Hajszálon múlt, hogy ő lett az NHL első hősi halottja. Hetvenhárom éve ezen a napon landolt csukafejessel a palánkon Gordie Howe, azaz Mr. Hockey, a valaha volt egyik legjobb és vitán felül legkeményebb jégkorongozó. A Detroit Red Wings szélsőjének már halálhírét keltették, megrepedt a koponyája, vérömleny keletkezett az agyában. Két nappal később viszont már csak arról panaszkodott az édesanyjának, hogy egy kicsit fáj a feje, majd a következő idényben minden egyéni és csapattrófeát besöpört.
Napra pontosan hetvenhárom éve, 1950. március 28-án történt az észak-amerikai jégkorongliga történetének egyik legborzalmasabb és hatását tekintve mindenképp a legsúlyosabb balesete. Haláleset mindmáig csak egy van, hála Istennek. Gordie Howe koponyarepedéssel járó sérülése kapcsán, ami két nappal a 22. születésnapja előtt történt, megvizsgáltuk:
„Különös, különös nyár-éjszaka volt.”
Igaz, hogy tavasz volt, de ezt az apróságot leszámítva nagyon is ráillett ez az Ady Endre-idézet arra a napra, amikor az Olympia Stadiumban a Detroit Red Wings a Toronto Maple Leafs csapatát fogadta a Stanley-kupa elődöntőjének első mérkőzésén.
Abban az idényben már összeállt a hokitörténelem leghíresebb, leghatékonyabb csatársora, a Red Wings rettegett triója, a Gordie Howe, Ted Lindsay, Sid Abel alkotta „Production Line”, a „Gólgyáros sor”. Howe, az ifjú csikó két nappal később ünnepelte – majdnem azt írtuk, volna… – a 22. születésnapját, Lindsay, a center, 24 éves volt, Abel pedig a korelnök a maga 32 évével. A Red Wings az alapszakaszban a legtöbb győzelmet gyűjtötte, az ellenfél, a Toronto Maple Leafs a harmadik helyről kezdte a rájátszást. Akkoriban még csak négy csapat folytatta a playoffban.
A Maple Leafs az előző három évben elhódította a Stanley-kupát, hasonló triplázásra addig nem volt példa az NHL akkor még 43 éves történetében, ráadásul playoffmeccsen sorozatban már tizenegyszer verte meg a Red Wingst. Mérhetetlen gyűlölet áradt Detroitból a határon keresztül az „autóvárostól” kétszáz mérföldre fekvő Torontóba.
Minden túlzás nélkül háborús hangulat uralkodott a kupaelődöntő nyitányán, amikor George Gravel (zsorzs gravel, nem dzsordzs gréjvel, mivel francia–kanadai volt…), a játékvezető bedobta a pakkot a faceoffnál.
A teátrális gesztusokat kedvelő Gravel a bedobás előtt derékból mélyen meg is hajolt a sajtópáholy felé, mintha csak azt kérné, ne nagyon fogjon a riporterek ceruzája…
Minden hiába. Már az első harmad elején összeverekedett Marty Pavelich és Fleming Mackell, majd jött Howe és Bill Juzda bunyója, de mindkettőt gyorsan berekesztették a bírók. Mire elkezdődött a harmadik játékrész, már 52 percnyi büntetést osztott ki Gravel mester, és Howe számláján is volt két darab kétperces kisbüntetés.
A Toronto már 4–0-ra vezetett, érdemben tehát eldőlt a meccs, a Red Wings kispadján a vérszomjas hangulatot apátia kezdte felváltani, már mindenki a két nappal később esedékes második mérkőzésre tartalékolta az erejét és a haragját.
A korong Ted Kennedynél, a Maple Leafs csapatkapitányánál volt, amikor átkorcsolyázott a saját kék vonalán. Két méterre volt a bal oldali palánktól, hátulról Jack Stewart, a Red Wings hátvédje közeledett, jobbról pedig Howe száguldott felé gyorsvonati sebességgel, azzal a cseppet sem titkolt szándékkal, hogy fölkeni a palánkra Kennedyt.
