Index Vakbarát Hírportál

Kikapott a lengyelektől, holtversenyben lett második a magyar jégkorong-válogatott

2025. február 9., vasárnap 08:12

A magyar férfi jégkorong-válogatott 3–1-re kikapott az első helyen záró házigazda lengyel csapattól a sosnowieci Négy Nemzet Torna szombati zárónapján, és a szlovénokkal holtversenyben a második helyen végzett.

Rögtön jó kis utazósebességet vett fel a rangadó, Falus Ádám már az elején leütközte Mateusz Bryket, és később sem voltunk híján a fizikai hokinak, ettől függetlenül kevés játékmegszakítással haladt a meccs, írta összefoglalójában a magyar szövetség honlapja. Az egyik ilyen szünetnek viszont nagyon örültünk: a korongvetőn a támadó kékig visszajövő korongot ugyanis Horváth Donát eleresztette, Horváth Bence pedig mesterien nyúlt bele a kapu előtt, mert a pakk a jégre, onnan pedig a hálóba pattant (0–1). Ezután mára is jutott egy kettős emberhátrány, ezúttal kereken egy percig, amit viszont „megöltünk”, illetve, amikor helyzet adódott a lengyelek előtt, akkor vagy rossz döntést választottak, vagy Horváth Dominik védett.

A fordulás után azonban gyorsan betaláltak a hazaiak: Kamil Walega indult el jó sebességgel, elhúzott Szabó Bence mellett, aki el is esett közben, így a támadó egyedül törhetett kapura, és be is tette a pakkot köténybe (1–1). Lendületben maradt a házigazda, a helyi drukkerek is rázendítettek olykor, de aztán a kisebb-nagyobb helyzetek után a játékrész utolsó szakaszára stabilizálódott a magyarok játéka, és még emberelőnybe is kerültek. Ám ebből nem született találat, sőt, a piros mezesek is kaptak egy fórt, ami azonban kimaradt.

A záró harmadra áthúzódó kiállítást megúszta ugyan a magyar válogatott, utána mégis vezetéshez jutott Lengyelországhoz – amelynek szokása a hátrányból fordítás: ezen a tornán mindhárom nap így tett. Most éppenséggel Lukasz Kaminski lőhetett viszonylagos magányban, és becsúsztatta köténybe (2–1). Aztán mikor épp kezdtek volna a magyarok némi lendületet szerezni a hajrához, a lengyelek csapatkapitánya, Krystian Dziubinski – lesgyanús akcióból – átlőtte a tömeget (3–1), és ezzel gyakorlatilag kitette a pontot a rangadó végére.

Annyi volt még hátra, hogy Horváth Bence a támadó alapvonalnál kapott egy akkora könyököst, hogy lent maradt tőle, vértócsát is kellett takarítani utána, az egészet mégsem követte kiállítás. A végére a magyarok lehozták ugyan a kapusukat, fórt is kaptak, adott pillanatokban hat a négy ellen támadtak, mindezt azonban eredménytelenül, az eredmény már nem változott.

Majoross Gergely szövetségi kapitány együttese az első napon 3–1-re legyőzte a hozzá hasonlóan a májusi elitvilágbajnokságra készülő szlovénokat, majd pénteken hajrágóllal 2–1-re kikapott az egy év múlva esedékes olimpián házigazda olasz csapattól, emlékeztetett az MTI. Az esti olasz-szlovén zárómeccsen utóbbi együttes 3–0-ra nyert, a 45. másodpercben szerzett előnyüket az 52. percben duplázták meg, majd az 59. percben üres kapus találattal állították be a végeredményt.

Jégkorong, Négy Nemzet Torna (Sosnowiec)

3. forduló:

Csütörtökön játszották:

Pénteken játszották:

A végeredmény: 1. Lengyelország 9 pont, 2. Szlovénia 3 (5–6) és Magyarország 3 (5–6), 4. Olaszország 3 (4–9)

Rovatok