Index Vakbarát Hírportál

Pat Cortina marad a női jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya

2023. augusztus 17., csütörtök 11:44

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnöksége két évvel, a 2024/25-ös idény végéig meghosszabbította Pat Cortina szövetségi kapitányi szerződését a női válogatottnál, pluszopcióval a 2025/26-os olimpiai szezonra – írja az MTI.

A kanadai szakvezető továbbra is dolgozik a német Riessersee csapatánál, így amikor klubelfoglaltsága ütközik a válogatott programjával, Delaney Collins irányítja a nemzeti együttest az MJSZ csütörtöki közleménye szerint.

Bízunk az eddigi stábban, az volt a prioritás, hogy velük folytassuk a munkát, és reméljük, hogy újra együtt élünk el sikereket. Amikor esetleg Pat nem tud a csapattal lenni németországi feladatai miatt, akkor Delaney a megbízott szövetségi kapitány, ez a legutóbbi idényben sem okozott fennakadást

– mondta Kolbenheyer Zsuzsanna, a női szakág vezetője.

Pat Cortina 2019 tavaszán lett női kapitány, és vele vívta ki a történelmi feljutást az A csoportba a magyar együttes Káposztásmegyeren. Ő az első edző a hokitörténelemben, aki férfi- és női csapatot is az elitbe vezetett. 2020 tavaszán az A csoportos vb a járvány miatt elmaradt, így nem irányíthatta a legjobbak között a csapatot, majd németországi klubelfoglaltságai miatt nem tudta folytatni a munkát. 2022 tavaszán azonban visszatért, így vele érte el a negyeddöntős szereplést a csapat a dániai vb-n. Az idei A csoportos kanadai világbajnokságon is ő vezette a csapatot, most pedig folytathatja a munkát.

A szövetség közlése szerint összeállt a női válogatott programja az új szezonra. Az első megméretés a svájci Klotenben lesz jövő csütörtöktől szombatig, ahol az elitben érdekelt Svájc, Németország, valamint a magyarokkal együtt idén kiesett francia csapat lesz az ellenfél. A magyar keret 26 fővel utazik a tornára, a névsorból 19-en voltak ott az áprilisi vb-n is.

Novemberben Ausztria és Szlovákia lesz az ellenfél, decemberben pedig Mátyásföldön lehet szurkolni a válogatottnak a franciák, a dánok és a japánok ellen. Jövő februárban szlovákiai tornára utazik majd a csapat, ahol a hazaiak mellett a francia és a norvég együttessel játszhat meccset. A világbajnokság előtti felkészülés március végén indul. Egyelőre nem dőlt el – de hamarosan várható döntés –, hogy a divízió 1/A vb-t Kínában rendezik-e meg, vagy más helyszíne lesz.

A svájci tornára utazó keret:

kapusok: Németh Anikó, Révész Zsuzsa, Takács Zoé

hátvédek: Taylor Baker, Balog Gréta, Faggyas Lilla, Kiss-Simon Franciska, Koncz Boglárka, Márton Adél, Mayer Fruzsina, Németh Bernadett, Odnoga Lotti

csatárok: Báhiczki-Tóth Boglárka, Dabasi Réka, Garát-Gasparics Fanni, Gondos Tamara, Huszák Alexandra, Kreisz Emma, Márton Luca, Metzler Regina, Mozolai Berta, Pázmándi Zsófia, Rónai Alexandra, Strobl Lara, Szamosfalvi Petra, Torontáli Anna

Rovatok