A rutinos torontói csatár azonban előbb befékezett, majd hirtelen gyorsított, így az ütközésre készülő Howe csak a levegővel találta szembe magát, és teljes sebességgel, fejjel előre a palánkba csapódott. Arccal lefelé elterült a jégen, meg sem mozdult, és másodperceken belül hatalmas vértócsa terjedt szét a jégen a feje alatt. A 13 659 fizető néző megkövülten figyelte a horrorisztikus jelenetet, ahogy a mentők hordágyon leviszik Gordie-t a jégről, és rohamkocsival a Harper Kórházba szállítják.
Eleinte úgy tűnt, hogy Howe nem éli túl a balesetet. Azonnal felhívták az édesanyját Saskatoonban, hogy ha még életben akarja látni a fiát, foglaljon helyet az első járatra, és repüljön Detroitba.
Ám amikor két nappal később Mrs. Howe megérkezett a kórházba, nemcsak hogy életben találta a fiát, hanem így nyilatkozhatott a Gordie betegágyánál virrasztó riportereknek:
A fiam egy kis fejfájásra panaszkodik, de amúgy jól van.
Pedig nem volt gyerekjáték, ami Gordie-val történt.
Először is megrepedt a koponyacsontja, vérömleny keletkezett az agyában, eltört az orra, az arccsontja, és majdnem megvakult a fél szemére.
Ezek után két nappal a sérülést követően egy kis fejfájásra panaszkodott… Miközben szinte a sírból hozták vissza az orvosok.
Howe a kórházi ágyán. Elárasztották a rajongók levelei
Nem csoda, hogy Gordie Howe-t a valaha volt legkeményebb hokisként tartják számon. Sohasem kért senkitől kegyelmet, de nem is adott, mindent maga intézett el. Már a megszületését is. Az édesanyja éppen fát vágott az udvarukban, amikor rátörtek a szülési fájdalmak. Akkoriban, 1928-ban még nem vitték túlzásba a babusgatást, a kis Gordie orvosi segítség nélkül, saját erőből jött a világra.
De vissza a napra pontosan 73 éve történt rémes balesethez. Már ha baleset volt… Mert bizony Detroitban meg voltak győződve arról, hogy Kennedy szándékosan rálökte a botjával Howe-t a palánkra. A feltételezést a detroiti sajtó is felkapta.
Kennedy hiába magyarázkodott: „Láttam, ahogy Howe ott fekszik arccal lefelé a jégen, a feje csupa vér. Csak arra tudtam gondolni, nehogy komoly baja legyen ennek a nagyszerű játékosnak. És akkor azt vettem észre, hogy a detroiti játékosok azt mondják, én voltam az oka, mert a botommal rálöktem Gordie-t a palánkra. Én azonban tudtam, hogy hozzá sem értem. Ezért odakorcsolyáztam a Red Wings kispadjához, és elmondtam Tommy Ivannek, az edzőjüknek, hogy vétlen vagyok.”
De akkor már nem lehetett visszanyomni a szellemet a palackba. Olyannyira nem, hogy a detroiti vádaskodásokra válaszul a torontóiak meggyanúsították Sid Abelt, a Red Wings csapatkapitányát – nem akárhol, hanem a Toronto Globe & Mail vezércikkében –, hogy az újrakezdést követő bulinál nem a korongot nézte, hanem szándékosan odavágott a botjával Kennedy bokájára, ami rendesen be is dagadt.
Még Clarence Campbellnek, az NHL elnökének is nekimentek, még ha csak virtuálisan is. Azzal vádolták, hogy nem akadályozta meg a durvaságok elharapózását. Campbell azonban nem hagyta magát, és bebizonyította, hogy Howe balesete véletlen volt, Kennedynek semmi köze az esethez. Mi több, maga a vezetőbíró, George Gravel is állította, hogy senki sem ért Howe-hoz.
