Index Vakbarát Hírportál

A franciák bicskája ezúttal beletört a magyar egységbe

2023. május 17., szerda 20:13

A magyar jégkorong-válogatott hosszabbítás után 3–2-re legyőzte Franciaországot az A-csoportos világbajnokság csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában, amivel már érdemben is bejelentkezett a bennmaradásra. Kevin Constantine együttese leckét adott csapatmunkából és -egységből, szervezettségből, valamint alkalmazkodási készségből is. Ezek mind elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy Magyarország megszerezze története második A-csoportos vb-győzelmét.

16 óra helyett 53. Most ennyi állt a magyar válogatott rendelkezésére két meccs között, a csapat végre tudott a jégen is edzeni és a jelek szerint alaposan kielemezte a franciák játékát. Persze, önmagában ez még nem jelentett előnyt, hiszen ellenfelünk sem meccsezett hétfőn.

A keddi ellenfélre a magyarok amúgy is kiemelten készültek: első körben két válogatott tűnt verhetőnek a csoportban – a francia mellett az osztrák a másik –, ezzel teljesítve a küldetést, a tagság meghosszabbítását az elitben. Úgy a felkészülés, mint a vb alatt ennek rendeltek alá mindent, a fókusz erre volt kihegyezve. Az első küldetést ebből sikerrel vettük.

Az már a franciák elleni találkozó előtt kiderült, hogy Terbócs István és Bálizs Bence visszakerült a csapatba, valamint az előzetes összeállítás azt sugallta, hogy Kevin Constantine bizalma nem ingott meg az első sorban, azaz együtt maradt Sebők Balázs, Hári János és Galló Vilmos támadó triója.

És milyen jó, hogy így történt! Végre előlépett ez a hármas, amelyre a folytatásban is hatalmas szükség lesz, hiszen ezzel a győzelemmel még semmit nem értünk el, sőt! Ugyan kedvezőbb helyzetbe hoztuk magunkat, de – ahogy a játékosok is elmondták a lefújás után – még egy sikerre szükségünk lesz a bravúrhoz.

A találkozóból sok pozitívumot lehet kiemelni, hiszen életre kelt az első sorunk, képesek voltunk meccs közben változtatni, nem roskadtunk össze egyik alkalommal sem, amikor a franciák megszerezték a vezetést, és csapatként mozogtunk. 

Mindezt egy papíron jóval erősebb ellenféllel szemben.

A meccs legjobbja

Bartalis István. Az első három meccs alapján egyértelműen ő a magyar válogatott MVP-je, az eddigi teljesítményét pedig kedden este megkoronázta a ráadásban lőtt győztes találattal. Egyrészt amikor ő jégen volt emberhátrányban, nem kaptunk gólt, másrészt amit a hosszabbításban csinált, az oktatófilmbe illik.

A 3–3 elleni játék lényege a korongbirtoklás, sokkal fontosabb, mint 5 az 5-ben. Amikor a ráadásban Bartalishoz visszakerült a korong Erdély Csanád szólója után, tökéletesen mérte fel a kékvonalon a szituációt, hogy a pillanatnyi felállás nem túl ígéretes, ezért rányomott az újratervezésre. Kikanyarodott a támadó harmadból, majd megint visszafordult, ezzel egyrészt megverte a saját védőjét, másrészt Erdéllyel azonnal kialakult a kettő egyes játékszituáció. Le is készítette a korongot a volános klubtársnak, ő pedig rögtön indult a kipattanóra, amit be is vágott a pozícióját teljesen elvesztő védő előtt.

A-csoportos döntéshozatal és végrehajtás!

