Index Vakbarát Hírportál

Hokiláz a sivatag közepén, Jágr szenzációs rekordra hajt

2017.10.04. 19:45

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban négy meccsel elkezdődik az észak-amerikai jégkorong-bajnokság, az NHL 2017–2018-as történelmi szezonja.

Ez lesz a 101. idény, de hivatalosan a századik, amikor játszottak is

(a 2004-2005-ös a játékossztrájk miatt elmaradt).

Rögtön az első napon jégre lép a bajnoki címvédő Pittsburgh Penguins, amely a szakértők egybehangzó véleménye és a fogadó irodák szerint is a legesélyesebb a Stanley-kupa elnyerésére. Ha ez valóban így lesz, ebből a szempontból is történelmi lesz, hiszen 1983 óta nem fordult elő olyan, hogy egyazon franchise egymás után háromszor lesz bajnok - akkor ez a legendás Al Arbour irányította New York Islandersnek jött össze.

Más szempontból is történelmi lesz az idény:

soha ennyi csapat nem játszott még a ligában.

Harmincegyedik csapatként a Vegas Golden Knights csatlakozott az NHL-hez, és majd október 6-án Dallasban mutatkozik be. Ezzel a liga folytatta azt a hagyományát, hogy nem egy tradícionális hokis területre telepít csapatot, hanem inkább stabil anyagi háttérrel felálló bázist választ ki, legyen szó éppen a sivatag közepéről, vagy a pálmafák tövéről.

Las Vegas mellett két kanadai város, Quebec és Toronto második csapattal – egészen pontosan az elővárosnak számító Hamilton – is szeretett volna NHL-tag lenni. Quebecben már létezett egy franchise, a Nordiques, amely aztán 1995-ben Coloradóba tette át a székhelyét, és Avalanche néven működik. 1996-ban és 2001-ben is bajnok tudott lenni. Torontóban pedig ott van a Maple Leafs, amely az alapítók, az Original Six egyike.

Persze, érthetőek a liga törekvései, hiszen biztos hátterű klubok jelentik az NHL növekedését, és ez többek között a fizetési sapka (az egy idényben a játékosok fizetésére maximum elkölthető összeg) emelkedésében is mérhető, amely ebben a szezonban már 75 millió dollár lesz. Vegas anyagi hátterét Bill Foley, amerikai milliárdos és a Maloof család biztosítja.

Az egyik legizgalmasabb nyári attrakció éppen a Vegas csapatához köthető, hiszen a klub játékosait össze kellett vásárolni, és ez az úgynevezett Expansion Drafton történt. Minden egyes klub megnevezhetett hét csatárt, három védőt és egy kapust, akik védettek voltak, azaz az ő szerződtetésük le volt tiltva. A maradék kerettagokból válogathatott a Golden Knights, és így került a keretbe az ismertebbek közül a kapus Marc-Andre Fleury, a fehérorosz csatár Mihail Grabovszkij, James Neal és a svájci védő, Luca Sbisa.

Amúgy a játékospiacon olyan nagy mozgás nem volt idén. Az egyik legjelentősebb az Arizona kapusának, Mike Smith-nek Calgaryba szerződése. Ide sorolható még Jordan Eberle váltása is, aki az Edmontonból ment a New York Islandersbe. A Chicago és a Columbus csatárt cserélt (Artyom Panarin ment a Blue Jackets-hez Brandon Saad helyére). Derek Stepan elhagyta a New York Rangerst az Arizona kedvéért. Patrick Marleau pedig húsz év után váltott, eddigi pályafutása során csak a San Joseban hokizó csatár a Toronto játékosa lett.

Még mindig nem csak levezetni akar Jaromír Jágr, a csehek 45 éves legendája. Floridában lejárt a szerződése, és hosszas huzavona után a Calgaryval állapodott meg egy évre. A Pittsburgh Penguins, a Washington Capitals, a New York Rangers, a Philadelphia Flyers, a Dallas Stars, a Boston Bruins, a New Jersey Devils és a Florida Panthers után a kilencedik NHL-mezt ölti majd magára.

1711 meccsnél tart, ha végigjátssza a szezont,

akkor ő lehet minden idők legtöbb NHL-meccset játszó játékosa,

hiszen az eddigi első, Gordie Howe 1767-nél fejezte be, az alapszakaszból meg ugye 82 meccs van. A csehnek 765 gólja van, az előző idényben 27 gólt ütött, jelenleg a harmadik az örökrangsorban. Gordie Howe 801-gyel, azaz 36-tal áll előtte. Nem lehetetlen, de nem egyszerű. Wayne Gretzky a világelső 894 góllal.

