Index Vakbarát Hírportál

A kokainozó kajakosok túlzónak tartják a tíz hónapos eltiltást

2015. május 12., kedd 11:18

Túlzónak érzi a tíz hónapos eltiltást a kokainnal megbukott Csipes Tamara és Dombvári Bence, ezért fellebeznek. A kajakszövetség elnöke, Baráth Etele szerint támogatni kell a visszatérésüket.

„Nem akarom megítélni a fegyelmi bizottság szigorának mértékét, tisztességes döntést hoztak elsőfokon. A két érintett versenyzővel szándékosan nem beszéltem az ítéletig, tegnap azonban már konzultáltam velük és ügyvédeikkel: fellebbezni akarnak, mert a 10 hónapos eltiltást túlzottnak tartják. Azt valóban beismerték, hogy kokain volt a szervezetükben, de nagyon bánják, hogy ez bekövetkezett. Nem tudok róla, hogy olyat állítanának, hogy tudtukon kívül került a szervezetükbe drog. Versenyidőszakon kívül nem számít a cselekedetük doppingnak, ez egy erkölcsi vétség. Kemény, hosszú, többhetes edzőtábor után hétvégén elmentek egy buliba, Csipes Tamara például még előző nap is 26 kilométert evezett” – jelezte a szövetség elnöke a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

„A két sportoló a versenyzésen kívül bármit tehet, edzhet, készülhet a klubjában. Ami számukra még nagyon súlyos, hogy minden anyagi juttatásuktól elesnek erre az időszakra. És innen kezdődik a történet második része: honnan lesz pénzük lakbérre, életre, a versenyzés folytatására. A szövetségnek valahogyan támogatni kell őket a visszatérésben, miközben bűnhődniük is kell. 15 éve élnek ebben a sportágban, segítenünk kell a kieső időszakban, hogy megtalálják életük értelmét. Büszke lennék, ha vissza tudnának térni, olimpiára jutnának, de ehhez minimális feltételekre lesz szükségük, de az sem megy természetesen, hogy a szövetség bújtatott módon, kiskapukkal támogassa anyagilag őket. A mai elnökségi ülésnek áthidaló megoldást kell találnia, vannak rá elképzeléseink. Egy biztos: nekik is kell feltételeket vállalni a gyámkodásért cserébe” – mondta el Baráth Etele.

Rovatok