Index Vakbarát Hírportál

Visszavonul a fehérvári jégkoronglegenda

2023. július 22., szombat 18:47

Bejelentette visszavonulását a 38 éves Andrew Sarauer jégkorongozó. A Fehérvár AV19 klublegendája a válogatottban is letette a névjegyét.

Andrew Sarauer a Fehérvár AV 19 honlapján jelentette be, hogy visszavonul a jégkorongozástól, annak ellenére, hogy a 2023/24-es szezonra érvényes szerződése volt. A kanadai-magyar támadó 2013-ban érkezett Székesfehérvárra, ahol rögtön a csapat húzóembere lett, a második szezonjában az EBEL pontkirálya lett. Később egy évre a Villach csapatába szerződött, aztán visszatért Székesfehérvárra – írja a klub közleményében. 

Sarauer 2015-ben tette le az állampolgársági esküt, tagja volt a Krakkóban feljutást ünneplő magyar válogatottnak, és éveken át húzóembere volt a csapatnak. Közel 500 EBEL/ICE meccsen játszott, és a nyári felkészülés során döntötte el, hogy nem vág neki a következő szezonnak.   

Ma visszavonulok attól a sporttól, amit imádok. Az elmúlt hetekben éreztem, valami hiányzik a nyári felkészülésem alatt, és ekkor tudtam, eljött az idő, hogy befejezzem. Tíz éve fogadtatok be a csodás városotokba és országotokba, ami nemsokára az otthonommá vált. Az évek alatt rendkívüli csapattársakat volt szerencsém megismerni és velük együtt játszani

– olvashatóak Andrew Sarauer gondoltai a klubhonlapon. A játékos megköszönte klub színfalak mögött dolgozó szakembereinek a rengeteg munkát, és a szurkolóknak a támogatást. Elmondása szerint a Fehérvár mindig különleges helyet foglal majd el a szívében.

Rovatok