Index Vakbarát Hírportál

Budapestre jön a világ legjobb válogatottja, és megmérkőzik a magyar csapattal

2023. február 17., péntek 15:38

Tavasszal Budapestre látogat a kanadai jégkorong-válogatott, és felkészülési mérkőzést játszik Magyarországgal az MVM Dome-ban – értesült az Index.

A Világgazdaság elsőként közölte, és a szövetséghez közel álló források lapunknak is megerősítették: a világ egyik legjobb csapata is Magyarországra érkezik tavasszal, hogy megmérkőzzön a szintén a világbajnokságra készülő magyar válogatottal. A kanadai együttes korábban különböző keretekkel, több helyszínen is járt már hazánkban, de ekkora közönség előtt, amely az MVM Dome-ban fogadhatja a csapatokat, még sosem lépett pályára. 

A több mint 20 ezer férőhelyes népligeti, multifunkcionális csarnok először a részben hazai rendezésű férfi kézilabda-Európa-bajnokságon telt meg, így ez lehet a következő alkalom, hogy telt ház előtt játszanak sporteseményt a létesítményben. 

Minden idők legsikeresebb válogatottja legutóbb 2016-ban járt Magyarországon, igaz, akkor nem a legerősebb összetételében, hanem egy úgynevezett ligaválogatottal lépett pályára, amelyben kizárólag európai klubokban játszó hokisok szerepeltek. Ennek ellenére természetesen még így is könnyed győzelmet arattak a kanadaiak.

Az MVM Dome kaliberéhez hasonlítható csarnokban is játszott már a kanadai válogatott Budapesten: 2004 tavaszán a Papp László Budapest Sportarénában találkoztak a felek, és az volt a kanadaiak utolsó felkészülési mérkőzése a világbajnokság előtt, amit végül a meccshez hasonlóan szintén megnyertek. 

Kanada jégkorongban sportnagyhatalomnak számít, téli olimpiát kilenc, világbajnokságot 27 alkalommal nyert. Játékosai néhány kivételtől eltekintve a világ legerősebb, legnépszerűbb bajnokságában, az észak-amerikai profi ligában, az NHL-ben szerepelnek. Érdekességképpen: a liga legjobban fizetett játékosa kanadai, Connor McDavid bére átlagosan évi 4,5 milliárd forintnak megfelelő dollár, mely összeg önmagában a többszöröse annak, mint az Erste Liga alapszakaszát második helyen záró Gyergyói HK éves költségvetése.

Az idei világbajnokságot majdnem Budapest rendezte

Sokáig a Magyar Jégkorong Szövetség szándéka volt Szlovéniával közösen megpályázni a 2023-as A csoportos jégkorong-világbajnokságot, de tavaly májusban visszavonta benyújtott pályázatát. A hazai hoki történelmi mérföldköve lett volna egy budapesti elitvébé, amelyen ráadásul a magyarok a világ legjobbjai ellen bizonyíthattak volna hazai pályán, telt ház előtt.

Végül a rendezés jogát a finnországi Tampere és a lettországi Riga nyerte el. A világbajnokság 16 csapattal május 12-én kezdődik, és május 28-án zárul. A magyar jégkorong-válogatott újra a világ elitjében méretheti meg magát, hazánk legjobbjai a csoportkörben az Egyesült Államokkal, Ausztriával, Svédországgal, Németországgal, Franciaországgal, Finnországgal és Dániával is találkoznak. 

A magyar válogatott az első mérkőzésén, május 13-án Dánia ellen lép pályára. A világbajnoki címvédő Finnország. 

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok