Ha Ironman, akkor Robert Downey Jr., esetleg a maratoni triatlonosok jutnak eszünkbe, de az észak-amerikai sportokban ugyanígy nevezik azt a sorozatot, amikor egy játékos sok meccsen lép pályára megszakítás nélkül. Az NHL új Ironmanje nem is hasonlíthatna kevésbé egy triatlonistára vagy szuperhősre, de igazából élsportolóra sem. Mégis, Phil Kessel szerda hajnal óta zsinórban 990 mérkőzésnél tart a világ legkeményebb ligájában, pedig a története azzal indult, hogy 19 évesen rákos lett. Azóta tonnányi nachos, hektoliternyi kóla és megannyi csípős beszólás tarkítja pályafutását, ami nemcsak hosszú, de igencsak sikeres is.
– Phil, gyere, be kell mérlegelned.
– Kapd be, Belz!
– Phil, Randy üzeni, hogy muszáj bemérned.
– Mondd meg annak a dagadt f*sznak, ha kíváncsi a súlyomra, jöjjön ide és mérjen le ő maga!
A fenti párbeszéd Phil Kessel és a Toronto Maple Leafs egykori erőnléti edzője, Anthony Belza között zajlott le, amikor a csapat vezetőedzője, Randy Carlyle számon kérte a háromnaponta esedékes mérlegelést.
Az edzők mindig olyan sportolókról álmodnak, akik alázatosak, szorgalmasak, kitartóak, engedelmesek, jó csapattársak és betartják a taktikai utasításokat.
Phil Kessel nem ilyen.
És mégis úgy beszélünk róla, mint az Egyesült Államok történetének egyik legjobb jégkorongozója, aki szerda hajnalban olyan rekordot állított fel az NHL-ben, amiről nehéz elképzelni, hogy valaha megdöntik. Az pedig végképp hihetetlen, hogy ennek a csúcsnak ő a tulajdonosa.
Kessel a Charles Barkley- és Ronaldo Nazário-féle vonulat jégkorongos képviselője, azaz olyan labdajátékos, aki látványos, mérhető és titkolhatatlan túlsúllyal is az elitek közé tartozik. Ronaldót a pluszkilók ellenére lehetetlen volt utolérni, Barkley súlypontemelkedése meghazudtolta a fizika törvényeit, Kessel pedig szintén szélsebesen közlekedik a jégen, ráadásul emellett teljesen elpusztíthatatlannak tűnik.
Az egész Kessel család genetikája tanulmányba illik, ami talán magyarázatot adhat Phil észbontó rekordjára. Öccse, Blake az NHL-ig ugyan nem jutott el, húga, Amanda viszont 2018-ban olimpiai bajnok lett az amerikai válogatottal. Az idősebb Philt pedig csak egy sérülés választotta el attól, hogy a Washington Redskins irányítója legyen, és akkor még ott van David Moss, Kesselék unokatestvére, aki 501 meccsen szerepelt az NHL-ben.
Phil juniorként sorra döntögette az amerikai utánpótlás-rekordokat, a 2006-os NHL-újoncbörzén az ötödikként választó Boston Bruins csapott le a játékjogára, és némi meglepetésre rögtön kiharcolt magának egy helyet a csapatban.
Az álomból hamar rémálom lett, két hónappal a szezonkezdet után hererákot diagnosztizáltak nála.
Annak is köszönhetően, hogy hamar észrevették, gyors és hatásos kezelést kapott, kevesebb mint egy hónapnyi kihagyás után visszatért a jégre. Az akkor 19 éves szélső életfelfogása viszont teljesen megváltozott:
Nem volt könnyű. Az ilyen hamar felnyitja a szemed és hirtelen felnősz. Más ember lettem, sok minden más megvilágításba is került. Az élet rövid és sosem tudod, mit hozhat. Azóta csak az számít, hogy játsszak, ami pedig körülveszi a hokit, az a legkevésbé sem érdekel. Azok után, amin keresztülmentem, minden egyéb dolog jelentéktelenné vált
– nyilatkozta a minap az NHL hivatalos oldalának.
