Az első olimpiai szereplésért lép pályára a magyar női jégkorong-válogatott, amely a jövő héten Németországban harcolhatja ki a 2026-os milánói-cortinai részvételt.
A bremerhaveni tornát felvezető budapesti sajtótájékoztatón Kolbenheyer Zsuzsanna, a magyar szövetség elnöke elmondta: nem szabad túlzott nyomást tenni a csapatra.
„A játékosok így is tudják, mi vár rájuk. Nem lesz egyszerű, komoly ellenfelekkel találkozunk, de a válogatottban minden megvan, hogy sikerüljön a kijutás, minden riválist sikerült már tétmérkőzésen is legyőzni” – nyilatkozott Kolbenheyer Zsuzsanna.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke kiemelte, a kijutás óriási lökést adna a magyar téli sportoknak, az olimpizmusnak, és nagyot dobna a hangulaton is.
„Az olimpián a csapatsportok a Team Hungary motorja. Párizsban tavaly nyáron is ez érezhető volt, hiszen két kézilabda- és két vízilabda-válogatottunk is ott volt, és ezt mindennap átéltük. A játékosokat a lehetőség dobja fel, ne hasson nyomasztólag, és akkor nincs lehetetlen!” – tette hozzá Gyulay Zsolt.
Gurisatti Gréta olimpiai bronz-, világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki bronzérmes vízilabdázó is vendége volt a sajtótájékoztatónak, ő az ötkarikás játékokkal kapcsolatos személyes élményeit osztotta meg a hokiválogatott jelen lévő tagjaival, Huszák Alexandrával, Kiss-Simon Franciskával és Mayer Fruzsinával, majd egy sálat adott át nekik a női vízilabdacsapat nevében.
Pat Cortina szövetségi kapitány videóüzenetében hangsúlyozta, hogy csapata a lehető legjobban felkészült a feladatra.
„Nehéz kihívás előtt állunk, de most van itt az idő! Nehéz csoportba kerültünk, bárki bárkit legyőzhet. Németország a legjobb kiemelésű a négyesből, és otthon játszik, míg az osztrákokkal és a szlovákokkal is mindig nehéz meccseket vívunk. Készen kell állni minden összecsapásra, nem lehet számolgatni!” – fogalmazott.
A magyar keretben három kapus, nyolc hátvéd és 14 csatár szerepel. A világranglista-tizedik együttes csütörtökön utazik el Németországba. Az első állomás Kassel lesz, ahol szombaton játszik felkészülési meccset a németek ellen. A válogatott hétfőn költözik át Bremerhavenbe, és további edzésekkel készül a selejtezőre.
Az olimpiai kvalifikációs tornán sorrendben
A selejtező meccseit az M4 Sport felületein lehet követni. A csoportból az első helyezett jut ki biztosan a 2026-os téli olimpiára. A nemzetközi szövetség (IIHF) várhatóan a jövő héten dönt arról, hogy a világranglista-hatodik orosz női válogatott részt vehet-e a milánói-cortinai olimpián.
Ha nem, akkor elképzelhető, hogy a három selejtezőtorna – Bremerhaven mellett Japánban Tomakomai és a svédországi Gävle ad otthont ilyennek – győztese mellett az abszolút legjobb második is kvalifikációt szerez. A végső döntést a Nemzetközi Olimpiai Bizottság mondhatja ki.
A női jégkorong 1998 óta szerepel a téli olimpia műsorán, ám a magyarok még sosem jutottak ki. A magyar férfiak legutóbb 1964-ben játszottak az ötkarikás játékokon, és az már eldőlt, hogy nélkülük rendezik a következő játékokat.
Amennyiben a női válogatott kiharcolja a kijutást, akkor szinte biztosan a 2026-os lesz minden idők legnagyobb létszámú magyar téli olimpiai delegációja, írja az MTI.