Index Vakbarát Hírportál

A rendőrség vizsgálja a kokainozó kajakosokat

2015. május 4., hétfő 15:13

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) közleményt adott ki, miután két versenyzőjük fennakadt a drogteszten.

Ebből megtudtuk, hogy 2015. április 21-én telefonon kapott értesítését a Magyar Antidopping Csoport ügyvezető igazgatójától.

Tiszeker Ágnes akkor arról tájékoztatta a szövetséget, hogy erről írásbeli jegyzőkönyvet fog küldeni a szövetségnek. Hétfőn meg is történt mindez. 

A szövetség szakmai vezetése a szóbeli információ birtokában haladéktalanul úgy döntött, hogy az érintett versenyzők válogatott kerettagságát megszünteti, ehhez joga van.

  A válogatott kerettagságból történő kizárást a szövetség főtitkára, szakmai igazgatója és vezetőedzője április 23-án személyesen közölte a versenyzőkkel, edzőikkel és az érintett egyesület képviselőjével is. A két versenyző, Csipes Tamara és Dombvári Bence a döntést tudomásul vette.

A szövetség szakmai igazgatója a válogatott keretből történő kizárásnak megfelelően a kerettagságból adódó juttatásokat is megvonta az érintett sportolóktól, valamint nem jelölte őket a júniusi bakui Európa Játékokra.

  A Magyar Kajak-Kenu Szövetség nyomatékosan kijelenti, hogy az eddig rendelkezésre állt információk alapján jogilag minden lehetséges szankcióval élt a két versenyzővel szemben, valamint hozzáteszi, hogy a történteket mélységesen elítéli és ezt a sportolói magatartást határozottan elutasítja.

A hivatalos jegyzőkönyv alapján a Magyar Kajak-Kenu Szövetség etikai szabályzatának 3.§ (1) bekezdés f) pontjába ütköző magatartás miatt megindítja a fegyelmi eljárást az érintett sportolókkal szemben. A szövetség érvényben levő fegyelmi szabályzata szerint a fegyelmi tárgyalás legkorábban jövő hétfőn lehet. (Addig a klubjuk, a Honvéd is vizsgálódhat.)

A Pest Megyei Rendőr-Főkapitányság felvette a kapcsolatot a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel. A szövetség a megkeresés alapján a Magyar Antidopping Csoporttól kapott jegyzőkönyvet ma délután a rendőrség hez továbbítja.

Rovatok