A magyar válogatott legjobbja

Sebők Balázs. Meghúzzuk mi is azt, amit az ilyen tornákon szokás: hiába diktálná a logika azt, hogyha a meccs legjobbja magyar játékos, akkor a csapat legjobbja ugyanaz lenne, mégis hozunk egy másik nevet, így többfelé oszthatjuk a dicséretet. Azon túl, hogy ez volt Sebők első multipontos A-csoportos vb-meccse, az asszisztjai sem voltak hétköznapiak. Stipsicz Bence gólját egy jó ütemű és okos vetődéssel alapozta meg, Galló Vilmost pedig egy olyan „kézpasszal” indította, ami valószínűleg szabálytalan lett volna, ha nem ér hozzá utána a francia védő, de maga a mozdulat rendkívül kreatív volt.

Nagyon kellett, hogy az első sor is hozzátegye a magáét, ennek pedig ma Sebők volt a húzóembere.

A kulcspillanat

Egy szoros meccsen ebből mindig sok adódik, és bár nyilvánvaló lenne Bartalis győztes gólja, mégis Stipsicz Bence találatát kell kiemelni. Lélektanilag neki is rendkívül jót tett, hogy egy véleményes (inkább fantom) kiállítás és az abból kapott gól után egyből eredményes tudott lenni, de még fontosabb volt az időzítés. Rendkívül sokat számít, hogy nem 0–1-gyel, hanem 1–1-gyel mehettünk szünetre egy olyan harmad után, amelyben egyébként egyik csapat játékában sem volt benne a gól.

 A meccs jelenete

Amiben még mindig nagy a különbség

A speciális egységek. A franciák létszámfölényben nagyon gyorsan tették-vették a korongot, nem dajkálta senki, sokszor egyérintőztek, a legelső lehetőségüket pedig kíméletlenül ki is használták egy kapásgóllal. Az összeeső négyszögünk megint nem ért ki a lövő játékosra, továbbra is minden áron védjük az alsó keresztpasszokat, viszont ezzel feladjuk a perimétert és/vagy a gyenge oldalt.

A túloldalon szinte fájdalmas volt nézni a magyar emberelőnyt, az első harmadban be sem jutottunk a francia zónába. Philippe Bozonék biztosan kielemezték a dánok elleni korongbevitelünket, mert tökéletesen bontották a hátrapasszos (drop) építkezésünket, mi pedig nem tudtunk újítani. Aztán majdnem két percet töltöttünk kettős fórban, de borzalmasan statikus és ötletten volt a játékunk, és ez sajnos a meccs hátralévő részében sem javult.

Pozitívumok

A meccs elején nagyon sokat bizonytalankodtunk a saját harmadunkban (főleg, amikor megkaparintottuk a korongot), de ezeket a későbbiekben minimalizáltuk.

Korong nélkül viszont szinte tökéletesen védekezett a csapat, az egységesség pedig élményszámba ment.

A franciák nem találtak fogást a fegyelmezetten visszazáró játékosainkon, az egyetlen öt az öt elleni találatuk is úgy született, hogy elcseréltük magunkat a második harmadban ,és abból tudtak először három a kettőre, majd kettő az egyre menni, és Bálizs Bence bravúrja után a kipattanót értékesíteni. Ezen kívül egyébként megugrást sem hagytunk nekik, azaz kijavítottuk a Team USA ellen elkövetett legfajsúlyosabb hibákat.

Az első húsz percben a támadásépítésünk szintén szörnyen festett, középen próbáltunk kijutni a saját harmadunkból, de ezek hamvába holt kísérletek voltak. A másodiktól kezdve viszont elkezdtük használni a széleket, ami jóval eredményesebbnek bizonyult, és onnantól nemcsak a zone exitek ültek, de a semleges harmadot is könnyebben átjátszottuk. 

Dicséretet érdemel az egész csapat és a stáb, hogy ilyen gyorsan és hatékonyan tudott reagálni, majd változtatni.

Negatívumok

A ketrecek előtt még mindig alulmaradunk a párharcokban, Bálizs előtt sem tudunk takarítani és az ellenfél kapujához és később érünk oda. Ez alól persze kivételt képez a győztes gólunk, de ne feledjük, az 3 a 3 ellen született, ami rendhagyó szituáció.

