Index Vakbarát Hírportál

Fazekas-Zur egyesben győzött a portugáliai kajakvilágkupán

2015. május 17., vasárnap 12:27

Remekül sikerült a visszatérés a tavalyi szezont szülés miatt kihagyó Fazekas-Zur Krisztinának, ugyanis megnyerte a kajak egyesek vasárnapi 1000 méteres döntőjét a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világkupaversenyen, írja az MTI.

A négyesben olimpiai bajnok magyar versenyző fölényes győzelmet aratott, még a második helyezettnél is több mint két másodperccel volt gyorsabb. Fazekas-Zur szombaton, 500 méteren harmadik lett.

Vajda Attila és a Petkó András, Forgó Christopher duó egyformán hatodikként zárt C-1 500, illetve C-2 1000 méteren, Dudás Miklós hetedik lett K-1 200-on, a Horváth Alexandra, Malcsiner Eszter, Katrinecz Rita, Szabó Ágnes kajaknégyes pedig a nyolcadik helyen futott be 500-on.

Szombaton két aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot gyűjtöttek a magyarok: a kajakos Kárász Anna, Vad Ninetta duó 500 méteren, az ugyancsak kajakos Tótka Sándor, Molnár Péter kettős pedig 200-on lett első, míg Kárász K-1 500-on másodikként zárt Fazekas-Zur előtt.

A 2013-as Európa-bajnokság helyszínén, Montemor-o-Velhóban az idei vk-sorozat első versenyét rendezték, a magyar színeket 18 fős csapat képviselte. A világkupán 28 ország mintegy 400 kajakosa és kenusa vett részt.

Rovatok