Jellemző, mekkora port vert fel az ügy, hogy még Hiram McCallum, Toronto polgármestere is beszállt a szócsatába, vigasztalva Ted Kennedyt:
A torontóiak pontosan tudják, hogy te vétlen vagy. Mi teljes mellszélességgel melletted állunk, és biztosak vagyunk benne, hogy a jövőben is azt a nagyszerű és sportszerű játékot láthatjuk tőled, mint eddig.
Howe természetesen már nem léphetett jégre a rájátszásban, de a második mérkőzés előtt a Red Wings játékosai vért ittak, és ezzel a csatakiáltással korcsolyáztak ki a jégre: „Win this one for Gordie!”, azaz „Győzzünk Gordie-ért!”. Cseppet sem mellékesen pedig elhatározták, hogy „kinyírják” Kennedyt.
Az alkalom a második harmadban jött el. Lee Fogolin a botjával akkorát ütött Kennedyre, hogy az elterült a jégen. Butch Kelling játékvezető természetesen a büntetőpadra küldte Fogolint. Ám ahogy Kennedy feltápászkodott, Ted Lindsay, Howe sorának centere rárontott, és újra a jégre terítette. No, erre Gus Mortsonnak se kellett több, nekiment Lindsaynek, amire persze kitört a tömegverekedés. Leo Reise, a Red Wings hokisa a botjával aprította a jégre zuhant Jim Thomsont, majd utána átkorcsolyázott Kennedyhez, és őt kezdte ütlegelni. Sid Abel is beavatkozott a küzdelembe, egy néző pedig a palánkon behajolva elkapta Kennedy ütésre lendülő karját, mire a detroitiak jól helybenhagyták a védtelenné vált torontói kapitányt. Még Turk Broda, a Maple Leafs kapusa is beavatkozott a csatába, hiába akadályozták a hatalmas mamutjai.
Amikor elült a harci zaj, újrakezdték a meccset, és a Red Wings győzött, kiegyenlítve az állást. Sőt, összesítésben 3–3-ig maradt az egál, így a hetedik meccsre maradt a döntés. Amit Detroitban rendeztek, és hatvan percen keresztül nem született gól. Végül George Gee, a Red Wings csatára a hirtelen halálban beütötte a Detroit győztes gólját.
A döntőben megint a végsőkig kiélezett küzdelem zajlott a New York Rangers ellen, és a Red Wings a hetedik meccs hosszabbításában csikarta ki a kupagyőzelmet érő gólt. Ekkor már Howe is ott volt a csarnokban, és amikor a jég közepén átadták Ted Lindsaynek, a Red Wings kapitányának az ezüst kupát, a 13 095 szurkoló egy emberként üvöltötte: „We want Howe!” „Howe-t akarjuk!”
És Gordie, kicsit óvatosan, bizonytalanul kisétált a kezdőkörbe. Kezét rátette a kupára, a közönség pedig tombolt. Sokaknak Mart Twain elhíresült újsághirdetése jutott eszébe:
„Halálomról szóló hírek kissé eltúlzottak…”
Gordie Howe olyan villámgyorsan és tökéletesen épült fel a horrorsérüléséből, hogy a következő idényben csapata valamennyi mérkőzésén játszott, az NHL-ben a legtöbb gólt (43) ütötte, a legtöbb gólpasszt (43) adta, és természetesen a legtöbb pontot, 86-ot is ő szerezte, továbbá a Detroit megvédte bajnoki címét.
Ezen a ponton azonban meg kell jegyeznünk, hogy nemcsak Mr. Hockey volt Howe beceneve, hanem Mr. Elbow, azaz Könyök úr is. Merthogy ő volt a liga legkeményebb, mondhatni, legdurvább hokisa. Életében 1687 mérkőzésen szerepelt, és 1643 percnyi büntetést róttak ki rá.
Stabilan hozta az egyes meccs/büntetőperc átlagot.
