Index Vakbarát Hírportál

Ebbe bele fognak őszülni New Yorkban

2015.05.11. 09:26

Az már biztos, hogy nyugaton Anaheim-Chicago főcsoportdöntő lesz, de azt még senki sem tudja, hogy Keleten melyik két csapat játszik majd. A New York Rangers Washingtonban nyerte meg a hatodik meccset és egyenlítette ki a párharcot. Drámaian alakult mindkét meccs, miután az Anaheim csak hosszabbításban tudta kiverni végül a Calgaryt.

A Rangers már két éve kergeti az őrületbe azzal drukkereit, hogy a 1-3-ról a hetedik meccsig húzza a főcsoport-elődöntöt. A Wasington pedig már nem először szórakozza el 3-1-es előnyét az utóbbi években. Alig dobták be a korongot a meccsen, Chris Kreider húzott el, és nehéz helyzetben, de csak betuszkolta a korongot. Rosszul kezdődött a Capitalsnak az első harmad, és úgy is végződött, Kreider 0,3 másodperccel a dudaszó előtt megszerezte a második vendéggólt is.

Pedig a Washington az első két harmadban igyekezett dominálni, a kapura lövésekben ekkor 28-8-ra álltak (45-28 lett a vége), de a nagyobb helyzetek az első harmadban Braden Holtby kapuja előtt alakultak ki. Megint a harmad eleje volt izgalmas, a második 28. másodpercében Jason Chimera szépített, aztán a harmadik harmadban beindult a gólgép. Megint az első percben esett gól, Rick Nash még csak a második találatát jegyzete, de gólja után még három jött. A Rangers már 4-1-re is vezetett, de aztán Jevgenyij Kuznyecov és Joel Ward szépített, az egyenlítés már nem jött össze.

Szerdán, május 13-án lesz a mindent eldöntő hetedik meccs, és ez a nap eddig szerencsét hozott a Rangersnek. Tavaly, pont ezen a napon a Pittsburgh-öt a Consol Energy Centerben, 2013-ban pedig Washingtont is május 13-án győzték le.

Valamivel egyszerűbb dolga volt az Anaheimnek, hiszen 3-1-es előnnyel várta az ötödik meccset, de a győzelemért, így a továbbjutásért is nagyon keményen megdolgozott a Calgary ellen.

Hazai helyzetekkel, és Karri Ramo védésekkel kezdődött a meccs, aztán az első emberelőnyét kihasználta a Calgary, Jiri Hudler bombázta be. A második harmadban szintén előnyből egyenlített a Ducks, de egy perccel később jött a fiatal Johnny Gaudreau és már a negyedik gólját ütötte a playoffban. A harmadik harmad már a harmadik emberelőnyös góllal kezdődött, Matt Beleskey egyenlítette ki a Falmes előnyét. Utána hiába tuszkolták nagy erőkkel egymás a csapatok, még az utolsó másodpercben is volt egy nagy gólszerzési lehetőség, döntetlen lett 60 perc után az állás.

Jött a hosszabbítás és annak a harmadik percében eldőlt a meccs. Nagy kavarodás volt a Calgary kapuja előtt, és a meccsen addig szenzációsan védő finn Ramo a 45. bravúrját már nem tudta bemutatni. Későn tenyerelt volna rá a korongra, Corey Perry botja előbb ért oda, megszületett a továbbjutást érő gól. Hiába reklamáltak a vendégek, a bírók megadták. Az Anaheim 2007 óta először játszik főcsoportdöntőt, nyolc éve a Stanley Kupáig meneteltek, most ezt a Chicago állíthatja majd meg.

Washington Capitals-New York Rangers 3-4 (0-2, 1-0, 2-2)

Washington, Verizon Center, 18 506 néző, vezette: Chris Rooney, Kelly Sutherland.

Gólszerzők

Washington
Jason Chimera (3) ASST: Jevgenyij Kuznyecov (2), Joel Ward (5) 20:28
Jevgenyij Kuznyecov (5) ASST: Karl Alzner (2), Joel Ward (6) 47:40
Joel Ward (3) ASST: Jason Chimera (4), John Carlson (5) 50:33.

NY Rangers
Chris Kreider (4) ASST: Jesper Fast (3), Kevin Klein (1) 00:40
Chris Kreider (5) ASST: Derick Brassard (2), Derek Stepan (5) PPG 19:59
Rick Nash (2) ASST: Martin St. Louis (4), Derick Brassard (3) 40:54
Dan Boyle (2) ASST: James Sheppard (1), J.T. Miller (2) 44:24

Kapusok: Braden Holtby 24/28 – Henrik Ludnqvist 42/45.

Kiállítások: 6 – 8. Kapura lövések: 45 – 28. Emberelőnyök: 0/4 – 1/3.

A párharc állása: 3-3.

Anaheim Ducks-Calgary Flames 3-2 (0-1, 1-1, 1-0, 1-0)

Anaheim, Honda Center, 17 284 néző, vezette: Brad Watson, Chris Lee.

Gólszerzők

Anaheim
Ryan Kesler (4) ASST: Jakob Silfverberg (7), Cam Fowler (3) PPG 24:59
Matt Beleskey (5) ASST: Francois Beauchemin (6), Jakob Silfverberg (8) PPG 40:59
Corey Perry (7) ASST: Patrick Maroon (3), Cam Fowler (4) 62:26

Calgary
Jiri Hudler (4) ASST: Dennis Wideman (6), Kris Russell (5) PPG 10:43
Johnny Gaudreau (4) ASST: Jiri Hudler (4), Dennis Wideman (7) 25:55

Kapusok: Frederik Andersen 17/19 – Karri Ramo 44/47.

Kiállítások: 12 – 12. Kapura lövések: 47 – 19. Emberelőnyök: 2/4 – 1/4.



Rovatok