Csütörtökön délben megkezdődött a jegyértékesítés a Magyarország–Kanada válogatott jégkorongmérkőzésre.
A hazai szövetség tájékoztatása szerint hétfő délig kedvezményesen lehet belépőhöz jutni az MVM Dome-ban május 6-án sorra kerülő felkészülési találkozóra. Az elit világbajnokság előtti további hét összecsapásra hétfő délben kezdik árulni a tiketteket.
Egy éve hazai nézőcsúcsot jelentő csaknem 15 ezer szurkoló tekintette meg a helyszínen a magyar és a világ egyik legjobb nemzeti csapatának tartott kanadai együttes összecsapását. Idén a Svédországban és Dániában május 9-én rajtoló vb-n más csoportban szerepel a két gárda, így valószínűleg nem találkoznak egymással a tornán, tette hozzá az MTI.
A világbajnokság május 9-én kezdődik, a csoportkör 20-án, a torna 25-én ér véget. A magyarok a dániai csoportban szerepelnek, és a házigazdák mellett megmérkőznek a csehekkel, a svájciakkal, az amerikaiakkal, a németekkel, a norvégokkal és a kazahokkal. Az első négy negyeddöntőbe jut, az utolsó kiesik a sportági másodosztálynak megfelelő divízió 1/A-ba.
A magyarok újkori történetük során negyedszer szerepelhetnek az A csoportban, 2009-ben Svájcban, 2016-ban Szentpéterváron és 2023-ban Helsinkiben nem sikerült kivívniuk a bennmaradást.