Index Vakbarát Hírportál

Nem tudták, kinek kéne feljelenteni a kokainozó kajakosokat

2015. május 7., csütörtök 10:02

A rendőrség már vizsgálja az iratokat, de még nem nyomoz a kokaint fogyasztó két válogatott kajakos, Csipes Tamara és Dombvári Bence ellen, írja a Népszabadság.

A lap úgy tudja, a kokaint kimutató doppingteszt után arról ment a vita, hogy az illetékesek (ez a megnevezés valószínűleg az antidoppingcsoportot és a szövetséget takarhatja) közül kinek kéne feljelentést tenni.

Kezdetben a  szövetség elnöke, Baráth Etele is mentegette a kajakosokat. Azt mondta, az apparátustól kapott tájékoztatás alapján nem tűnt komolynak az ügy. Baráth a helyzetet felmérve később már úgy nyilatkozott, hogy a sportolóik bűncselekményt követtek el, ezért bűnhődniük kell. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság feljelentéskiegészítést rendelt el az ügyben.

Ha megindult a nyomozás, akkor a sportolóktól újabb drogtesztet kérhet. Vizelet-, vér- és hajmintákat is vehetnek tőlük.

Menesztették a fegyelmi bizottság elnökét

Nem tartozik szorosan az ügyhöz, de emiatt derült ki, hogy tudta nélkül menesztették Lőrinczy Györgyöt a szövetség fegyelmi bizottságának elnökét. Lőrinczy a sajtóból tudta meg, hogy Csipes és Dombvári ellen fegyelmi eljárás indul. Lőrinczy menesztéséről egy korábbi elnökségi ülésen döntöttek. Baráth azt mondta, hogy őket úgy tájékoztatták, Lőrzinczy egészségügyi okokból maga akart távozni. Csak utóbb lett világos, hogy félreinformálták a vezetőséget.

Rovatok