Index Vakbarát Hírportál

Egy lépésre vagyunk attól, hogy megismétlődjön a 82 éve látott csoda

2024. június 22., szombat 09:54

Az Edmonton Oilers-sorozatban harmadszor is legyőzte a vendég Florida Pantherst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjében, így 3–3-ra egyenlített, és magyar idő szerint kedd hajnalban dől majd el a Stanley Kupa sorsa.

A tavaly is döntős, első Stanley Kupa-sikerére hajtó Florida az első három összecsapáson kevés esélyt adott riválisának, ugyanakkor az 1984-ben, 1985-ben, 1987-ben, 1988-ban és 1990-ben bajnok Edmonton múlt szombaton egy lehengerlő 8–1-es, majd egy 5–3-as sikerrel tartotta életben reményeit Connor McDavid remeklésével.

Ezúttal is kiválóan nyitott a lendületbe került kanadai gárda, amely a 8. percben saját kék vonalánál korongot szerzett, megiramodott, és Leon Draisaitl tökéletes mélységi keresztpasszából Warren Foegele talált be.

A 11–2-re megnyert első harmadbeli kapura lövés után az Oilers 46 másodperc elteltével növelte előnyét. Egy újabb gyors kontra végén Adam Henrique a kapuvas segítségével mattolta Szergej Bobrovszkijt, akit az egész este folyamán „cukkolt” a 18 ezer fős fanatikus szurkolósereg.

Tíz másodperc múlva szépíthetett volna a Florida, ám videózás végén végül les miatt nem adták meg Aleksander Barkov gólját. Ezt követően egy hazai és két vendég fór is kimaradt, mígnem a szünet előtt Ryan Nugent-Hopkins lövésblokkolásából Zach Hyman ugrott ki, fonákkal elhúzta a pakkot a keresztbe csúszó Panthers-kapus előtt, és a hálóba emelt.

A záró játékrész elején Barkov már érvényes gólt lőtt szép korongszerzés és remek cselsorozat végén. A harmad derekán McDavidet bottal visszahúzás miatt kiállították, de túlélte ezt a szakaszt az Edmonton.

A hajrában Bobrovszkijt lehozva kockáztatott a Florida, ám előbb Ryan McLeod, majd 12 másodperc múlva Stuart Skinner védését követően Darnell Nurse lőtt üres kapus gólt. A sorsdöntő, hetedik felvonás magyar idő szerint kedd hajnalban lesz Sunrise-ban.

A ligában eddig csak négyszer – döntőben egyszer, még 1942-ben, azaz 82 éve – tudott nyerni párharcot csapat 0–3-ról fordítva.

Az pedig legutóbb 1993-ban, a Panthers ligacsatlakozásának évében fordult elő, hogy kanadai klub nyerje a Stanley Kupát, akkor a Montreal Canadiens volt a bajnok.

Az Oilers az 1945-ös Detroit Red Wings óta az első gárda, amely 0–3-ról hetedik meccsre menti a döntőt, írja az MTI.

Rovatok