Kessel számára az áttörést a harmadik idénye hozta meg, amikor a 2008–09-es kiírásban 36 gólt ütött. Lejárt az újoncszerződése, ráadásul a vállát meg is kellett műteni nyáron, ezért a tárgyalás nem haladt jól közte és a Bruins között. A viszony annyira elmérgesedett, hogy a klub áruba bocsátotta, a Toronto Maple Leafs akkori általános igazgatója, Brian Burke pedig szokásához híven meghúzta a ravaszt és cserélt Kesselért. Az ellenérték jelentős volt, emiatt hatalmas várakozás fogadta a jégkorong legmérgezőbb közegében.
A Maple Leafs ugyanis 2004 óta nem jutott be a rájátszásba és a jövőkép sem festett túl jól. Ez persze önmagában nem lenne tragédia, csakhogy a világ legértékesebb hokicsapata akkor már 42 éve nem nyert bajnoki címet, a frusztráltság egyre csak nőtt (és azóta hol tart már...). Ha ez még nem lett volna elég, akkor az ő nyakába is szakadt a sportág őshazájának, Kanadának a Stanley-kupa-ínsége, hiszen ő lett a legújabb megváltó.
Az operációból történő lábadozás egy kicsit belenyúlt a szezonba, de csak 10 találkozóról hiányzott, a tizenegyediken debütált a Maple Leafsben.
Ez pontosan 4757 napja történt, majdnem 13 évvel ezelőtt. Azóta pedig nem hagyott ki meccset.
Pedig már rögtön az elsőbe könnyen belesérülhetett volna:
A Toronto viszont nemhogy nem indult el felfelé Kessel érkeztével, hanem még rosszabb lett, a keleti főcsoport legalján, összesítésben pedig utolsó előttiként zárt. Sebaj, annál jobb helyről választhat a csapat az újoncbörzén... Vagyis választhatna, ha a draftcetli nem lenne a Bostonnál, éppen a Kessel-csere miatt.
Így került a Bruinshoz 2010-ben Tyler Seguin, egy évre rá pedig Dougie Hamilton, és onnantól kezdve ha bármelyiküknek volt egy jó megmozdulása egy Boston–Toronto rangadón, a TD Gardenben zúgott a „Thank you, Kessel!” rigmus.
De nemcsak a bostoni csarnokban, hanem Torontóban is össztűz alá került a hiénamédia által. Stabilan hozta a 30 gólos, majd a pont/meccs átlagos idényeket, de a Maple Leafs csak nem akart javulni. Burke további megacserékkel próbálta berúgni a motort az irodájából, mindhiába. A helyi sajtó folyamatosan ekézte őket, valamint a csapatkapitányt, Dion Phaneuföt. Kessel ezt nem mindig tűrte jól, volt, hogy kamerák előtt idiótázott le egy sajtómunkást, néha pedig megkérdezte, hogy „Ugye tudjátok, hogy nem kell veletek minden egyes alkalommal szóba állnom?”.
Brian Burke 2007-ben az Anaheim Ducks általános igazgatójaként megnyerte a Stanley-kupát. Amikor onnan eljött és aláírt Torontóba, hamar nekilátott a régi, kaliforniai haverok átköltöztetésének. Először állandó jobbkezét, Dave Nonist szervezte be a vezetőségbe, majd a Ducks legendás kapusát, Jean-Sébastien Giguere-t is megszerezte egy csere útján, végül pedig kinevezte a 2007-es bajnokcsapat vezetőedzőjét, Randy Carlyle-t. Ez elég rossz hír volt Kessel számára, és már akkor bepánikolt a hírtől, amikor az még csak pletykaszinten létezett.
Carlyle ugyanis szerette megdolgoztatni a játékosait, Phil pedig sosem volt a munka hőse. Az edzésmunkáját rengeteg kritika érte, a meccseken szökőévente védekezett, étrendje pedig tulajdonképpen nem létezett.