A gólpasszokban csak ötödik Jágr, 1149 asszisztja van. Előtte hússzal áll Ray Bourque, 44-gyel Mark Messier. Jágrnak 30 gólpassza volt a 2016-17-es szezonban a Panthersben, elvileg eggyel előrébb léphet. Gretzky megelőzhetetlen 1963 gólpasszával, és akkor még ott a második Ron Francis is, 1249-cel. A pontversenyben Jágr már egy ideje a második, 1914 pontja van. Mondani sem kell, Gretzkyt kellene megelőznie. Ne is számoljunk, 943 pont kellene hozzá.

Ha már több szempontból is történelminek neveztük a szezont, akkor idesorolható a draft is. Az amatőr játékosbörzék történetében még sosem fordult elő, hogy svájci hokis válasszanak elsőnek. Most a New Jersey Devils a 18 éves Nico Hischiert nevezte meg 1/1-esnek, a fiatalember sokáig hazájában nevelkedett, és csak egy idényt húzott le a kanadai junior ligában, a QMJHL-ben. 57 meccsen 38 gólt ütött és 86 pontot gyűjtött. Másodiknak a kanadai Nolan Patrick (Philadelphia) kelt el, harmadiknak a finn Miro Heiskanen (Dallas).

Az sem gyakori, hogy európai hokist válasszanak elsőnek, legutóbb az orosz Nail Jakupov volt 2012-ben, előtte pedig a szintén orosz Alekszandr Ovecskin (Washington) 2004-ben. A svájci hoki erejére jellemző, hogy 2008 óta Hischier a hetedik svájci fiatal, akit az első körben neveznek meg, előtte 2010-ben Nico Niederreiter kelt el a legelőkelőbb helyen, az Islanders ötödikként választotta ki.

Magyar hokissal ha közvetlenül nem is, de a a liga előszobájában találkozhatunk. Vay Ádám egy szintet lépett a harmadik vonalnak számító ECHL-ből, Steve Michalek mellett az AHL-s Iowa Wild keretében maradt. Ha így tekintjük, az NHL-es Minnesota Wild negyedik számú kapusa. Ha valami hihetetlen sérüléshullám, vagy formahanyatlás jön a St. Paul-i csapatnál, Vay ott lehet a legjobbak között, az NHL-ben.

Nem Vay lesz az egyetlen magyar a tengerentúlon. A Fehérvárral szerződést bontó Sofron István az ECHL-es Wichita Thunder hokisa lett. Innen vezethet az út az AHL-es Bakersfield Condorsba, amely az NHL-es Edmonton Oilers farmcsapata. Sofron egy korábbi interjúban azt mondta, úgy érzi, megvannak a képességei ahhoz, hogy az AHL-ben hokizzon, onnan pedig már csak egy lépcsőfok az NHL. Magyarként eddig Szuper Levente jutott el oda, kilencszer volt a cserepadon, de jégre nem lépett.

A bajnokságot hét csapat kezdi új edzővel, váltott az Arizon (Rick Tocchet), a Buffalo (Phil Housley), a Dallas (Ken Hitchcock), a Florida (Bob Boughner), a Los Angeles (John Stevens) és a Vancouver (Travis Green) is, a Las Vegasnak meg értelemszerűen az új az első Gerard Gallant személyében.

Ahogy az elején jeleztük hivatalosan ez a 101. szezon, de a tavaly megkezdett ünnepi sorozat idén is folytatódik. Ennek keretében december 16-án szabadtéri meccset játszik egymással az Ottawa és a Montreal, majd 2017. december 19-én jön az első NHL-meccs századik évfordulója. Pontosan egy évszázada a Montreal Canadiens az Ottawa Senatorsszal, míg a Toronto Arenas a Montreal Wanderersszel játszotta a liga első meccsét, erre decemberben egy Toronto-Carolina találkozóval emlékeznek majd.

Az alapszakasz 2018. április 7-ig tart, uzána kezdődik a rájátszás. Ahogy korábban írtuk, idén nem lesz szünet a téli olimpia miatt, az NHL, valamint a NOB és a nemzetközi hokiszövetség vezetői nem tudtak megegyezni a részleteken. A már említett szabadtéri meccs mellett a már hagyományos, január 1-i Winter Classicon a New York Rangers és a Buffalo Sabres csap össze, illetve lesz egy Stadium Series is szabadtéren, március elején Annapolisban. Az All Star Game-et ezúttal a Tampa Bay rendezi, január 28-án.

A szezonról minden érdekes információt itt is olvashat majd.



Rovatok