Index Vakbarát Hírportál

Kanadai klasszikussal kezd az NHL az éjjel

GettyImages-916395836
2018.10.03. 20:12

Csütörtök hajnalban négy meccsel, közte a Toronto Maple Leafs-Montreal Canadiens-rangadóval indul az NHL 2018–2019-es szezonja. Könnyen lehet, hogy egy jó ideig ez lesz a világ legjobb jégkorong-bajnokságának legnyugodtabb idénye, ugyanis jövő szeptemberben, azaz a következő idény előtt jár le a kollektív szerződés a játékosok szakszervezete, illetve a klubtulajdonosok közötti megállapodás, és óriási szakadék tátong a két oldal igénye között. Persze, addig még sok idő van, és lehet remény a megegyezésre.

A tavalyi szezon különlegesen ért véget. A Washington története első bajnoki címét szerezte az ellen a Vegas Golden Knights ellen, amely fennállása első idényében rögtön a döntőig menetelt, így minden idevonatkozó csúcsot megdöntött az NHL-ben. Nagy kérdés, hogy Alekszandr Ovecskin megint csúcsra repíti-e a fővárosi csapatot. Az ismétlés nem túl sűrű, hiszen az elmúlt 20 évben csak a Pittsburgh Penguinsnek sikerült, amely a legkomolyabb kihívója lehet a Capitalsnak.

Ott van a Les Vegas is, amely a nyáron egy újabb kiváló csatárt szerződtetett a montreali Max Pacioretty személyében, ezzel is továbbszőve a Golden Knights még vérmesebb álmait. Egy biztos, keletről a Washington és a Pittsburgh legkésőbb a főcsoportdöntőben találkozni kénytelen egymással, míg nyugatról a Las Vegas mellett a Nashville, a Winnipeg és a Minnesota is odaérhet.

Természetesen könnyen lehet, hogy idén is borul a papírforma, ezt pedig két fontos nyári átigazolás szabhat át. Nyugatról a San Jose szólhat bele a nagyok dolgába, amely szerződtette a liga legjobb védőjét, az Ottawát kilenc év után otthagyó svéd Erik Karlssont, akiért a Senators négy játékost és egy első, valamint egy második körös draftjogot kapott cserébe. Karlsson jövőre szabadügynök lehet, biztos, hogy rövid időn belül hosszú távú szerződést kötnek vele.

A nyár másik nagy igazolása a Torontóé volt, amely megszerezte a 2009-es draft első választottját, az utóbbi években vegetáló New York Islanderstól John Tavares játékjogát. Az olimpiai bajnok kanadai csatár eddigi 668 NHL meccsén 272 gólt ütött és 621 pontot szerzett a gyengécske Islandersben. Vele messzire juthat majd a bajnokságban a Maple Leafs.

A csapatok amúgy ebben az idényben 79,5 millió dolláros fizetési keretből gazdálkodhatnak. Az idei drafton a Buffalo választott elsőnek és a svéd védőt, Rasmus Dahlint jelölte meg. Érdekessége ennek, hogy az első tízben csak két-két kanadai és amerikai neve szerepelt, a többiek Európából (két-két svéd és orosz, egy-egy finn és cseh) érkeztek.

Hat csapat vág neki a szezonnak új edzővel, több mint érdekes, hogy távozott a Washington sikeredzője is, Barry Trotz éppen a rivális New York Islandershez. A megjósolhatatlan végkimenetelű alapszakasz egészen jövő áprilisig tart majd, minden csapat 82 meccs után értékelheti, sikerült-e a playoffba jutni.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?



Rovatok