Index Vakbarát Hírportál

Hazatér minden idők legnagyobb cseh hokisa

GettyImages-904269606
2018.01.30. 09:08

Jaromir Jágr elhagyja a világ legjobb hokibajnokságát, az NHL-t és visszatér hazájába, a HC Kladno játékosa lesz. A 45 éves cseh elmondta, nagyon hálás a Calgary Flames-nek, mert lehetőséget adott neki, hogy az NHL-ben folytathassa a pályafutását, de a dolgok nem úgy jöttek össze, ahogy mindkét fél szerette volna.

Tény, hogy Jágr sokat hagyott ki sérülés miatt idén és 22 meccsen 1 gólja és 6 gólpassza volt mindössze, így különösen nem tudta segíteni a csapatát, október 4-én írt alá egy évre, egymillió dollárért a kanadai csapathoz, de most felbontották a kontraktust, így minden bizonnyal örökre véget ért a kiváló cseh hokis tengerentúli karrierje.

Jágr már 15 éves korában a csehszlovák első osztályban hokizott és 17 évesen minden idők legfiatalabb válogatott játékosa lett. Az első cseh hokis volt, akit draftoltak az NHL-ben Petr Nedveddel együtt, csak Nedved akkor már jó ideje a tengerentúlon hokizott. A Pittsburgh választotta ki és után még nyolc NHL-es csapata volt.

1990 és 2017 között a Pittsburgh, a Washington, a New York Rangers, a Philadelphia, a Dallas, a Boston, a New Jersey, a Florida és a Calgary csapataiban összesen 1733 meccset játszott, 766 gólt ütött, 1155 gólpasszt adott, azaz összesen 1921 pontot szerzett. Elképesztő teljesítmény. Az aktív játékosok közül minden mutatóban övé a legjobb eredmény.

Az NHL száz éves története során Jágr játszotta a harmadik legtöbb meccset, ütötte a harmadik legtöbb gólt, a gólpassz listán az ötödik, a pontlistán viszont a második helyen áll. Sokáig nem is fogja senki sem megdönteni a rekordját, de minden bizonnyal ő sem lép már előrébb az örökranglistákon. Olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok, kétszer nyert Stanley Kupát.

Már az is valami fantasztikus dolog, hogy 45 éves korcsolyát húz, de a teste már nem bírja az NHL elképesztő iramát. Szülővárosába, Kladnóba tér vissza, ahol a helyi, másodosztályú klubban folytatja, amelynek 2011 óta többségi tulajdonosa.

Nyitókép: Jeff Vinnick/Getty Images Hungary



Rovatok