Index Vakbarát Hírportál

Újabb nagy pofon, kiesett a Fehérvár

2023. március 15., szerda 09:49

Az előző idényben döntős Hydro Fehérvár AV19 hazai pályán 6–1-re kikapott a címvédő Red Bull Salzburgtól az osztrák jégkorongliga (ICEHL) negyeddöntőjének negyedik mérkőzésén, így 4–0-ra elveszítette a párharcot, és kiesett – írja az MTI.

Az alapszakaszt a második helyen záró, hétszeres bajnok salzburgiak – akik megszakítás nélkül 17. alkalommal jutottak rájátszásba – a múlt keddi nyitányon 3–2-re verték odahaza a playoffselejtezőből érkezett Volánt, majd pénteken 2–1-re diadalmaskodtak az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, vasárnap pedig hosszabbításban győztek 2–1-re, azaz minden csata eddig a legkisebb különbséggel dőlt el a Red Bull javára.

A hat alapjátékosát sérülés, illetve betegség miatt nélkülöző fehérváriak jól kezdtek, és Hári János révén már a 4. percben gólra váltottak egy emberelőnyt. A Salzburg ekkor még alárendelt szerepet játszott, és örülhetett, hogy csak minimális hátránnyal vonult el pihenőre (1–0).

A fordulást követően nagy változás állt be, a vendégek címvédőhöz méltóan kezdtek el játszani. Peter Schneider előbb közelről volt eredményes a 34. percben, majd három perc múlva emberelőnyből, távolról nem hibázott (1–2).

A harmadik harmad 26. másodpercében már a mesterhármasnál járt a salzburgi csatár, és négy percre rá újabb osztrák találat született. Ekkor már összeomlott a Volán, és még kétszer kapitulált. Schneider végül négy góllal zárta az estét (1–6).

Az osztrák gárda a tavalyi döntőt 4–0–s összesítéssel nyerte a fennállása legjobb szezonját akkor produkáló Fehérvárral szemben, így most megszakítás nélkül nyolcadszor győzte le a magyar csapatot a playoffban.

JÉGKORONG, ICEHL

NEGYEDDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS

Hydro Fehérvár AV19 – Red Bull Salzburg (osztrák) 1–6 (1–0, 0–2, 0–4)

a magyar csapat gólszerzője: Hári (4.)

A párharcot 4–0-s összesítéssel a Salzburg nyerte.   

Rovatok