Kilószámra nassolt, a vancouveri olimpia döntője előtti napon (amikor a nők fináléját rendezték, az amerikai férfiválogatott pedig kiment szurkolni) állítólag egy vödörnyi sajtos nachost termelt be. Másnap egyébként hosszabbításban vereséget szenvedtek Kanadától, de ezt aligha lehet az ő nyakába varrni.
Olykor sörözgetett is, azon kívül pedig csak cukros üdítőt fogyasztott. Carlyle ezt sem nézte jó szemmel, ahogy azt a fenti dialógus is illusztrálja, egyszer pedig elvett tőle egy kólát, amivel rettenetesen kiakasztotta Kesselt. Korábbi csapattársa, a szintén amerikai John-Michael Liles egy podcastben mesélt a jobbszélső reakciójáról:
– Johnny, ezt nem bírom így! Ennyi volt, kib*szottul befejeztem a játékot!
– Phil, most írtad alá a 64 millió dolláros szerződésedet...
– Nem érdekel! Nekem ennyit nem ér ez a szarság! Én nem fogok vizet inni.
Másfél meccsig bírta, aztán visszakapta a kólát.
Mindezek ellenére fizikálisan rendkívül erős volt mindig is, a lábnapokat rendkívül komolyan vette, a bolgár guggolást például 150 kilóval végezte általában. Burke szerint az edzőtáborokban rendre jó formában jelent meg, aztán ahogy kezdődött a szezon, úgy jött a nachos.
Vannak olyan versenylovak, amiket nem lehet és nem is érdemes betörni, és a sportolóknál is érvényes, hogy egy adott pedagógiai módszer nem alkalmazható mindenkire. Persze, a legtöbbjüket be lehet állítani a csatasorba, de mindenki esetében teret kell adni a személyiségnek. A tér pedig eltérő méretű, akadnak olyanok, akiknél az erő és a vasszigor hatástalan.
Dennis Rodmant ilyen szempontból aligha kell bemutatni, és bizony Kesselnél sem működnek ezek az eszközök. A torontói média például rögtön őt vette elő, amikor Carlyle-t menesztette a Maple Leafs, hiszen nyílt titok volt a folyamatos konfliktusuk. Edzéseken is összeszólalkoztak, Carlyle igazából sosem találta meg vele a közös hangot. A tréner betiltotta a repülőutakon a snacket és a sört is limitálta, ezek a regulák nyilván nem nyerték el Kessel tetszését. Pedig pont Carlyle keze alatt volt a legproduktívabb, amíg Torontóban játszott, és tulajdonképpen sosem fúrta a mestert, csak egyszerűen semmi kedve nem volt egy olyan edzővel dolgozni, aki pont a mókában és a játékosságban korlátozta.
Kessel mindig kiállt a többiekért, és ha kellett, megvívott a médiával. Az sosem érdekelte, mit írnak vagy mondanak róla, kizárólag a családja, a barátai és a csapattársai véleményére adott. Ők pedig szerették a sajátos felfogása, humora és egysoros beszólásai miatt.
A köré épített projektre aztán 2015-ben az új vezetőség kimondta a halálos ítéletet, mivel vele is csak egyszer, 2013-ban jutott be a rájátszásba a Maple Leafs, ott azonban az első körben történelmi leolvadás után esett ki, „természetesen” Bostonban.
A vezetőség Pittsburghbe cserélte, ahol Sidney Crosby jelenléte miatt már nem volt reflektorfényben. Persze a torontói média még belerúgott párat az ajtón kifelé (ekkor indult a „Kessel, a hotdogfaló” sztori), ám ez annyira sem érdekelte, mint korábban, és az utolsó nevetés is az övé lett. Első két pittsburghi évében ugyanis mindkétszer bajnok lett, az első szezonban sokak szerint neki kellett volna elnyernie a rájátszás legjobbjának járó Conn Smythe-trófeát, ám végül minimális különbséggel Crosbynak ítélték. Abban a fináléban a San Jose Sharksot verték összesítésben 4–2-re, a hatodik meccsen az SAP Centerben Kessel végre a magasba emelhette a Stanley-kupát. Épp ott, ahol ma hajnalban rekorder lett.