Mindjárt élete első NHL-meccsén, 18 évesen bunyóba keveredett, és kiverték három fogát. Nem volt szívbajos, sohasem kerülte, sőt kereste a balhét.
Az NHL 1917 óta íródó történetében egyetlen hokis halt hősi halált, vagyis vesztette életét a jégen: 1968. január 13-án Bill Masterton, a Minnesota North Stars játékosa. Mastertont az ellenfél, az Oakland Seals két játékosa, Larry Cahan és Ron Harris bodicsekelte, Masterton hanyatt esett, beverte a fejét a jégbe, és a kórházba szállítás után harminc órával meghalt. Ahogy akkoriban senki, ő sem viselt sisakot. Attól kezdve kezdték hordani a hokisok a fejvédőt.
A második legsúlyosabb sérülést a liga történetében Clint Malarchuk szenvedte el. De ez még rémesebb volt, ha lehet ilyet mondani, mint Masterton halála. A Buffalo Sabres kapusának ugyanis Steve Tuttle (St. Louis Blues) korcsolyája elvágta a nyaki ütőerét! Az eset 1989. március 22-én történt, szinte napra pontosan 34 éve. A vér pillanatok alatt beborította a jeget, Malarchuk csaknem elvérzett. A látvány annyira rettenetes volt, hogy tizenegy néző elájult a csarnokban, ketten szívrohamot kaptak, három játékos pedig rosszul lett és hányni kezdett a jégen. Malarchuk életét a csapat gyúrója mentette meg, aki korábban Vietnámban szolgált, és értett az efféle sérülések kezeléséhez. Malarchuk csodálatos módon felépült, és további három évet játszott az NHL-ben. Ezen a kétes értékű listán Gordie Howe-é a harmadik hely mint a harmadik legsúlyosabb hokisérülés. Legalábbis az NHL-ben…
Howe-val nem volt ajánlatos összetűzésbe keveredni, mindenkit pillanatok alatt lerendezett. Még túl a negyvenen is rettegett bunyós volt.
Már 45 éves volt, amikor a WHA-ligában elkezdett játszani két fiával, Markkal és Martyval a Houston Aeros csapatában. Mindjárt az első meccsen az ellenfél játékosa levitte Markot a jégre. Gordie finoman megkérte az illetőt, hogy szálljon le a fiáról. Az a füle botját se mozdította. Gordie másodszor már nem szólt, csak hátulról beleakasztotta a mutató- és a hüvelykujját az ellenfél két orrlyukába, és annál fogva felrántotta a jégről.
Az orvosok egyórás plasztikai műtéttel hozták rendbe a kelleténél lassabban engedelmeskedő hokis orrát.
Howe volt az egyetlen – no persze az ellenfelével, a torontói Gus Mortsonnal együtt –, aki egy All-Star-meccsen bunyózott.
Mindez 1948-ban történt. Ez azért érdekes, mert az All-Star-meccseken még csak nem is ütköznek egymással a játékosok, vigyáznak egymásra. Egy gálamérkőzés kicsit olyan, mint a női jégkorong, ott sincs ütközés, ami viszont a férfi szakág egyik elmaradhatatlan és szerves eleme. Kivéve, ha az egyik játékost Gordie Howe-nak hívják.
Amikor Howe visszavonult, leltárt készített. Betelt volna egy komplett füzet a sérüléseivel, de az ellenfelek egy lexikont is teleírhattak volna a Gordie-tól elszenvedett ütlegekkel, a kivert fogakkal, a letépett fülekkel, a bevert orrokkal, a kék-zöld foltokkal, a kórházban eltöltött napokkal, olykor hetekkel.
Több mint háromszáz öltéssel varrták össze a sebeimet, volt olyan év, hogy ötven öltést kaptam. A következőben csak tízet, az egy jó év volt. Ja, és elvesztettem tizenkét fogamat…
Nem csoda, hogy Mr. Hockey-nak hívták.
(Borítókép: Gordie Howe 2009. december 4-én. Fotó: Richard Wolowicz / Getty Images)