Index Vakbarát Hírportál

Egyedül még Gretzky méltó utódjának sem megy

2022. június 7., kedd 10:20

A Colorado hosszabbításban 6–5-re győzött az Edmonton Oilers otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) nyugati főcsoportjának fináléjában, ezzel 4–0-ra megnyerte a párharcot – írja az MTI.

A mérkőzést Artturi Lehkonen döntötte el, aki 1:19 perccel a ráadás megkezdése után vette be a kanadai csapat kapuját.

A 26 éves finn játékos egy éve ugyancsak hosszabbításban szerzett góllal juttatta fináléba akkori együttesét, a Montreal Canadienst. Ő mindössze a második – 83 éve pedig az első – az NHL történetében, aki több mint egyszer lőtte döntőbe csapatát hosszabbításos góllal. Az 1938–39-es idényben a torontói Gordie Drillon volt hasonlóra képes.

A hétfői mérkőzésen a Coloradóból még Cale Makar, Devon Toews, Gabriel Landeskog, Nathan MacKinnon és Mikko Rantanen volt eredményes, a kapuban Pavel Francouz 35-ből 30 lövést hárított.

Az Oilersben Zach Hyman két gólt szerzett, mellette Ryan Nugent-Hopkins, Connor McDavid és Zack Kassian lőtt a kapuba, Leon Draisaitl négy gólpasszt adott, Mike Smith pedig 36 védéssel zárt.

McDavid ezt a meccset két gólpasszának köszönhetően három ponttal zárta, a playoffban pedig 16 meccsen 10 gól és 23 gólpassz volt a termése, de hiába volt megállíthatatlan Wayne Gretzky méltó utódja, egyedül ő sem tudott csodát tenni.

Az Avalanche 2001 óta először jutott nagydöntőbe, akkor nyerte második bajnoki címét. Keleten a New York Rangers 2–1-re vezet a kétszeres címvédő Tampa Bay Lightning ellen.

NHL, RÁJÁTSZÁS

NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS

Edmonton Oilers–Colorado Avalanche 5–6  hosszabbítás után

A párharc végeredménye: 40 a Colorado javára

(Borítókép: Codie McLachlan / Getty Images)

Rovatok