2017-ben jött az ismétlés, Kessel pedig ezzel a fotóval bevitte a végső találatot az őt a hotdoggal szekírozóknak:
A két bajnoki címet a karriercsúcsot jelentő 92 pontos szezon követte, egy évre rá azonban a Penguins elcserélte Arizonába, hiszen az az ominózus 64 milliós szerződés és az évi 8 millió dolláros bére nem fért be a fizetési sapka alá Pittsburgh-ben. A döglődő és az NHL bohóccsapatává váló Coyotesnál nem sok sót evett meg, szabadügynökként pedig ezen a nyáron a Vegas Golden Knightshoz írt alá. Ahhoz a csapathoz, amely mintegy másfél éve folyamatosan küzd a sérüléshullámmal (no meg a fizetési sapkával, de ez egy másik történet). Kelly McCrimmonék talán egészséget is próbáltak vásárolni Kessel személyében, ami rá is fér a Vegasra, nézzünk is erre egy adatot:
Phil Kessel jelenleg 990 egymást követő mérkőzésnél tart, a házi rangsorban William Karlsson követi 67 találkozóval. Ha a Vegas teljes keretének sorozatát összeadjuk, az összeg nem éri el Kessel szériájának a felét sem (478).
Ennél a 990-nél érdemes elgondolkodni egy kicsit. Keith Yandle az előző szezonban állt meg 989-nél, amikor a Philadelphia Flyers közutálatnak örvendő edzője, Mike Yeo úgy gondolta, hogy a lelátóra száműzi egy teljesen tét nélküli meccsen. Yandle aztán nyáron visszavonult, az pedig csak idő kérdése volt, hogy Kessel mikor megy el mellette.
A jégkorong a világ egyik legkeményebb és legveszélyesebb sportja, amit hatalmas tempóban játszanak rendkívül éles pengéken egy tömör, vulkanizált gumidarabbal és hosszú botokkal. A sérülésveszély minden pillanatban jelen van, és a test egészét fenyegeti. Yandle és Kessel számai csodaszámba mennének más sportágban is, hokiban viszont szinte felfoghatatlan.
Kessel egyfelől szerencsés, hogy a súlyosakat azóta megúszta, másfelől a jégen tudatosan kerüli a rizikós helyzeteket, megtanulta úgy pozicionálni magát, hogy ne lehessen olyan könnyen levadászni. Persze ne higgyük azt, hogy nem sérült meg 2009 novembere óta, de sosem annyira, hogy ne tudjon (vagy ne akarjon) játszani. Még első gyermekének születése sem akadályozhatta meg ebben.
Idén március 8-án ugyanis az Arizona Detroitban lépett jégre, Kessel felment az első shiftjére, majd lejött a jégről, átöltözött, és a Coyotes tulajdonosának, Alex Meruelónak a magángépével visszarepült Arizonába, hogy ott legyen a felesége mellett.
A Coyotes vezetőedzőe, Andre Tourigny később elmondta, hogy neki kellett Kesselt elzavarnia, ő ugyanis végig akarta játszani a meccset. A sorozat viszont így is megmaradt, ennek köszönhetően pedig ma történelmet írt, és ki tudja, meddig írja még. Ráadásul extrán emlékezetes marad számára ez a nap, hiszen nemcsak a csúcs jött össze, hanem egyúttal megszerezte pályafutása 400. gólját is.
A Phil Kessel-jelenség egy valóságos paradoxon. Testalkata alapján a lehető legkevésbé sem hasonlít nemhogy világklasszisra, de még profi sportolóra sem. Lusta, pocakos, nem nagyon érdekli semmi, csak szeretné jól érezni magát. Ehhez képest fénykorában iszonyatos sebességgel közlekedett a jégen, a csuklója alapján pedig a legmagasabb polcon is lett volna helye.
Hogy a tehetsége alapján lehetett volna 50 gólos és/vagy 100 pontos játékos, ha élsportolói életet él? Valószínűleg igen, de nem mondhatjuk biztosra, hiszen sokan csak akkor képesek csúcsteljesítményre, ha jól is érzik magukat. Nála pedig ez alapkövetelmény, és neki legalább örömet jelentett a profi sport, miközben önazonos maradt.
