Index Vakbarát Hírportál

Hosszú utazás után Villachban sem fékezett a Fehérvár

2023. október 4., szerda 10:18

A Hydro Fehérvár AV19 nagy csatában 2–1-re győzött a Villach otthonában az osztrák jégkorongliga (ICEHL) keddi játéknapján. Kiss Dávid, a vendégcsapat vezetőedzője szerint többek között a speciális játékok, az emberelőnyök és emberhátrányok során mutatott jó játék segítette őket újabb győzelemhez.

A kedd esti összecsapáson az enyhe Volán-mezőnyfölény eleinte nem hozott gólt, a meccs derekán azonban egy kontrából Pascal Laberge betalált – számolt be a történtekről a Magyar Távirati Iroda. 

A záró játékrészben erősen nyomott a házigazda, és sikerült egyenlítenie. Ez nem törte meg a vendégeket, és az 52. percben Magosi Bálint emberelőnyben nem hibázott. Később egy kettős hátrányt is ki kellett védekezni,

de Horváth Dominik remekelt a kapuban, a 36 hazai lövésből 35-öt megfogott.

A Fehérvár sorozatban a negyedik sikerét aratta az osztrák jégkorongligában, amelyben hat győzelemmel és két vereséggel a tabella harmadik helyén áll.

Nagyon hosszú buszút után nagyon jól kezdtünk, agilisak voltunk. Pontosan úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna

– mondta a szakember a klub közösségi oldalán posztolt videóban, hozzátéve, hogy a második harmadra „felébredt” a Villach, ebben a szakaszban pedig mindkét csapat fegyelmezetten játszott és több gólhelyzetet kidolgozott.

A tréner szerint kulcsfontosságú volt a záróharmadban a kettős emberhátrány, mely során Horváth Dominik nagyokat védett, a három mezőnyjátékos önfeláldozóan játszott, a sikeres védekezés pedig hatalmas erőt adott minden játékosának a hajrára.

A speciális játékaink ma nagyon jól működtek. Nem kaptunk gólt emberhátrányban, és lőttünk egyet emberelőnyben, ami eldöntötte a mérkőzést, úgyhogy nagyon boldogok vagyunk.

A Fehérvár legközelebb pénteken lép jégre Linzben, majd vasárnap az Olimpija Ljubljanát fogadja.

Rovatok