folyamatos fejlődést, az ellenfelek szintjét és még megannyi komponenst.
A fenti gondolatokat Wayne Gretzky osztotta meg, a jégkorong történetének legkiemelkedőbb alakja. Akit jellemzett, az pedig nem más, mint Connor McDavid, az Edmonton Oilers játékosa, aki a tengerentúli profi liga (NHL) egyik legintenzívebb rivalizálását, a Calgary Flames elleni párharcot (azaz a Battle of Albertát) olyan módon dominálta, hogy olyat 30 éve nem láttunk. Mármint nem ebben a párosításban, egyáltalán nem.
McDavidre már tinédzserként rásütötték a sokadik „következő Gretzky” jelzőt. Akik ezt a cseppet sem hálás titulust korábban megkapták, azok közül a többség elbukott, de azért volt, aki megütötte a szintet, még ha nem is Gretzkyét (Sidney Crosby), McDavidről viszont már most, 25 éves korában ki lehet jelenteni:
ő minden idők legtehetségesebb jégkorongozója.
Ez persze nem jelenti azt, hogy meg fogja dönteni a legendás 99-es összes rekordját (van még belőlük közel 60), sőt a legtöbbhöz valószínűleg hozzá sem fog szagolni. Az viszont biztos, hogy amit az elmúlt két évben művelt, olyat Mario Lemieux, de inkább Gretzky óta nem láttunk, már ami a ponttermelést illeti. Ami pedig a jégen mutatott dolgokat, azokról bizonyosan elmondható, hogy hozzá hasonló módon senki sem játszott. Egyrészt olyan sebességgel közlekedik a pályán, amikor korongot vezet, hogy utolérni és megállítani is lehetetlen. Amikor számos NHL-sztárnak feltették a kérdést, mi az az egyetlen tulajdonság, amit ellopnának egy riválistól, a legtöbben McDavid sebességét említették. Olyanok, mint Crosby, Auston Matthews vagy Jonathan Toews. Alekszandr Ovecskin csak azért nem, mert nem szeretne túl gyors lenni.
A The Athletic megkérdezett olyan legendákat is, akiket anno a gyorsaságuk vezetett sikerre, név szerint Paul Coffey-t, Mike Modanót, Scott Niedermayert, Paul Kariyát és Mike Gartnert. Egyöntetűen azt mondták, hogy McDavidnél még nem láttak gyorsabbat.
Persze a korcsolyázás önmagában még nem minden, neki viszont amilyen gyors a lába, olyan a keze is és az észjárása is.
Magyarán olyan tempónál csinál meg már alapból is lekövethetetlen mozdulatokat és cseleket, hogy szabad szemmel alig láthatók. Arra persze bőven elég, hogy mire a védők észbe kapnak, addigra neki már hűlt helye, és a kapusoknak is csak annyi jut, hogy kiszedjék a kapuból a korongot. Sokan azt róják fel a jégkoronggal szemben, hogy alig lehet látni a játékszert a tévében. Őket megnyugtatjuk azzal, hogy amikor az McDavidnél van, akkor azok sem látják, akik a jégen tartózkodnak.
Egy kis ízelítő:
Nem sebességet vált, hanem benyomja a nitrót, a korongot pedig mintha rákötné egy damilra. Hiába veszik körbe négyen, mindenki tehetetlen, a kapusnak pedig még arra sincs ideje, hogy felmenjen a pulzusa.
A tavalyi, a Covid miatt 56 meccsre redukált alapszakasz során 105 pontot gyűjtött össze, ami 1,875 pont/meccses arány. 1996 óta ez a legmagasabb szám (Lemieux), és bár azelőtt „Super Mario” és Gretzky is halomra szállították a hasonló vagy ennél nagyobb értékeket, érdemes egy kicsit elővenni a korszakok kontextusát. 2021-ben meccsenként átlagosan 2,94 találat született az NHL-ben, ez 1971 és 1996 között a legalacsonyabb mutató lett volna, amely akkoriban inkább a 4-es átlaghoz volt közel.
Második helyen csapattársa, Leon Draisaitl végzett 84 egységgel, akivel ugyan többségében külön sorban játszottak, emberelőnyben viszont együtt voltak a pályán. Az első nem edmontoni hokis Brad Marchand a listán, 69 ponttal...
McDavid több mint 150%-ot termelt a legproduktívabb olyan játékoshoz képest, aki nem a csapattársa.
A most magunk mögött hagyott alapszakaszban valamelyest visszavett a tempóból, 80 mérkőzésen 123 egységet kapart össze, nyolccal többet, mint a mögötte befutó Jonathan Huberdeau és Johnny Gaudreau.
Aztán elkezdődött a rájátszás, és amikor már mindenki azt hitte, nincs több fokozat McDavid játékában (meg úgy általában ebben a sportban), ő megmutatta, hogy mégis van, és állva hagyott mindenkit.
Nemhogy történelmi számokat produkál, egyszerűen olyan szintre lépett, amiről azt hittük, a jégkorong átalakulása óta megszűnt. Gretzky és Lemieux idejében a játék összehasonlíthatatlanul lassabb volt (a 99-es is elmondta, hálás, hogy nem most játszik, mert esélye sem lenne), a felszerelések, a tudomány és minden körülmény ugrásszerűen fejlődött. Anno a 3-4. sorban verőemberek próbálkoztak terelgetni a korongot, a fő feladatuk viszont a csapattársak őrzése és az ellenfél jégbe döngölése volt. A játék azonban mára annyira felgyorsult, hogy ez a szerepkör megszűnt, ma már mindenkinek képzettnek kell lennie, aztán ha valaki néha kioszt 1-2 pofont, az csak hab a tortán.