2009. szeptember 18., a nap, amely megpecsételte Brian Burke sorsát, a Maple Leafs soron következő öt évét és Phil Kessel NHL-karrierjének első időszakát. A franchise akkori általános igazgatója a lehető legrosszabbul mérte fel csapatának erejét, és cserélte el a Leafs jövőjét azért az akkor mindössze 22 éves Kesselért, akitől szinte mindenki azonnal a megváltást várta. Mi baj történhet egy ennyire fiatal játékossal egy olyan közegben, ahol már évtizedek óta mindenki a sikert várja?
Nem egészen két hónappal később, élete első mérkőzésén kék-fehér mezben a palánk mellett óriási sebességgel korcsolyázva hihetetlen erejű ütközés döngölte a jégbe, már-már jelezvén, hogy milyen lesújtó időszak következik az ő karrierjében. Mattias Öhlund nem kegyelmezett, a levegő megfagyott, hogy aztán Kessel pár másodperccel később felálljon és belekezdjen egy 990 meccses sorozatba. A csapatot természetesen messze elkerülték a sikerek, hiszen kis túlzással a Torontóban eltöltött 6 évéből szinte végig ő volt a franchise egyetlen épkézláb játékosa. Kapott is hideget-meleget, mert ilyen eredmények mellett magától értetődő az, hogy a vezetők a felelősek a kialakult helyzetért. A csapattársaiért, sőt edzőiért is mindvégig kiállt a torontói média kereszttüzében, akkor is, amikor az elfogyasztott hotdogjai számát firtatták, és akkor is, amikor egyenesen az elkeseredett vagy éppen frusztrált szurkolóktól kapott az Air Canada Center jegére pár falat gofrit. Az igazság azonban az, hogy ezekben az években mégis az ő személye és játéka volt az egyetlen dolog, amiért megérte Leafs-szurkolónak lenni. A rekord, amelyet ez a srác beállított, elsősorban a hihetetlen fizikai képességeiről szól, egy olyan ligában, ami évtizedek óta teszi próbára a világ legkeményebb sportolóit, számtalanszor meg is törve őket. Ami viszont ezzel együtt talán a legkomolyabb teljesítménye, az az, ahogyan ő mentálisan és lelkileg felülkerekedett egy mérhetetlenül toxikus közegen, hogy azt otthagyva kétszeres Stanley-győztessé váljon, kulcsemberként.
A megítélése is ellentmondásos, hiszen a Carlyle-sztori és a lustasága miatt sokan kezelhetetlennek, nemtörődömnek tartják, persze ebben a torontói sajtónak szignifikáns szerepe van. Ugyanakkor Vegasban már most hatalmas kedvenc, a csapattársak imádják a társaságát, ráadásul néha azon kapták, hogy még védekezik is!
Bármikor és bárhogyan is legyen vége a pályafutásának, a két bajnoki gyűrűt, az olimpiai ezüstérmet és a torna legjobb csatárának járó díjat, valamint a három All Star-szereplést senki sem veheti el tőle, nem úgy, mint anno Carlyle a kólát.
És hogy mi lesz az Ironman-rekorddal? A hozzá legközelebb álló Brent Burns több mint 300 meccses hátrányban van, ráadásul két évvel idősebb is. Johnny Gaudreau nyáron lett 29, a lemaradása pedig 688 meccs. Ők ketten vannak közvetlenül Kessel mögött az aktív játékosok mezőnyében. Mögöttük sorakozik néhány fiatal is, de nem valószínű, hogy akárkire is érdemes feltenni kocsit, házat, családot. Bárkivel megtörténhet bármi, ahogy ezt Kessel is megmondta. Ő pedig egyszeri és megismételhetetlen jelenség a jégkorong világában.
(Borítókép: Phil Kessel ünnepli második Stanley-kupa-győzelmét a Pittsburgh Penguins 2017-es parádéján. Fotó: Getty Images.)