Index Vakbarát Hírportál

Vezettek a magyarok, de súlyos vereség lett a vége az amerikaiak ellen

2023. május 14., vasárnap 13:49

A magyar válogatott 7–1-re kikapott az esélyesebb, világranglista-negyedik amerikai csapattól a jégkorong-világbajnokság tamperei csoportjának második fordulójában, vasárnap.

Két csere volt a mieinknél a dánok elleni 3–1-es szombati vereséghez képest: Bálizs Bence pihenőt kapott, helyére Horváth Dominik állt a kapuba, neki ez volt az első felnőtt vb-mérkőzése. Ezen kívül Terbócs István helyére Kóger Dániel került a csatársorba, míg Szirányi Bence változatlanul a kimaradók között volt.

Az amerikaiak a nyitónapon legyőzték a címvédő, olimpiai bajnok, házigazda finneket, ezzel egycsapásra a csoport favoritjai lettek. A gárda átlagéletkora nincs 25 év, fiatal NHL-esekből, illetve az egyetemi ligában (NCAA) szereplő, szélvészgyors és remekül lövő játékosokból áll.

Ezt az összecsapást 5258-an tekintették meg, közülük közel ezer volt a magyar szurkoló, és szinte végig énekelték az összecsapást, remek hangulatot teremtve a Nokia Arénában.

Bátran kezdett a magyar együttes, az 5. percben Sofron István – aki a hét évvel ezelőtti egymás elleni vb-meccsen, valamint a dánok ellen szombaton a becsületgólt ütötte – közelről a léc alá emelt, és megint Szabó Bencétől kapott remek keresztpasszot.

Bő két perc múlva jött a válasz, a finnek ellen duplázó Alex Tuch volt könyörtelen, miután Hári János csúnyán eladta a korongot. A harmad vége előtt Nick Bonino maradt egyedül a kapu előtt, és senkitől sem zavartatva a hálóba emelt, noha előtte volt arra lehetőség, hogy a magyarok kijuttassák a pakkot a zónájukból.

A második játékrészre fokozta az iramot a világranglista-negyedik, Sofron pedig kiült a büntetőpadra. Csakhamar Bonino használta ki, hogy Horváth Dominik nem tudott rátenyerelni a korongra. Ekkor már elmaradtak a magyar akciók, a védekezésre kellett összpontosítani. Az újabb amerikai fór kimaradt, ám Cutter Gauthier szólóban kiugrott, és Horváth lábai között talált be.

A harmadik harmad amerikai találattal indult, az előrehúzódó hátvéd, Connor Mackey közelről, kapásból volt eredményes. Egy kapuvas és eladott korong után Rocco Grimaldi növelte a különbséget. A hajrában egy kontrából Luke Tuch lőtte ki a jobb felső sarkot.

Ez volt a két csapat harmadik egymás elleni ütközete, és mindig a tengerentúliak nyertek, az összesített gólkülönbség magyar szempontból 2-15.

A magyar válogatott következő mérkőzése Franciaország ellen, kedden este lesz, amely a bennmaradás szempontjából kulcsfontosságú összecsapás. 

Világbajnokság, A csoport (Tampere):
Egyesült Államok–Magyarország 7–1 (2–1, 2–0, 3–0)
gól: Tuch (7.), Bonino (19., 24.), Gauthier (34.), Mackey (42.), Grimaldi (45.), L. Tuch (57.), illetve Sofron (5.)

A csoport további vasárnapi mérkőzésein:
DániaFranciaország 43 (2–0, 1–3, 0–0, 1–0)  hosszabbítás után
SvédországAusztria 50 (1–0, 2–0, 2–0)

A csoport állása: 1. Egyesült Államok 6 pont (11–2), 2. Svédország 6 (6–0), 3. Dánia 5, 4. Franciaország 3 (5–5), 5. Finnország 3 (5–7), 6. Ausztria 1, 7. Németország 0 (3–5), 8. MAGYARORSZÁG 0 (2–10)

A magyar válogatott további vb-programja:
Május 16. (kedd), 19.20: Franciaország–Magyarország
Május 18. (csütörtök), 15.20: Magyarország–Svédország
Május 19. (péntek), 15.20: Magyarország–Finnország
Május 21. (vasárnap), 15.20: Németország–Magyarország
Május 22. (hétfő), 19.20: Ausztria–Magyarország
Korábbi mérkőzések: 
Dánia–Magyarország 3–1 (1–0, 1–0, 1–1)

B csoport (Riga):
CsehországKazahsztán 51 (2–0, 0–1, 3–0)
SvájcNorvégia 30 (2–0, 0–0, 1–0)
KanadaSzlovénia 52 (0–1, 3–0, 2–1)

Az állás: 1. Svájc 6 (10–0), 2. Kanada 6 (112), 3. Csehország 6 (83), 4. Szlovákia 3, 5. Kazahsztán 2, 6. Norvégia 1, 7. Lettország 0 (18), 8. Szlovénia 0 (212)

A csoportokból az első négy helyezett negyeddöntőt játszhat, az utolsók kiesnek a divízió 1/A-ba.

Ön szerint hogyan teljesít majd a magyar válogatott az A csoportos férfi jégkorong-világbajnokságon?

  • 2763
    Kiesünk...
  • 978
    Bentmaradunk!

(Borítókép: MTI)

Rovatok