Az NHL-nek sosem volt annyira erős a játékosállománya, mint most. És McDavid ebből a mezőnyből tűnik ki úgy, mint anno Gretzky.
Crosby nagyságához kétség sem férhet, legyen szó eredményességről, sikerekről, egyéni statisztikákról, játékra gyakorolt hatásról. McDavid utóbbi kettőben gyakorlatilag eltiporja a főpingvin legjobb időszakának mutatóit.
Akárcsak a futballt, úgy a jégkorongot is elérte a fejlett statisztikák kora, sőt jóval előbb elkezdtek foglalkozni ezzel az NHL-ben, mint a labdarúgásban, ami nem csoda, hiszen Észak-Amerikában mindent, de tényleg mindent átültetnek számokba. McDavid produkcióját a The Athleticen próbálta meg a bonyolult metódusok koronázatlan királya, Dom Luszczyszyn értelmezni egy bizonyos GSVA (Game Score Value Added) mutatóval, amely nagyon nagyon leegyszerűsítve azt definiálja, hogy egy játékos 82 meccsre vetítve mennyi győzelmet ér a csapatának egy ugyanolyan poszton szereplő kezdőjátékoshoz képest.
Az alapérték 1, a legjobbak 3-4 körül mozognak, a legszűkebb elit az 5-öt is elérheti.
McDavid ebben a rájátszásban körülbelül 11-es tempóban pörög, ami több mint kétszerese saját maga legjobb eredményének, amit a már citált tavalyi alapszakaszban ért el.
Ez a dupla McDavid-burger.
Képzeljük el, ha Lionel Messinek, Cristiano Ronaldónak, Michael Jordannek, LeBron Jamesnek, esetleg Tom Bradynek lett volna egy olyan időszaka, amikor kétszer olyan jól játszott, mint ami a legjobb egyszezonos teljesítménye volt. Mintha Jordan vagy James 60-70 pontot átlagolt volna egy playoff során, vagy Brady egy rájátszásban 20 TD-passzt osztott volna ki.
És bár ha lecsupaszítjuk pontokra a teljesítményét, abban csak eggyel előzi meg Draisaitlt (aki 5 meccsen 17-et termelt a Calgary elleni második körben), ám a német legtöbb gólpassza másodlagos volt. Nem csoda, hogy mellettük bárki játszik, élete legjobb számait hozza, legyen az Zach Hyman vagy Evander Kane, akik eddig finoman szólva sem arról voltak híresek, hogy remekelnek a playoffban.
Az Edmonton védelme jócskán átlag alattinak számít az NHL-ben, ám ebben a rájátszásban minden bekknek kiugrók a számai – amikor McDaviddel egyszerre vannak a jégen. Amikor nélküle, akkor botrányosak.
Rángatja magával a csapatot a playoffban, a Los Angeles Kings ellen az első körben a kiesés széléről jutottak tovább, a második körben pedig jött a Calgary, azaz a Battle of Alberta. A 9–6-ra elvesztett első meccs után McDavid ismét az élre állt, és sorozatban négy mérkőzést nyer meg az Oilers. Egy olyan csapat ellen, amely története egyik legjobb alapszakaszát futotta. Az ötödik mérkőzésen kevésbé ment a játék a 25 éves szupersztárnak, aztán jött a hosszabbítás, ahol ő lőtte a továbbjutást érő gólt.
A találkozó után a vesztes fél vezetőedzője, Darryl Sutter ennyit válaszolt arra a kérdésre, hogy a jobb csapat ment-e tovább:
A legjobb játékos nyerte meg a szériát.
Rendkívül terhes az edmontoni örökség, hiszen Gretzky anno négy bajnoki címet nyert a városnak, amit aztán még egy követett nélküle 1990-ben. Azóta viszont egy vesztes döntőt (2006) tud felmutatni az Oilers, amely az elmúlt évtizedben inkább a viccek és gúnyolódások forrásává lett. Utolsó helyezések, tonnányi első számú választási jog, majd azok elherdálása. Nem véletlen, hogy 2015-ben McDavid draftolása előtt inkább McJesusként beszéltek róla, hiszen tényleg megváltóként várták.
Generációs tehetség, akiről már tinédzser korában tudni lehetett, hogy egyszer majd ő lesz a legjobb, ez végül az Edmonton mezében történt meg, másodévesként már pontkirály és MVP volt. Ismerős definíció? Nem véletlenül, hiszen ez Gretzkyre és McDavidre is igaz. A Great One-nak is volt egy szárnysegédje Jarri Kurri személyében, viszont az ő Oilerse hemzsegett a klasszisoktól, legyen szó Mark Messier-ről, Paul Coffey-ról, Glenn Andersonról, Kevin Lowe-ról vagy Grant Fuhrról. Nem véletlen, hogy a 80-as évek második felében az a csapat szinte megállíthatatlan volt.
McDavid esetében a bajnoki címek még persze hiányoznak, de ez a legkevésbé sem rajta múlik. Anno megkérdezte Gretzkyt, milyen érzés Edmontonban kupát nyerni:
Úgyis megtudod. Túl jó vagy ahhoz, hogy ne így legyen.
Ő tényleg az. A körülötte lévő személyzet viszont egy kivételtől eltekintve maximum átlagos. Azaz ha az Oilers idén bajnok lesz, akkor McDavid miatt felül kell vizsgálni azt, amit eddig tudni véltünk a jégkorongról – azaz hogy egyetlen csatár nem vezethet győzelemre egy csapatot. Addig is nézzük azt, amit művel, mert ez bizony történelmi.
(Borítókép: Connor McDavid az NHL rájátszásának 2. körében. Fotó: AFP)