Index Vakbarát Hírportál

Hat éve alapították a klubot, máris megnyerte a világ legerősebb ligáját

2023. június 14., szerda 06:48

Fennállása során először lett Stanley Kupa-győztes a Vegas Golden Knights, miután az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének ötödik mérkőzésén 9–3-ra legyőzte a vendég Florida Pantherst, így 4–1-es összesítéssel lett bajnok.

A finálé első két összecsapását a nyugati bajnok, a ligához 2017-ben csatlakozó, 2018-ban ugyancsak finalista Vegas nyerte, előbb jó hajrával 5–2-re, majd simán 7–2-re. Aztán a Panthers 3–2-es hosszabbításos diadallal szépített, ám három nappal korábban a Golden Knights 3–2-re győzött Floridában, így közel került a bajnoki címhez. Sérülés (törött szegycsont) miatt ezúttal nem vállalta a játékot a playoff pontlistáját ekkor még vezető floridai Matthew Tkachuk – írja az MTI.

A hazaiak csapatkapitánya, Mark Stone a 12. percben emberhátrányból talált be, megadva ezzel az alaphangot az ünnepléshez. Kevesebb mint két perc múlva Nicolas Hague növelte a különbséget. A fordulást követően gyorsan szépített a Florida a hátvéd Aaron Ekblad révén, azonban innen beindult a vegasi henger. Alec Martinez, Reilly Smith és Stone újabb gólja között hét perc sem telt el, ráadásul két másodperccel a második harmad vége előtt Michael Amadio is betalált, így 6–1-es előnyről várta a záró felvonást a Golden Knights.

Ivan Barbasov a 49. percben beütötte csapata hetedik találatát is. A Panthers ezt követően még három perc alatt duplázott ugyan, ám a hajrában – amikor már mindent egy lapra feltéve kockáztatott a kapusát is lehozva – a hazaiak még kétszer betaláltak. Stone végül mesterhármasig jutott – erre 1996 óta nem volt példa a fináléban –, Jack Eichel és Shea Theodore három gólpasszt adott. A Vegasból 15 játékos szerzett pontot, köztük Jonathan Marchessault is, aki sorozatban tíz playoff-meccsen mutatta be ezt a bravúrt, ez klubcsúcsnak számít. Végül 25 ponttal (13 gól, 12 gólpassz) ő lett a rájátszás legeredményesebbje, egyben megkapta a playoff legértékesebb játékosának járó Conn Smythe Trófeát is.

A Golden Knights hatodik szezonjában lett bajnok, korábban egyetlen nem alapító klub sem tudott ilyen hamar Stanley Kupát nyerni. A gárda a harmadik a liga történetében, amely legalább nyolc gólt ütött finálét lezárható összecsapáson, ezt megelőzően 1985-ben az Edmonton Oilers és 1991-ben a Pittsburgh Penguins volt erre képes.

A döntősorozatban a Florida 14 emberelőnyből egyetlenegyszer sem talált be, még 1948-ban a Detroit Red Wings volt gólképtelen fórból. A Panthers 1993-ban lett ligatag, és a mostani előtt az 1996-os döntőt is elbukta a Colorado Avalanche-csel szemben.

NHL, Döntő, 5. mérkőzés:
Vegas Golden Knights–Florida Panthers 9–3
(2–0, 4–1, 3–2)
Gól: Stone (12., 38., 55.), Hague (14.), Martinez (31.), R. Smith (33.), Amadio (40.), Barbasov (49.), Roy (59.), illetve Ekblad (23.), Reinhart (49.), Bennett (52.),
A párharcot 4–1-es összesítéssel a Vegas nyerte.

Rovatok