Index Vakbarát Hírportál

Majdnem megismétlődött a sportvilágot megrázó tragédia

2023. december 20., szerda 12:33

Hajszálon múlt a tragédia a svájci profi jégkorongligában. A szurkolók a korábbi NHL-játékos, Martin Frk „életre szóló eltiltását” követelik, miután a Lausanne és a Rapperswil-Jona közötti mérkőzésen magasra emelte a lábát.

A mérkőzés egy pontján a Detroit Red Wings korábbi játékosa le akarta ütközni az ellenfél játékosát, ám Lawrence Pilut időben lefékezett, így Frk arccal előre félig bezuhant a kispadon ülők közé.

Pilut rossz néven vette, hogy ily módon akarják elvenni tőle a korongot, és hátulról elkezdte lökdösni a másik csapat 29-esét. Frk eközben szerette volna visszanyerni egyensúlyát, ennek érdekében elkezdett kapálózni a lábiaval – de nem látta, hogy Pilut ott áll mögötte.

A nézők elhűlve látták, ahogy Frk megrúgja a másikat, a korcsolyapengéje csak néhány centivel kerülte el Pilut torkát. Az arcát azonban eltalálta, amin így mély vágást ejtett, írja a Marca.

Szerencsére a penge nem ért artériát. Frk gyorsan felmérte, hogy mi történt, és azonnal elnézést akart kérni a másiktól.

A 30 éves cseh játékos a mozdulatért egy mérkőzésre szóló eltiltást és 7600 svájci frank pénzbüntetést kapott. A liga fegyelmi bizottsága is vizsgálatot indított az eset miatt.

A korábban 13 mérkőzésen az NHL-es Pittsburgh Penguinsben is szereplő Adam Johnsonnak október végén a Sheffield Steelers otthonában rendezett meccsen egy ütközést követően egy korcsolyapenge elvágta a nyakát.

A pályán elsősegélyben részesítették a Nottingham Panthers játékosát, majd kórházba szállították, de az életét már nem sikerült megmenteni.

Kötelező lesz a nyakvédő

A legemlékezetesebb ilyen jellegű magyarországi eset 2015. október 13-án történt, amikor a Megyeri úton rendezett Újpest-Fehérvár AV19 MOL Liga-mérkőzés 65. percében egy eleső játékos felvágódó korcsolyája megvágta a vendégek kanadai légiósának, Devon Kroghnak a nyakát.

Vladimir Babic játékvezető sietett a csatár segítségére, a cserepadhoz kísérte, majd a helyszínen lévő orvosok is próbálták elállítani a komoly vérzést. Kroghot – aki végig tudatánál maradt és nem volt életveszélyben – kórházba szállították, másnap kétórás érsebészeti műtéten esett át, és egy vérrögöt kellett eltávolítani a nyaki vénájából.

A 2–2-re álló meccs akkor félbeszakadt és később pótolták a hátralévő 76 másodpercet.

A nagy-britanniai halálos baleset után a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) úgy döntött, hogy kötelezővé teszi a nyakvédő használatát valamennyi rendezvényén.

Amíg a szabály hivatalosan életbe nem lép, a nemzetközi szövetség továbbra is nyomatékosan javasolja, hogy minden IIHF-versenyen szereplő játékos viseljen nyakvédőt.

Rovatok