És lehet, hogy a bulielhozatal lesz az idei vb beakadt lemeze, ebben ugyanis megint kikaptunk. A 41 százalék továbbra sem elégséges, Hári János hatot nyert meg a húszból, viszont az egyikből született Stipsicz Bence gólja. Ebből is látszik, mennyire fontos a különböző szituációkban az, hogy mi birtokoljuk a pakkot. Papp Kristóf viszont jól teljesített ebben a műfajban, tizenháromból kilencet elhozott, úgyhogy vannak már biztató jelek.

A meccs statisztikája

Stipsicz számai kiválóan mutatnának bármilyen fantasy ligában (kivéve pont az IIHF-es vb-játékban), hiszen komolyan megtömte a statlapot: egy gól, 3 kapura lövés, 6 kiállításperc, +1, valamint 17:04 perc jégidő. Utóbbi a második legmagasabb érték volt a bekkjeink között annak ellenére, hogy három kisbüntetést is összeszedett. Apró bökkenő, hogy az amerikai szabályokkal szemben az IIHF-es ligában a büntetéspercenként pontlevonás jár...

Hogyan tovább?

Szerdán kipihenhetjük az eddigi legfontosabb meccsünket és készülhetünk a húzós időszakra: csütörtök délután a svédekkel, egy nappal később pedig a házigazda és címvédő finnekkel van randevúnk. Nem, nem ezek lesznek a legfontosabb meccseink, még egy esetleges pontrablás sem garantálná a jövő évi A-csoportos tagságunkat, a cél, hogy vasárnap a németek, de főleg hétfőn az osztrákok ellen csúcsformában legyünk.

Magyaros matek szak

Végre, végre, végre! Aktuálissá vált a számolgatás, vessük is bele magunkat!

A franciák sorozatban harmadik hosszabbításos meccsüket játszották le, ezeken 1–2 a mérlegük, azaz már négy pontjuk van. Mi kettővel állunk, az osztrákok eggyel, a németek nullával. Utóbbi csapat viszont eddig a három legerősebb válogatottal nézett farkasszemet, úgyhogy ők várhatóan most kezdik el gyűjtögetni a pontokat, és ha szigorúan a papírformát vesszük alapul (ami természetesen alapkövetelmény a hipotetikus matekozásnál), akkor a felállás továbbra is az, hogy az utolsó, osztrákok elleni meccs lesz a perdöntő.

Mivel pontegyenlőségnél az egymás elleni eredmény számít, így ezzel a győzelemmel együtt is mindenképp nyerni kell a sógorok ellen, viszont jelen állás szerint nem muszáj hatvan perc alatt, jöhet hosszabbításos vagy akár szétlövéses siker is.

Az lenne aztán az igazi hokithriller.

A magyar válogatott további vb-programja:
Május 18. (csütörtök), 15.20: Magyarország–Svédország
Május 19. (péntek), 15.20: Magyarország–Finnország
Május 21. (vasárnap), 15.20: Németország–Magyarország
Május 22. (hétfő), 19.20: Ausztria–Magyarország
Az eddigi mérkőzések: 
Dánia–Magyarország 3–1 (1–0, 1–0, 1–1)
Egyesült Államok–Magyarország 7–1 (2–1, 2–0, 3–0)
Magyarország-Franciaország 3–2 (1–1, 1–1, 0–0, 1–0) – hosszabbítás után

A csoport állása:  1. Egyesült Államok 9 pont (14–4), 2. Dánia 8 (13–6), 3. Svédország 8 (8–1), 4. Franciaország 4 (7–8), 5. Finnország 4 (6–9), 6. MAGYARORSZÁG 2 (5–12), 7. Ausztria 1 (3–13), 8. Németország 0 (5–8)

Ön szerint hogyan teljesít majd a magyar válogatott az A csoportos férfi jégkorong-világbajnokságon?

  • 2763
    Kiesünk...
  • 978
    Bentmaradunk!

(Borítókép: a magyar játékosok ünneplik Bartalis István győztes gólját. Fotó: Illyés Tibor/MTI.)

Rovatok